Alexandre Dumas-nak sok törvénytelen gyermeke volt. Számukat nem is lehetett pontosan megállapítani. Az író azonban nem esett kétségbe…
Ha valaki apasági keresetet indított ellene, ő vita nélkül vállalta, hogy a gyermek az övé.
Egyszer újból beidézték az anyakönyvi hivatalba. Az anyakönyvvezető előtt egy csecsemő feküdt.
– Elismeri, hogy a gyermek az öné? – kérdezte az anyakönyvvezető szigorúan az írótól.
Dumas lehajolt, megnézte a babát, és széles mosollyal jelentette ki:
– El! Hogyne! Szívesen!
A tisztviselő fejét csóválva szigorúan érdeklődött tovább:
– Anyja neve?
Dumas zavarba jött.
– Hogy ki az anyja? – ismételte elgondolkodva. – Uram, ha agyonüt, se tudom megmondani!
