Charlie Chaplin és Albert Einstein különbözőségük ellenére jól megértették egymást…
„Elméletem szerint a tudósok és filozófusok kifinomult romantikusok, akik érzelmeiket más csatornákon vezetik le. Ez az elmélet jól illett Einstein egyéniségére. Külsőre a legjobb értelemben vett alpesi német volt, kedélyes és barátságos. Noha modora nyugodt és előzékeny volt, úgy éreztem, hogy viselkedése csak leplezi rendkívül emocionális alaptermészetét. Ebből a forrásból táplálkozott rendkívüli értelmi képessége.
(…)
Mrs. Einstein nagyon jól beszélt angolul, jobban, mint a professzor.
Zömök, roppant élénk asszony volt; őszintén élvezte, hogy férje milyen nagy ember, és egyáltalán nem igyekezett leplezni boldogságát; lelkesedése magával ragadta az embert.
Ebéd után Laemmle megmutatta a társaságnak a műtermet. Mrs. Einstein pedig félre vont, és így suttogott:
– Miért nem hívja meg a professzort a házába? Tudom, nagyon élvezné, ha alkalma nyílna egy csendes kis beszélgetésre, csak így magunk között. – Eleget tettem Mrs. Einstein kérésének, és csak két barátomat hívtam meg. Ebéd közben Mrs. Einstein elmesélte nekem annak a reggelnek a történetét, mikor a férjében megszületett a relativitás elméletének gondolata. A doktor szokás szerint köntösben jött le a reggelihez, de szinte nem is nyúlt az ételhez. Azt hittem, valami baj van, hát megkérdeztem, hogy mi bántja.
– Drágám – felelte –, pompás ötletem támadt. – Megitta a kávéját, majd odaült a zongorához, és játszani kezdett. Olykor-olykor megszakította a játékot, néhány jegyzetet vetett papírra, és aztán ismételgette: – Pompás ötletem támadt, egészen csodálatos ötletem!
Kértem, az isten szerelmére, mondja meg, mi az ötlete, ne tartson bizonytalanságban. Az uram azonban így felelt: “Nehéz dolog, még ki kell dolgoznom.”
Mrs. Einstein folytatta elbeszélését. – A professzor még vagy fél órát zongorázott, időnként jegyzetelt, majd felment a dolgozószobájába, és kérte, hogy ne zavarják. Két hétig maradt odafönt… Mindennap felküldtem neki az ételt. Este sétált egyet, hogy mozogjon is valamit, majd visszatért a munkájához. Nagyon sápadtan jött le végre a dolgozószobájából. “Ez az”, mondta, és fásultan letett két lap papirost az asztalra. Ennyi volt a relativitás elmélete.”
Forrás: Charlie Chaplin: Életem, Európa
