„A humor révén látjuk meg az irracionálist a racionálisban, és a lényegtelent a lényegesnek tetszőben” – vallotta a 135 éve született Charlie Chaplin Oscar-életműdíjas angol filmszínész, rendező, a némafilm első hollywoodi sztárja. Sétabotos, kalapos, kacsázó járású csavargója az „örök kisember”, az örök bohóc jelképe lett.
„A humor erősíti túlélési ösztönünket, és megóvja józan eszünket; a humornak hála, az élet viszontagságai kevéssé nyomorítanak meg bennünket. Serkenti arányérzetünket, és megmutatja, hogy a komolyság túlzott hangsúlyozása mögött az abszurdum lappang.” (Charlie Chaplin: Életem)
Charlie Chaplin Spencer Charles Chaplin néven 1889. április 16-án látta meg a napvilágot, szülei kabaréénekesek voltak. Sivár gyermekkorát jobbára árvaházakban, bentlakásos iskolákban, vagy egyszerűen az utcán töltötte, miután apja elhagyta a családot, anyja pedig elmeotthonba került. Először ötéves korában lépett színpadra, tízévesen már apróbb vígjátéki szerepeket játszott pantomim társulatokkal. 17 éves korától szerepelt varietékben, 1913-ban kapta első filmajánlatát. Egy mutatványos társulattal 1912-ben érkezett Amerikába, ahol ajánlatot kapott a Keystone filmstúdiótól.
A hamarosan saját maga által rendezett rövidfilmek óriási sikert arattak, bár karrierjét másfél dolláros hetibérrel kezdte, 1917-ben elsőként írhatott alá egymillió dolláros szerződést. 1919-ben kollégáival megalakította a United Artists filmvállalatot, s szerződésének 1923-as lejárta után már csak saját cégének dolgozott.
Filmjeit maga írta és rendezte,
az első 1914-ben a Making a Living volt. A Kid Auto Races at Venice című filmjében mutatta be a keménykalapot, szűk szalonkabátot, buggyos nadrágot, túlméretezett cipőt viselő, kacsázó járású, sétapálcás, bajuszos csavargó, a lecsúszott Charlie figuráját. A szeretetre méltó emberkében gyermekkori nyomorának tapasztalatait formázta meg: Charlie rendre pórul jár, az erkölcsi diadal mégis az övé, a tárgyakkal való küzdelme egyre inkább a társadalommal folytatott összecsapássá változik.
A jellegzetes keménykalap, a szűk szalonkabát, a buggyos nadrág, a túlméretezett cipők, a sétapálca és a bajusz először 1914-ben tűnt fel, a lecsúszott Charlie egyéniségét A csavargó című, 1915-ös filmjében alakította ki. A szeretetreméltó vonásokkal is rendelkező figura ugyan rendre pórul jár, az erkölcsi diadal mégis az övé. A figura embersége elmélyült, a tárgyakkal való küzdelme egyre inkább a társadalommal folytatott összecsapásokká változott.
Bár pályafutását másfél dolláros hetibérrel kezdte, 1917-ben már egymillió dolláros szerződést írhatott alá. 1918-ban saját független filmprodukciós céget alapított, majd 1919-ben három színésztársával, Douglas Fairbanksszel, Mary Pickforddal és D. W. Griffith-szel létrehozta a United Artists stúdiót, amely aztán minden, Amerikában gyártott filmjét forgalmazta.
Egészestés, mára klasszikussá nemesült alkotásaiban – Bohémvér (1923), Aranyláz (1925), Cirkusz (1928), Nagyvárosi fények (1931), Modern idők (1936) – a kisember öniróniával ábrázolt alakja nemcsak szórakoztatott, de el is ítélte a kapitalizmus elidegenítő hatásait. Nevettetve akart tanítani, felhívni a figyelmet a társadalmi ellentmondásokra.
„Hiszek a nevetés és a sírás erejében, mert mindkettő a gyűlölet és a terror ellenmérge” – vallotta. Charlie toprongyos figurája a Modern időkben vett búcsút a közönségtől, a hangosfilm terjedése és uralkodóvá válása a némafilm korszak jellegzetes, mimikára építő karakterének a „halálát” jelentette.
Utolsó két filmje már hangos volt, ám Charlie csak egyszer szólalt meg bennük. (Chaplin hitt abban, hogy képpel mindent ki lehet fejezni és nagyon sokáig töprengett, belevágjon-e a beszélő filmbe.)
Első igazi hangosfilmjében, az 1940-ben készült A diktátor című antifasiszta szatírában állást foglalt a háború embertelenségével szemben. Az 1947-es Monsieur Verdoux a Kékszakáll-mondát dolgozta fel maró gúnnyal, magára haragítva a veteránok egyesületét. A csavargó, a bohóc alakja bukkant fel ismét, most már „hangos” formában az 1952-es nosztalgikus Rivaldafényben. Ez utóbbi londoni bemutatójáról nem tudott visszatérni az Egyesült Államokba, ahol liberális, baloldali nézetei miatt felforgató tevékenységgel, kommunista szimpátiával gyanúsították meg, és érvénytelenítették beutazási engedélyét (az amerikai állampolgárságot addig is folyamatosan visszautasította).
Chaplin sosem volt amerikai állampolgár, adóhátralékai miatt zaklatták, felforgató tevékenységgel gyanúsították, így 1952-ben Svájcba távozott, és a Genfi-tó partján telepedett le családjával. Az 1957-ben Londonban készített Egy király New Yorkban elítélte az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság működését, a reklámvilágot, az amerikai élet egyéb visszásságait.
„Nem a filmvilág mitikus alakja voltam, sem a gyűlölet céltáblája, hanem egyszerűen szabadságra utazó, többgyermekes családapa. A gyerekek belefeledkeztek a játékba, Oona meg én nyugszékben pihentünk. Akkor éreztem át, mi a tökéletes boldogság – nagyon hasonlít ez az érzés a szomorúságra.” (Charlie Chaplin: Életem)
1966-ban rendezte utolsó filmjét, A hongkongi grófnőt, amivel már nem tudott újat mondani, noha ő írta a forgatókönyvet, maga volt a zeneszerző, sőt egy epizódszerepet is eljátszott. A fáradt darabot Marlon Brando és Sophia Loren sem tudta sikerre vinni.
Pályafutása során Charlie Chaplin számos díjban, elismerésben részesült. 1929-ben elnyerte az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia életműdíját (az Akadémia díja 1931-től viseli az Oscar nevet), s több mint négy évtized múlva, miután rendeződött a viszonya az Egyesült Államokkal, 1972-ben Los Angelesben Oscar-életműdíjat is átvehetett.
Ugyanebben az évben megkapta a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán Életműdíját is, 1973-ban pedig elnyerte a legjobb eredeti filmzene Oscarját. Pályafutása elismeréseként 1975-ben II. Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte.
Magánélete viharos volt, négyszer nősült, háromszor filmszínésznő-partnereit – 1918-ban Mildred Harrist, 1924-ben Lita Greyt, 1936-ban Paulette Goddardot – vette el. De valójában csak azután nyugodott le és lett elégedett a magánéletében, 1miután 1943-ban Eugene O’Neill lánya, Oona lett a felesége. Házassága boldog és tartós kapcsolatnak bizonyult . Nyolc gyermekük született, közülük Geraldine Chaplin és az ő lánya, Oona is filmszínész lett.
A kisember, az igazi clown megtestesítője 89. életévében, 1977. december 25-én halt meg a svájci Corsier-sur-Vevey-ben. Chaplin életében többször síkra szállt a cigányság jogaiért (anyai nagyanyja cigány származását ő maga is felemlegette), ezért születésnapját a Cigány Világkongresszus a cigány színészek világnapjává nyilvánította.
