Frida Kahlo azt festette, amit maga körül látott…
– Honnan veszed a témáidat? – kérdezte Diego, miközben kezét az arcára téve a képeket nézegette.
– Azt festem meg, amit magam körül látok. Az utóbbi időben csak ritkán hagytam el a házat.
– Tudok a balesetedről – vágott közbe a férfi. – Ezért jársz néha nagyon furcsán.
szó nélkül hagyta a megjegyzést.
– Nem volt más témám, csak saját magam és a családom. Én nem festhetem meg a forradalmat, mint te. Az én forradalmam bennem zajlik. Én is forradalom vagyok.
– Forradalom?
Frida bólintott.
–A képeimben önmagam keresem. Azt, ami az átkozott baleset után megmaradt belőlem. Összetörtem abban a buszban, és a képeimben megpróbálom újra összerakni magam. Azt keresem, ami összeköt az élettel.
Miközben beszél, reménykedőn nézett a férfira. Diego sokáig csak szótlanul a szemébe nézett. A tekintetéből Frida aztA fiatalolvasta ki, hogy érti őt.
– Folytasd a festést! – mondta végül. – Fesd a saját forradalmadat! Semmitől se fél, amikor a képeidet készíted. Zárj ki mindent! Ne engedd, hogy bárki vagy bármi feltartóztasson!
Forrás: Caroline Bernard: Frida Kahlo és az élet színei
