Az Otthonban Gárdonyi gyakori vendég volt, ha Pesten járt. A háború alatt is ellátogatott egy este. Korai vacsoraidőben jött, még kevesen voltak. Csak néhány ifjú sakál vitatkozott egy sarokban.
Meglátván Gárdonyit, a fiatalemberek egymás után az asztalához szállingóztak.
– Mi van az esti jelentésekben? – kérdezte Gárdonyi Géza.
Az egyik ifjú jassz nyelven akart válaszolni, utóbb eszébe jutott, hogy azt Gárdonyi aligha fogja megérteni és népiesre fordította a szót:
– Hát bizony instálom, azok a fránya angliusok ügön huzakodnak ottan nyugat erányában.
A másik ráduplázott:
– Én amond volnék, hogy az ippeg olyan dolog, mint az izé. A szögedi aasó tanyán láttam én eccer egy afféle muskétás parasztot. Puska vót a vállán…
És elmondott egy viccet átformálva népies nyelvre. Gárdonyi csak bólintgatott és ha szólt, akkor is rendes „városi” nyelven beszélt.
Végre megérkezett egy idősebb író is, Gárdonyi jó barátja.
– Hogy vagy, Géza bátyám? Látom, a fiúk jól mulattatják.
Most Gárdonyi is megszólalt, hogy végre hosszabb időt kapott a beszédre:
– Jól, csak az a kár, hogy nem értem ezt a pesti beszédet.
