Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Anekdota estére – Glazunov a tüzelőt választotta című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Anekdota estére – Glazunov a tüzelőt választotta

Szerző: / 2021. augusztus 10. kedd / Kultúra, Irodalom   

„Az orosz Brucknernek”​ is nevezett Glazunov ünnepi beszéde kisebb botrányt okozott…

1922-ben koncerttel ünnepelték Moszkvában Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov zeneszerző, Sosztakovics tanára huszonöt éves zenepedagógusi pályafutását.

Lunacsarszkij, az oktatásügyi népbiztos mondott beszédet. Bejelentette, hogy az állam, elismerve Glazunov eddigi teljesítményét, megfelelő életkörülményeket fog biztosítani neki az alkotómunkához.

Kemény, ínséges idők jártak. Az egykor erőtől duzzadó, vonzó külsejű Glazunov iszonyatosan lefogyott. Régi ruhája úgy lógott rajta, mint egy akasztón. Az arca nyúzott volt, beesett. Még kottapapírja sem volt, hogy komponálhasson. Mégis lenyűgöző méltóságról és tisztességről tett tanúbizonyságot.

Ahelyett, hogy köszönettel elfogadta volna a felajánlást, azt mondta, semmit nem kér, és ne hozzák őt kivételes helyzetbe. Viszont, ha már az állam figyelme a zene felé fordult, akkor segítse a Konzervatóriumot, ahol meg lehet fagyni, mert nincs mivel fűteni. Beszéde kisebbfajta botrányt okozott, de a Konzervatórium végül is megkapta a tüzelőt.