Az őszinte rátermettség gyakran kifizetődő…
Egy fiatalember Mátyás király udvarában tisztségért esedezett. Az udvarnokok szokás szerint hiú reményekkel biztatták, de ügye csak nem haladt előre. Az ifjú erre egyenesen magához Mátyás királyhoz folyamodott.
A király tagadó válaszát víg arccal köszönte meg és élénk örömmel távozott. Mátyás nem tudta mire vélni a fiatal ember különös viselkedését. Visszahívatta és azt kérdezte tőle, hogy miért hálálkodott az előbb.
– Felséged őszinte jóakaratát köszöntem meg — felelte az ifjú —, mert az udvarnokok közel két esztendeig csupa reményekkel áltattak. Felséged bizonyossá tett, hogy a kívánt hivatalt meg nem nyerhetem, most tehát másfelé tájékozódom.
Tetszett a válasz Mátyás királynak. Az ifjút szolgálatába fogadta és boldog életpályát nyitott számára.
*Ballagi Mór a „nehéz a hosszas remény” példabeszéd-magyarázatára használta föl (1850) ezt az anekdotát, amit először Rotterdami Erasmus beszélgetéseiben (1534) olvashattunk. A későbbi német változatok Nagy Frigyesről beszélik el. Dugonics András színezte Mátyás-anekdotává (1820), s azóta minden magyar szöveg, pl. Tóth Béla anekdotakincse is így emlegeti.
