Mátyás király sem adta ingyen a támogatását…
A cinkotaiak templomot akarták újra építeni. Az alapok kiásásakor egy olyan követ találtak, amelyből kitűnt, hogy valamikor a cinkotai plébánia apátúrság volt és ennek megfelelő jövedelemmel bírt. A plébános nem annyira a maga jószántából, mint inkább mások unszolására eltökélte, hogy a királyi felséghez folyamodik és elavult jussainak helyreállításáért esedezik. Elment hát Budára Mátyás királyhoz, aki azt válaszolta neki, hogy kívánságát szívesen teljesíti, ha három kérdés megfejtésével bebizonyítja érdemes voltát az apátúri méltóságra.
A kérdéseket a király azonnal feladta, s ezek a következők voltak: „Mit gondol a király? Hol kel fel a Nap? Mennyit ér a király?”
Egyszersmind a napot is meghatározta, amikor a felelettel a király előtt meg kell jelennie.
Elszomorodva tért haza Budáról a pap, mert a helyes feleleteken megakadt az esze, s elkerülhetetlennek látta megszégyenülését a király előtt.
A mester észrevette plébánosának tartós búslakodását, s addig faggatta, míg az okát megtudta. A szegény pap akkor is azt hajtogatta, hogy szégyen vár reá, a tudatlanság egész életére megbélyegzi.
A mindenkor jókedvű és elmés mester elmosolyodott, s így szólt a plébánoshoz:
— Ó, ha egyéb oka nincs a szomorúságra, ettől egészen nyugodtan alhatik. Megfelelek én a feltett kérdésekre a plébános úr helyett, csak a kitűzött napon reverendáját bocsássa rendelkezésemre. Azt is megígérem, hogy nekem ugyan az apátúrság nem kell, hanem tisztelendő uram számára igyekszem megnyerni ezt a méltóságot.
A plébános örömest reá állott a mester kívánságára, s boldog volt, hogy emésztő gondját másnak engedhette.
A kitűzött napon a mester papi ruhában Budára ment s a király elé járult. A király, szokása szerint, nagy leereszkedéssel fogadta, s azt kérdezte tőle, hogy készen vannak-e feleletei a feltett kérdésekre.
— Feleleteim készek — így szólt —, de a próba dönti el, hogy megelégszik-e velük Felséged.
— Lássuk hát, — mondta a király —, mire mehetünk egymással. Mi lesz a felelet az első kérdésre: mit gondolok én most?
— Felséged bizonyosan azt gondolja — felelte a mester —, hogy a cinkotai plébánossal beszél, pedig csak Felséged legkisebb szolgája, a cinkotai mester, teszi udvarlását.
Elcsodálkozott a király a váratlan feleleten, de meglepődésének nem adott kifejezést, hanem a második kérdést tudakozta tőle: hol kel fel a nap?
— Erre a fontos kérdésre, felséges uram, — így szólt a mester —, leghelyesebbnek tartom azt felelni, hogy Felségednek Budán, nekem pedig Cinkotán kel fel.
— Ez is jó — felelt a király. — Még egy van hátra: mennyit érek én?
— Ez a legnehezebb kérdés — válaszolt a mester —, mégis megpróbálom a helyes feleletet. Én senkit a világon annyira nem becsülök, mint Felségedet. Isten után a legelsőnek tartom, s úgy tisztelem, mint annak képviselőjét. Minthogy pedig az Isten fia harminc ezüst pénzre becsültetett: úgy gondolom, hogy Felséged megér huszonkilencet.
A király elmosolyodott ezeknek hallatára, megdicsérte a mestert, s annyira megszerette elmésségét, hogy az apátúrsággal megkínálta. De ő megköszönte ezt a kegyet, s azt kérte a királytól, hogy az apátúrság legyen csak a plébánosáé. A maga számára azért az egyért könyörgött, hogy Cinkotán a rendesnél nagyobb legyen az icce.
Azóta, amint mondják, mind e mai napig nagyobb az itt, mint minden más pestvármegyei helységben.
♦ ♦ ♦
Ε közismert anekdotának a Kis János-féle elbeszélését (1806) választottuk ki. Egyrészt a legkorábbi magyar adatok közé tartozik, másrészt itt kapcsolódik bele először Mátyás király neve és a cinkotai kántor személye. Mikszáth Kálmán írja, hogy Ferenc József már 1846-ban tanult magyarul, ebből az évből fennmaradt egy dolgozata „Mátyás király vagy a cinkotai icce” címen. (Hasonmását közölte Az Újság 1903. évi albuma.) Ez a kis adoma volt az első lépése hozzánk. Nem is tudott róla, mégis az lehetett.
A cinkotai kántor, akivel minden magyar ember még az elemi iskolában ismeretséget kötött, a találós kérdések egyik különálló típusának világhírű képviselője, a legelterjedtebb és leggazdagabb változatcsoporttal dicsekvő népmesei alak. Eddig közel 600 változatát számlálták össze a különféle nyelveken. Legősibb szerkezetét az arab Ibn-Abdelhakem jegyezte föl a IX. században.
