Két fiatal, kiváló magyar költő. Jó barátok. Két csendes, tartózkodó, zárkózott fiatalember, egymással azonban szívesen és sokat beszélnek… Illyés Gyula Szabó Lőrincről – Szabó Lőrinc Illyés Gyuláról.
(…) Most elhallgat egy időre Szabó Lőrinc, azután csendesen folytatja:
– Mindig vágyódtam arra, hogy lenne egy kiegészítő részem… valaki, akit elismerek. Aki más intellektus, mégis azonos mértékkel méri a világot. Mindig új öröm számomra, ha valamiben összetalálkoztunk Illyéssel.
– A furcsa az – mondja Illyés Gyula –, hogy arcban nem hasonlítunk egymáshoz. Azt hiszem – fordul Szabó Lőrinc felé –, te magasabb is vagy.
– Nem tudom. Én meglehetősen görbén járok.
– Én is. Arcban nem hasonlítunk, külföldön mégis sokszor kínainak néznek. És Lőrinccel is ez történt, azt hiszem Velencében.
– Igen, Velencében volt, hogy valaki utánam jött, és kínaiul beszélt hozzám.
– De te igen rút kínai vagy – mondja Illyés.
Összenevetnek, azután még azt mondja Szabó Lőrinc:
– Mégis – és ez a lényeg –, hogy most már évek óta Illyés Gyula az egyetlen ember, akivel fenntartás nélkül merek együtt lenni. Tudok, mert merek.
Forrás: Szabó Lőrinc: A költő, az élet és az alkotás – Írók egymásról, DIA
Fotó: PIM
