A szabadságharc leverése után Jókainak és feleségének, Laborfalvi Rózának bujdokolnia kellett. Egy kis Borsod megyei faluba vetődtek, de a nélkülözések, a hideg, az őszi latyak megbetegítette, a tétlenség pedig igencsak szegénnyé tették az írót. Ám ő még a lyukas csizmának is a jó oldalát látta…
A nagy írót, Jókai Mórt egy kis parasztviskóban ápolták, értesítve feleségét, aki lóhalálában rohant hozzá, és gondos ápolással megmentette az életét, de teljesen nem tudta meggyógyítani. Közben jó hírt kaptak Pestről: az író bántatlanul hazatérhet.
Ugyanakkor az úttalan utak, a téli mostoha idő aggodalommal töltötte el a híres színésznőt, mert hosszabb-rövidebb ideig gyaloglás is várt rájuk hazafelé. Jókai azonban türelmetlen volt, nagyon vágyott vissza szeretett városába.
– Várjunk még, szívem férje! – nyugtatta a felesége. – Előbb-utóbb küldenek valakit kocsival Pestről elénk. Az is szörnyű lesz ebben a zimankóban, de mégsem gyalogolunk, s nem leszünk kitéve a véletleneknek. Máskülönben, nézzék csak! Luk van a bal csizmája bal oldalán! Belefolyik a víz, és ráfagy a lábára!
– Az a legkisebb baj – nevetett kesernyésen az író -, majd kilyukasztom a másik oldalát is, azon meg kifolyik.
