„Az embereknek missziójuk van. Vannak emberek, akiknek a sors azt parancsolja, hogy éljenek. – Ki tudja, mire tartogatja őket?” 200 éve született Jókai Mór, a magyar romantikus próza legnagyobb alkotója, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, a Fekete gyémántok szerzője, a legolvasottabb magyar író.
„Az író külső életében elég sok a színes esemény, de benső élete nem áll ezzel arányban. Nem tartozott a közlékeny jellemekhez, akikről mindig tudjuk, minek örültek és min bánkódtak. Az író, aki azt írja nyomtatásban, hogy »minden nap imádkozik lefekvés előtt a párt vezéréért«, nem bír kellő hitelességre szert tenni érzelmeire vonatkozólag és nem ösmeri az emberi hiszékenység véghatárait.
Kétség se fér hozzá, hogy egy csodás, jó és ártatlan ember volt, finom lelkű, tele gyöngédséggel és érzékenységgel – az előbbit sokszor mutatta meg és szerette ezt csattanós jelenetekben tenni, mintegy a külső hatásra is számítva, de az utóbbit gondosan rejtegette. Haragot nem tartott senki ellen, a bosszút nem ösmerte. Lelke olyan volt, mint egy sima tó, hullámait szabad szemmel észre nem vehette senki, pedig bizonyára mozgott az és gyűrűzött.
Nagy szenvedélyek nem mozgatták, mint Petőfit. Harmatos szerelmei nem voltak, mint Goethének. E kedves lánykák iránti érzelmein, mint a zongora billentyűin át mutatkozik meg a nagy német költő benső életvilága: nyomról-nyomra kísérhetjük figyelemmel. Jókainak nem voltak ilyen ártatlan poétikus viszonyai és ha voltak is, nincsenek összefüggésben műveivel.” (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és koraMikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora)
Jókai Mór író Ásvai Jókay Móric néven Komáromban született 1825. február 18-án. Nemesi gyökerű értelmiségi családból származott, apja Ásvay Jókay József ügyvéd és árvagyám, édesanyja Pulay Mária volt. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, közben két évet Pozsonyban töltött cseregyerekként. A komáromi gimnázium szorgos, jó eszű, érdeklődő diákja volt, aki szabadidejét is nyelvtanulással töltötte. Nyelvtanára későbbi sógora, Vály Ferenc volt, aki korán felismerte ifjú tanítványa tehetségét, s elhatározta, hogy írót farag belőle. Jókai azonban ekkor festőnek készült, az írással csak később, már a pápai kollégiumban „jegyezte el” magát.
1841-ben került Pápára, ahol Petrovics (később Petőfi) Sándor lett osztálytársa, s jó barátja. Pápáról Kecskemétre vitt útja, ahol jogot tanult, első irodalmi sikerét is itt aratta: 1843-ban A zsidó fiú című drámája dicséretet kapott a Magyar Tudós Társaság drámapályázatán. 1846-ig Komáromban, majd Pesten folytatott jogi gyakorlatot, s ügyvédi vizsgát is tett.
„Ő volt az, ki bár csekély körben, törvényeink azon hiányán segíteni tudott, miszerint azok csak a bűn fenyítésére, nem egyszersmind az erény megjutalmazására vannak hozatva. Bitófákat állítunk a vétkezők rettentésére, de a becsületesnek nem adunk kilátást arra, hogyha egész életén át tűrt, fáradott, remélt, bízott istenében és embertársaiban, megosztotta falatját az éhezővel, lesz-e, ki majd, ha ő is becsületessége mellett koldusbotra szorul, vele falatját megossza? Pedig az a másvilági üdv oly transcendentális eszme, hogy nem lehet vétkül tulajdonítani a szegény pórnak, ha korlátozott fogalmai nem látnak benne elég ingert arra, hogy egész életét keresztyéni módon végigmártírkodja, holott a vétek felszínén annyi csábító máz van, mennyi a különben is csak a bebizonyulás esetére bekövetkező büntetések rémképeit könnyen háttérbe szorítja. Az ifjú gróf legelőbben is önhatalmilag megszüntette a nyilvános büntetéseket. E tetteért ugyan keményen megrótta a vármegye, de uradalmának pallosjoga volt, s a gróf azt felelte, hogy otthon parancsoljon a vármegye. Ha valaki azt hiszi, hogy a nyilvános büntetések valami mód nélkül üdvös hatást gyakorolnak a népre: szörnyű téveszmét táplál magában.” (Jókai Mór: Hétköznapok)
Végül mégsem praktizált, mert első novellái és 1846-ban megjelent regénye, a Hétköznapok sikere végleg íróvá tették. 1846-ban az Életképek, majd a Jelenkor munkatársa és szerkesztője, valamint a Tízek Társaságának tagja lett. 1848 márciusában Petőfi mellett a forradalmi ifjúság egyik vezető alakjaként részt vett a 12 pont megszövegezésében, és demokratikus érzelmei teljesebb kifejezésére nevében az y-t i-re változtatta.
Az ünnepelt színésznővel, Laborfalvi Rózával kötött házassága miatt azonban Petőfivel való barátsága megrendült, anyja is kitagadta, mivel Róza asszony legalább nyolc évvel volt idősebb az írónál, s ráadásul volt egy törvénytelen leánygyermeke is.
Jókai 1848 őszén Kossuth megbízottja lett, a szabadságharc alatt a kormánnyal menekült Debrecenbe, ahol 1849 elején megindította a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, majd Szegedre és Aradra követte a kormányt.
A szabadságharc bukása után a Bükkben, Tardonán bujkált, ebből az élményből született meg 1850-ben az Egy bujdosó naplója, amely csak „sajó” álnéven jelenhetett meg. Közben felesége a Komárom védőinek kiadott menlevelet szerzett számára, így életét már nem fenyegette közvetlen veszély, 1850-ben visszatérhetett Pestre.
Ettől kezdve csak az írással foglalkozott, sorra jelentek meg regényei, lapokat alapított és szerkesztett: 1854-től a Vasárnapi Újságot, 1858-tól az Üstökös című élclapot, 1863-tól A Hont, 1867-től az Igazmondó című politikai lapot. 1858-ban az MTA levelező, 1861-ben rendes tagja lett.
JÓKAI MÓR: JÓSLAT
Ezernyolcszázötvenegy:
Minden jó ügy hátramegy.
Ezernyolcszázötvenkettő:
A jobb idő még el nem jő.
Ezernyolcszázötvenhárom:
Még sulyosabb lesz a járom.
Ezernyolcszázötvennégy:
Tűrni tanul minden nép.
Ezernyolcszázötvenöt:
Ohajtásunk be nem tölt.
Ezernyolcszázötvenhat:
A mi halad, nem marad.
Ezernyolcszázötvenhét:
Negyvennyolczczal ellentét.
Ezernyolcszázötvennyolcz:
Ingadoz’ sok magas polcz.
Ezernyolcszázötvenkilencz:
Lehull helyéről sok kegyencz.
Ezernyolcszázhatvan:
A mit vártunk, itt van!
1861-96 közt országgyűlési képviselő volt, mindvégig Tisza Kálmán bizalmasa. Jókai emellett a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja is volt.
1880-tól kevesebbet foglalkozott politikával, Rudolf trónörökös bevonta Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című sorozat szerkesztésébe. 1886-ban elvesztette feleségét. 1894-ben ötvenéves írói jubileumára műveit százkötetes díszkiadásban jelentették meg, s értük százezer forint „nemzeti ajándékot” vett át.
Az írás anyagi biztonságot és jólétet is hozott számára, így jogos volt az örökséget féltő család megrendülése, amikor 1899-ben feleségül vette az alig húszéves Nagy (Grósz) Bella színésznőt. Nevelt lánya, Fesztyné Jókai Róza és unokahúgai egyenesen a bolondok házába akarták csukatni a nagyon is tiszta tudatú írót. 1900-ban feleségével megtekintette a párizsi világkiállítást, s a francia írók meleg ünnepléssel fogadták.
Jókai 79 éves korában, 1904. május 5-én halt meg Budapesten tüdőgyulladás okozta szívbénulás következtében. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ott, ahol néhány évvel korábban Kossuthot is.
Műveit, irodalmi tevékenységét több korszakra osztja az irodalomtörténet.
Első, 1850-65 közti korszakának főbb műveiben (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az új földesúr, Mire megvénülünk) a nemzeti múlt mint mítosz jelenik meg. Következő évtizedében a reformkor hősei után a munkásbarát vállalkozót, a nagy feltalálót, vagy diplomatát mutatta be pozitív alakként (A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Az arany ember, Egy az Isten, Egy hírhedett kalandor).
Jókai Mór az 1850-es évektől népszerű íróvá vált, azonban a meghatározó fiatalkori élmény, a forradalom és szabadságharc témájával igazán csak a kiegyezés után foglalkozhatott, A kőszívű ember fiai 1869-ben jelent meg. Ennek már több mint százötven éve, bizony ennyi idő alatt változik a nyelv, így a könyv egy kis időutazásra hív, számos érdekes, értékes, de mára elfeledett szóval és idegen, használatból kikopott kifejezéssel találkozhatunk. Ez itt-ott talán nehézkessé teszi az olvasást, ugyanakkor hamisítatlan korabeli ízt kölcsönöz a szövegnek, egy kicsit közelebb kerülünk általa a korszakhoz, a szereplőkhöz és az eseményekhez. A kiegyezés után két évvel írta Jókai e regényt. Életének legfőbb élményforrását képező forradalom és szabadságharc mitológiai fenségű ábrázolását sikerült összeegyeztetnie a kor társadalmi életének fő ellentmondásait szerencsésen sűrítő családi bonyodalomrajzában.
„Aztán olyan szelíd, kormányozható nép az a tulok. Ott elfekszik a hideg földön, s kérőzik és hallgat. Hogy tegnap a nemzeti hadseregnél volt, ma a császárinál, az ránézve teljesen közönyösnek látszik. Mind a kettőnek oda kell adni bőrt, húst, csontot. A legcímeresebb szarvúnak a nyakára kolomp van kötve; az vezeti a többit. Nem azért, mintha legtöbb esze volna, hanem mert legnagyobb a szarva. Nem választás útján lett vezetőjük; kinevezés útján: elfogadták. Mikor menni kell, egy suhanc elhajtja őket csendesen egy bottal. Ha sebesebben kell menni, egy ostordurranás elég parancsolat. Ha hídon kell keresztülmenni, összetartják a fejeiket, szélrül egy sem szeret menni. Mikor egyet kiválasztanak közülök, hogy az emberiség javára húsát tokánynak, bőrét bakancsnak adja át, társai engedik őt menni zúgolódástalan, s midőn meglátják kiterített bőrét, gondolják magukban: „ma neked, holnap nekem”. S ha néha-néha egyik a sok közül hosszú, vontatott bőgéssel szól bele a világba, az nem a honvágynak, nem a felsőbbség elleni zúgolódásnak hangja, hanem csak annyit jelent, hogy ihatnék. A címeres megrázza nyakán rekedt kolompját, s újra csend lesz.” (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai)
Harmadik korszakában (Gazdag szegények, Tengerszemű hölgy, A sárga rózsa) témáit a 19. század korábbi eseményeiből merítette, személyes élményekre támaszkodott, a komáromi úri köröket, a pesti külváros lakóit ábrázolta. E regényekben nagy eszmék már nem jelentek meg, főként kuriózumok foglalkoztatták.
Utolsó éveiben a későromantika és dekadencia, Baudelaire, Swinburne, Wilde művei hatottak rá. Drámáit zajos siker fogadta, mégis, már életében elavultak. Az ő műveiből készült Johann Strauss Cigánybáró című operettének és Erkel Dózsa György című operájának szövegkönyve. Hogyan lesz a bácskai földesúr fiából a cigányok bárója, hogyan találja meg az apja által elrejtett mérhetetlen kincsen kívül a boldogságot is egy gyönyörű török lány oldalán? – ezt meséli el Jókai ebben a kisregényében, amelyet a belőle készült operett tett világhírűvé.
Az 1873-as z És mégis mozog a föld nagylélegzetű, romantikus történet, melyet a magyar történelem eleven eseményeiből formált Jókai teremtő képzelete. Főhősében a felvilágosodás és a reformkor legnemesebb törekvései találkoznak; a nagyívű pályaképbe Csokonai, Kisfaludy Károly és Katona József tragikus életútjának eseményeit sűrítette Jókai.
Romantikus művei a mindmáig legolvasottabb magyar íróvá tették, igazi nemzeti regényt alakított ki, a maga eszközeivel a nép vágyait és csalódásait, álmait és illúzióit, olykor önámításait is kifejezte. Írásai páratlan fantáziavilágáról, biztos formakészségről tanúskodnak.
Gazdag és fordulatos cselekmény, érzékletes leírások, életteli párbeszédek teszik olvasmányossá regényeit, amelyekből számos nagysikerű filmfeldolgozás is készült.
Szobra áll több városban (Zágráb, Révkomárom, Kazincbarcika), az ő nevét vette fel a békéscsabai és a komáromi színház, kisbolygót is elneveztek róla. Életéről, munkásságáról több könyv is született, 2020-ban megjelent a Jókai-enciklopédia, amely teljeskörű képet nyújt az író gazdag világáról. Jókai ösztönös művész volt, természet adta nagy mesemondó, akit nem lehetett a stílusoknak az összefüggésében megítélni.
„Jókai egy pogány volt, egy pogány istenfia, aki zengő és nagy lélekkel sugárzott szét… Valami csodálatos, valami felemelő életérzés volt ez: optimizmus az élettel szemben, igenlése mindennek ami jó és erőadó ebben a siralomvölgyében… Az ő számára nem volt bűn s nem volt rossz s nem volt baj s nem volt fekete szín!
Mert nem a mese az író és nem a kolorit és nem az alakok, a figurák, az életkép és a humor és a tragikum és a pozitív írói cselekedetek: hanem a kiáradó, kiömlő lélek. Bármikor és bárhol találkozol az íróval, az bármilyen históriával áll is eléd: az a varázs a fontos, amely egész lényéből kiárad. A nap körül bolygók keringenek és az atom elektronokat lövell ki, hogy bolygói legyenek: fontos az energia, mely a létezés rendszerét életben tartja: az író munkákat vet ki magából, de a lélek a fontos, mely e munkákban megnyilatkozik.
Jókai egy egész boldog világ, tele millió alakkal, színnel, ragyogással, naiv és ellenállhatatlan varázzsal.
Az ő kozmikus tágasságában s teljességében él a magyar glóbus, kaotikus ködben még, de oly életre lelkedzetten, amit semmihez sem lehet hasonlítani.
Jókai a magyar levegő.
S kivált író számára, aki az elmúlt században cseperedett fel a magyar glóbuson.” (Móricz Zsigmond: Jókai)
