„Isten áldjon meg, tudósíts, hogy vagy, addig is ezerszer csókollak” – írta Jókai Mór feleségének. 130 éve,1886. november 20-án halt meg Laborfalvi Róza, a realista magyar színjátszás úttörője.
1817. április 8-án született Miskolcon, Laborfalvi Benke Judit néven. Apja, Benke József székely származású teológus sehogy sem találta helyét az egyházi szolgálatban, s egy hirtelen döntéstől vezérelve színésznek állt. Családja nyakába ezzel komoly anyagi gondok szakadtak, Róza korán megismerte az éhezést. Édesanyja halála után apja egyre durvábban bánt vele, majd színésznek adta, hadd járja ki az élet iskoláját.
A göröngyös pályán tett első lépéseiben Döbrentei Gábor támogatta, tizenhat évesen Náni szobalányt játszotta a Benjámin Lengyelországból, vagy a nyolcgarasos atyafi című színműben. Alakításait nem kísérte kirobbanó lelkesedés, de ő szívós kitartással próbálta helyét megtalálni. Visszatért szülővárosába, ahol Kántorné Engelhardt Anna, a nagy tragika vette szárnyai alá (patrónájának éneklős stílusa sokáig kísérte). Tehetséges volt a zenében is, egész operákat énekelt el hallás után. Apja rendszeresen látogatta előadásait, de nem dicsérni: korbáccsal várta a színfalak mögött, ha elhibázott valamit.
A zsarnokságát nem bírta elviselni, minden kapcsolatot megszakított a családjával, még nevét is Laborfalvi Rózára cserélte. Új név, új élet: sorsa jobbra fordult, 1837-ben szerződtette a Nemzeti Színház.
Színészi karrierjét egy véletlennek köszönheti: A kiöregedő Kántorné sorozatos félreértések és sértések miatt távolmaradt a színháztól. „Laborfalvi szerepét oly jelesen fogá fel, hogy őt e mai játékban Kántorné után elsőnek mondhatjuk – írta róla 1837 elején a kritika.
Helyére három nap alatt ugrott be a „világszép Róza”, aki harminckét éven át maradt a színház vezető tragikája.
„A kitűzött nagy szerepet a fiatal teremtés kénytelen volt három nap alatt betanulni és eljátszani. S eljátszotta, éspedig míly meglepő sikerrel! De volt is hozzá királyi termete, klasszikai szépsége s azok a nagy beszélő fekete szemei. Kárpótolta ez bőven, ami gyengeség ez első szerepében még mutatkozott. és mi több, abban a borzasztó forróságban játszani, ami itt akkor uralkodott! Még könnyű nyári ruhában is majd összefőtt az ember. S ő abban a fekete posztóból készült, térdig érő, szörnyű bő ujjakkal, három rőfös uszállyal ellátott s nyakig begombolt ruhában. De Róza azért megúszta a tengert, s legyőzte nehéz feladatát.”
Igéző tekintete, nyúlánk termete, határozott alt hangja és mélyen átélt monológjai szinte predesztinálták a tragikai szerepkörre, királynői megjelenését a maga varrta színpadi jelmezek erősítették tovább. Szépsége Vörösmartyt sem hagyta hidegen, aki igyekezett pártatlan kritikusként mögötte állni. Neki írta és ajánlotta az Árvízi hajós című versét, amit kérésére Róza szavalt először. Székely múltja gyönyörű beszédén is érződött, megszívlelve a kritikákat keményen dolgozott, hogy levetkőzze éneklős stílusát. A királynői szerepekben egyre jobban megkedvelte a közönség, leginkább azonban a színházpártoló urak. Vehemens természetének minden kínjával és örömével egész életén át küzdött. Több házasságon kívül született gyermeke is volt.
Élete nagy fordulatát, révbe érését az 1848-as forradalomnak köszönhette. A legenda szerint 1848. március 15-én, a Bánk Bán díszelőadásán találkozott először a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral. A felfokozott hangulatban a színészkirálynő egy kokárdát tűzött Jókai kabátjára, a találkozásból pedig perzselő szerelem lett – elsősorban Jókai részéről. Döntésük, hogy még abban az évben összeházasodnak, óriási vihart kavart a családok és a barátok körében is. Petőfi, aki pikáns múltja miatt kalandornak tartotta Rózát, a „borzalom” miatt barátságuk megszakításával fenyegette meg a fiatal írót. (Róza Lendvay Mártontól, a kor ünnepelt színészétől született tizenhárom éves lánya akkor még vele élt, de a nagy találkozás után gyorsan intézetbe adta.)
A házasságot mégis megkötötték, a kapcsolatban – akárcsak a színpadon – Laborfalvi játszotta az uralkodó szerepet. Nem tudta viszonozni Jókai mély, érzékeny szerelmét, hanem erős akarattal, a kortársak beszámolója szerint valósággal félelemben tartotta férjét és környezetét. Jókai ugyanúgy nem mert szembeszállni vele, ahogy színházi riválisai sem: akadt olyan színész, aki inkább külföldre távozott, hogy ott próbáljon szerencsét.
Az aránytalan (viszonzatlan) szerelem ellenére Jókai feleségéről mintázta hősnőinek jelentős részét, például a Politikai divatokban, a Tengerszemű hölgyben. Házasságuk az ellentétes személyiségükből fakadó viharok ellenére halálig tartott. Az erélyes asszony mentette meg a bujdosásra kényszerült író életét 1849 után, féltőn rejtegette egy kis bükki faluban, majd menlevelet szerzett neki a Komáromot védő Klapkától. Háziasszonyi teendőit is egyre sikeresebben látta el, így sikerült lefegyvereznie anyósát, aki pedig majdnem belehalt, amikor tudomására jutott szeretett gyermeke frigye a „vén” színésznővel.
Szülővárosának színháza, a Miskolci Nemzeti Színház 1857. szeptember 3-án Laborfalvi Róza vendégjátékával és Jókai Mór beszédével nyitotta meg kapuit, a színésznő 1859-ben vonult vissza. Jókainé szerepköre igen szélessé vált különösen a szabadságharc utáni évtizedekben, az ötvenes, hatvanas évek sokat sokfélét játszott. Az önkényuralom enyhülése kapcsán előkerülő Szigligeti történelmi tragédiák hősnőit alakította előszeretettel.
Jókai Mór feleségéhez, Laborfalvi Rózához
Pest, 1859. szeptember 6.
Kedves jó Rózám,
Én már hála Istennek magamhoz jöttem, hogy szombaton vagy hétfőn útnak indulhatok Váradra, ahonnan csütörtökön ismét vissza kell jönnöm a lap miatt; de az nyugtalanít, hogy te nem írsz. Olyan könnyen voltál öltözve, s éjszaka rossz idő volt; kérlek, tudósíts, hogy vagy? csak egy pár sort írj, de rögtön.
Vályék itt vannak, holnap mennek haza. A zongora tetszett nekik, az árában megnyugodtak.
Tegnap én magam főztem be cukorba tíz üveg barackot; mire hazajössz, mind érett lesz a többi; már nem tudom, jó lesz-e, a mit én csináltam?
A két fejéket megleltem már, a Svábhegyen hagytad, majd csak magammal viszem el, a minap két másikat küldtem utánad, azt hiszem, ezek azok.
Isten áldjon meg, tudósíts, hogy vagy, addig is ezerszer csókollak
szerető Móricod
Színészi tehetsége leginkább drámai szerepekben mutatkozott meg. A legjelesebb Gertrudis alakja a Bánk bánból, a szerepet szinte „kizárólagos joggal” ő játszotta a Nemzeti Színházban. Nemes haragot, viharos szenvedélyt és lágy melankóliát vitt alakításaiba, amelyek közül kiemelkedik Volumina Shakespeare Coriolanusában, Stuart Mária Schiller drámájában, Lady Macbeth Shakespeare Macbethjében, Goneril Shakespeare Lear királyában, Orsina Lessing Emilia Glottijában és Lady Milford Schiller Ármány és szerelemében. Idős korában komikus szerepekkel is próbálkozott, de anyakirálynői szerepkörét nem tudta felülmúlni.
A Nemzeti Színház képtelen volt az utána keletkező űrt betölteni, egészen Jászai Mari megjelenéséig. Laborfalvi Róza a közemlékezetbe Jókai hitveseként vonult be, de ha nem lett volna a korszakos jelentőségű író felesége, drámai színésznőkként akkor is nevet szerzett volna magának a magyar színháztörténetben.
