„Beszélünk hosszan és szépen – s aztán azt hisszük, hogy tettünk valamit.” 190 éve született Jókai Mór, a magyar romantikus próza kiemelkedő képviselője, aki mindmáig egyike a legolvasottabb magyar íróknak.
„Az író külső életében elég sok a színes esemény, de benső élete nem áll ezzel arányban. Nem tartozott a közlékeny jellemekhez, akikről mindig tudjuk, minek örültek és min bánkódtak. Az író, aki azt írja nyomtatásban, hogy »minden nap imádkozik lefekvés előtt a párt vezéréért«, nem bír kellő hitelességre szert tenni érzelmeire vonatkozólag és nem ösmeri az emberi hiszékenység véghatárait.” (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora)
A „nagy magyar mesemondó”, Jókai Mór 1825. február 18-án Komáromban született, értelmiségivé vált nemesi családból, apja ügyvéd volt. Iskoláit Komáromban végezte, majd Pozsonyba került. 1841-42-ben a pápai református kollégiumba járt, itt kezdett írni és itt ismerkedett meg Petőfivel is, aki nemcsak politikai felfogására, de írásművészetére is jelentősen mértékben hatott. 1842-1844 között Kecskeméten jogot hallgatott, első drámáját is ott írta. Komolyan foglalkozott festészettel, de jogi vizsgája után áttért az irodalomra.
1847-ben az Életképek szerkesztőjeként a lapot a fiatal radikálisok fórumává tette. 1846 elején a Tizek Társaságának tagja lett, ekkor változtatta nevének y-ját demokratikus szemléletből i-re.
1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezére volt, részt vett a 12 pont megfogalmazásában. Jókai és Laborfalvi Róza élete nagy fordulatát az 1848-as forradalomnak köszönhette. A legenda szerint március 15-én, a Bánk Bán díszelőadásán találkozott előszöraa színésznő a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral. A felfokozott hangulatban a színészkirálynő egy kokárdát tűzött Jókai kabátjára, s a találkozásból perzselő szerelem lett – elsősorban Jókai részéről. Döntésük, hogy összeházasodnak, óriási vihart kavart a családok és a barátok körében is, Petőfi, aki pikáns múltja miatt kalandornak tartotta Rózát, a „borzalom” miatt barátságuk megszakításával fenyegette meg a fiatal írót. A költő és Jókai haragvó anyja látványosan kitervelt jelenetben igyekeztek – sikertelenül – Jókait jobb belátásra bírni, bemutatva neki menyasszonya tizenhárom éves lányát. (A Lendvay Mártontól, a kor ünnepelt színészétől született gyermeket Róza a nagy találkozás után adta intézetbe.)
A házasságot mégis megkötötték, a kapcsolatban – akárcsak a színpadon – Laborfalvi játszotta az uralkodó szerepet. Nem tudta viszonozni Jókai mély, érzékeny szerelmét, a kortársak beszámolója szerint erős akaratával valósággal félelemben tartotta férjét és környezetét. Jókai ugyanúgy nem mert szembeszállni vele, ahogy színházi riválisai sem: akadt olyan színész, aki inkább külföldre távozott, hogy ott próbáljon szerencsét. Laborfalvi Rózával kötött házassága miatt végül végleg összeveszett Petőfivel, sőt anyja is kitagadta.
Jókai mégis feleségéről mintázta hősnőinek jelentős részét, például a Politikai divatokban, a Tengerszemű hölgyben. Házasságuk az ellentétes személyiségükből fakadó viharok ellenére halálig tartott. Az erélyes asszony mentette meg a bujdosásra kényszerült író életét 1849 után, féltőn rejtegetve egy kis bükki faluban, majd menlevelet szerezve neki a Komáromot védő Klapkától. Háziasszonyi teendőit is egyre sikeresebben látta el, így sikerült lefegyvereznie anyósát, aki annak idején majdnem belehalt, amikor tudomására jutott szeretett gyermekének frigye a „vén” színésznővel. Szülővárosának színháza, a Miskolci Nemzeti Színház 1857. szeptember 3-án Laborfalvi Róza vendégjátékával és Jókai Mór beszédével nyitotta meg kapuit, a színésznő 1859-ben vonult vissza.
Az író Kossuth megbízottja lett, a kormánnyal Debrecenbe menekült, s ott megindította a békepárti Esti Lapokat, melyre Jókai szellemes stílusa nyomta rá bélyegét. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, majd Szegedre követte a kormányt. A bukás után a Bükkben, Tardonán rejtőzött, de később visszatért a fővárosba. Kibékült anyjával, népszerű író, újságíró lett, ő szerkesztette a kor élclapját, az Üstököst. 1858-ban az MTA levelező, 1861-ben rendes tagja lett. 1861-96 közt országgyűlési képviselő, Tisza Kálmán bizalmasa. A Hon című napilapjával Tisza politikáját támogatta.
Rudolf trónörökös bevonta Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című sorozat szerkesztésébe. 1886-ban özvegyen maradt. Számos kitüntetést kapott, ötvenéves jubileuma alkalmával száz kötetben adták ki műveit. 1899-ben feleségül vette Nagy Bellát, a húszéves színésznőt, újabb botrányt okozva. 1904. május 5-én halt meg Budapesten, temetését nemzeti gyász kísérte.
Irodalom egy életen át
Indulásakor a francia romantikusok, Hugo, Sue, George Sand hatottak rá. Kedvelte a különös, groteszk motívumokat, az egzotikus, titokzatos környezetet. Később stílusa nemzetibb és egyénibb lett, az anekdotázás mellett a szentimentalizmus és a népmesei hang sem idegen tőle. Művei tiltakoztak az elnémetesítő törekvések, a hazafiatlan életszemlélet ellen. A reformkor és a szabadságharc nemzeti egysége lebegett előtte eszményként, de műveiben feldolgozta szinte az egész magyar történelmet. Hősei közt a nemesség rétegei mellett ott található a értelmiségi, a városi polgár és az iparos is, mellékalakjaival rengeteg hiteles karaktert rajzolt meg.
Első, 1850-65 közti korszakának főbb művei: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az új földesúr, Mire megvénülünk. Következő évtizedében a reformkor hősei után a munkásbarát vállalkozót, a nagy feltalálót, vagy diplomatát mutatta be pozitív alakként: A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Az arany ember, Egy az Isten, Egy hírhedett kalandor. Az arisztokráciát és papságot kigúnyolta, a haladás kerékkötőiként ábrázolta, a modern nagyváros, a természettudomány, a kapitalizálódás mellett a rousseau-i utópiáért is lelkesedett, de bírálta a kapitalizmust is.
Harmadik korszakában (Gazdag szegények, Tengerszemű hölgy, A sárga rózsa) témáit a XIX. század korábbi eseményeiből merítette, személyes élményekre támaszkodott, a komáromi úri köröket, a pesti külváros lakóit ábrázolta. E regényekben nagy eszmék már nem jelentek meg, főként kuriózumok foglalkoztatták. Kivétel a Rab Ráby, melynek hőse a felvilágosodás elveit képviseli a vármegye visszahúzó erőivel szemben. Utolsó éveiben a későromantika és dekadencia, Baudelaire, Swinburne, Wilde művei hatottak rá. Drámáit zajos siker fogadta, mégis, már életében elavultak. Az ő műveiből készült Strauss Cigánybárójának, és Erkel Dózsa Györgyének szövegkönyve.
Jókai Mór művein széles olvasóközönség nevelkedett, nemzeti regényt alakított ki, a maga eszközeivel a nép vágyait és csalódásait, álmait és illúzióit, olykor önámításait is kifejezte. Ideális alakjai példaképet adtak, humanista törekvéseiken, erkölcsi és jellembeli pozitívumaikon nemzedékek nőttek fel. Életműve jelentősen befolyásolta a társalgási nyelvet. A XX. századi regényirodalomra is erősen hatott, így Mikszáthra, Bródy Sándorra, Krúdyra, Gárdonyira, Móriczra, Szabó Dezsőre. Feszty Árpád apósától, Jókai Mórtól kapta a tanácsot, hogy a millenniumi ünnepségekre ne bibliai, hanem magyar történelmi témát válasszon, megfestve A magyarok bejövetele c. festményt. Portréját Mikszáth festette meg Jókai Mór élete és kora című könyvében. Petőfi és Madách mellett hosszú ideig a külföldön legolvasottabb magyar író volt. Bár hatása napjainkban csökkent, elsősorban nyelvének avulása miatt, mégis, irodalmunk legnagyobbjai között van a helye, s amíg magyarul olvasnak az emberek, Jókait olvasni fogják.
