Kazinczy Ferencnek szülei megengedték, hogy találkozhasson a császárral…
II. József 1770. május 20-án Patakon ebédelt. A császár kiszállva a hintóból, egyenesen a szobájába ment, de egyszerre ki is jött porszínű felsőkabátban, hóna alá fogva széles ellenzőjű, zöld viaszos vászonnal bevont félgömb formájú útikalapját.
Az anekdota szerint a császár szó nélkül üdvözölte a megjelenteket, s deák nyelvén kérdezte, mely helyeken fog lovat váltani Munkács felé, s egyik hely a másiktól mekkora távolságra van. A feleleteket följegyezte zsebkönyvébe, ismét meghajolt és evonult, hogy ebédig dolgozzon. Az uraságoknak és az asszonyságoknak ebéd ideje alatt engedélyezte a látogatását.
A hét személyre terített kerek asztalnál a császár az utolsó helyet foglalta el. A szintén a szobában lévő még gyermek Kazinczy Ferenc így írta le találkozását II. Józseffel:
„A viceispán, a híres Szirmay Tamás Antal, unokarestvére az atyámnak, nekünk gyermekeknek is megengedé, hogy a császárnak egy tányért nyújtsunk. – Álmélkodva láttam itt, hogy a császár könyökén foldva volt a veres gallérú zöld kabát, sárga gombokkal; lájblija és nadrágocskája citromszín, térdein fehér gyolcs kamásli; s még inkább álmélkodva, midőn ő, ki bort soha nem ivott, felvéve a palackot, s a bor színét nézellvén, ezt kérdé:
– Iste vinus Tokajinus?
Utálta a vesztegetést és cifrát, s példát akara adni a foldott könyökű kabáttal.
Amint felkele a nem hosszú ebéd mellől, asszonyainkhoz fordúla, s enyelegve szóla hozzájok. De azok közt csak egy sem volt, aki nyelvét értse.”
*Iste vinus Tokainus? – Ez az a tokaji bor?
Forrás: Kazinczy Ferenc: Pályám kezdete
