A csan, később pedig a zen bölcseinek tanítványaikkal, társaikkal vagy épp ellenfeleikkel folytatott párbeszéde a süketek kommunikációjának tűnhet a be nem avatottak előtt, illetve a nem eléggé vájt fülűek számára, hiszen első hallásra nagyon is úgy tűnik, hogy az érdekeltek bizony „elbeszélnek” egymás mellett. Szerencsére azonban ez nem így van.
Szó sincs mellé- vagy egymás melletti elbeszélésről. A feltett kérdésekre ugyanis nincs válasz. Pontosabban a válasz magában a kérdésben rejlik, vagyis a titok nyitja a megfelelő kérdés feltevése, amelyre viszont csak és kizárólag maga a kérdés feltevője adhatja meg a helyes választ, neki magának kell megtalálnia a megoldást. Hogen is választ várt a szerzetestől…
Hogen egy kis kunyhóban éldegélt a nagy hegyek lábánál. Egy napon négy vándor szerzetes érkezett a környékre, s egyikőjük engedélyt kért tőle, hogy kertjében tüzet rakhassanak maguknak éjszakára.
A tábortűz mellett Hogen akaratlanul is tanúja lett a szerzetesek vitájának, amelyet a szubjektivitásról és az objektivitásról folytattak. Közéjük telepedett hát, és így szólt hozzájuk egy ülőalkalmatosságnak használt sziklára mutatva:
– Itt van ez a nagy kő. Nos, szerintetek ez elméteken belül vagy azon kívül létezik?
– Buddhista nézőpont szerint minden a gondolat objektivációja – felelte az egyik szerzetes –, úgyhogy megkockáztatom: ez a kő csupán gondolataimban létezik.
– Szörnyen nehéznek érezheted a fejed – jegyezte meg erre Hogen –, ha egy ekkora követ cipelsz benne.
