Némely fiatal (de nagyra menendő) nemes Mátyás királynak udvarában valami tisztségért fáradhatatlanul esedezett.
Ezt szegényt (szokás szerint) csupa reménységgel táplálták az udvarnokok. Ezt ő észrevette és egyenesen magához Mátyás királyhoz ment, s ő előtte ugyancsak egy hivatalért esedezett. A király annak lehetetlenségét vitatta.
Megköszönte ezt az ifjú s magát nagy örömmel meghajtván, kijőve szobájából. A király azt gondolván, hogy talán a választ nem jól találta érteni, visszahívatta őt és azt kérdezi tőle:
– Mit köszönt meg légyen ez előtt?
Felelé az ifjú:
– Fölségednek jó akaratát köszöntem meg. Mert engemet az udvarnokok közel két esztendeig csupa reménységgel tápláltak; fölséged bizonyossá tett: hogy a hivatalt meg nem nyerhetem. Most tehát, más kenyeret keresek.
Tetszett ez Mátyás királynak, és az ifjat megboldogította.
Forrás: Dugonics: Példa beszédek
