Idén 160 éve született és 80 éve halt meg H. G. Wells, akinek regényeiben az időutazás, a láthatatlanság, a földön kívüli invázió és az atombomba is megjelent – miközben az író valójában nem a jövőt akarta megjósolni, hanem a jelen veszélyeire figyelmeztetett.
Herbert George Wells 1866. szeptember 21-én született a Londonhoz közeli Bromleyban. A tudományos-fantasztikus irodalom egyik úttörőjeként olyan klasszikus regényeket írt, mint Az időgép, A láthatatlan ember, A Dr. Moreau szigete vagy A világok harca. Wells azonban nem csupán izgalmas fantasztikus történetek szerzője volt: biológiát tanult, sokat foglalkozott társadalmi kérdésekkel, és politikai, filozófiai gondolatait is számos művében megfogalmazta. Mindvégig az érdekelte, hogyan alakulhat az ember és a társadalom sorsa, és mit hozhat a jövő.
1946. augusztus 13-án halt meg Londonban. Regényeit azóta is újra kiadják, történetei pedig a filmvásznon és más műfajokban is rendre visszatérnek. A 160 éve született H. G. Wells életéből és munkásságából ezúttal néhány kevésbé ismert, érdekes történetet idézünk fel.
1. Gyerekként mások könyvtárában fedezte fel a világot
Wells gyermekkora korántsem hasonlított egy későbbi világhírű íróéhoz. Édesapja boltot vezetett, és egy ideig hivatásos krikettjátékosként is kereste a kenyerét, ám egy súlyos lábtörés után családja anyagi helyzete megrendült. Wellsnek már fiatalon dolgoznia kellett: volt rőfössegéd és gyógyszerésztanonc is.
Könyvszeretetét részben éppen a nélkülözésnek köszönhette. Édesanyja házvezetőnőként dolgozott, és a kis Herbert gyakran elkísérte munkahelyeire. Amíg az asszony dolgozott, a fiú a házak könyvtáraiban talált magának elfoglaltságot. A könyvek segítségével olyan világokba jutott el, amelyekhez a valóságban nemigen volt hozzáférése.
Később ösztöndíjat kapott, és a londoni Normal School of Science hallgatója lett, ahol a neves biológus, Thomas Henry Huxley tanítványa volt. Biológiát, fizikát és geológiát tanult, és komolyan foglalkozott az evolúció kérdéseivel is. Ez a tudományos háttér későbbi fantasztikus művein is érződött: Wells képzeletének különlegessége éppen abban rejlett, hogy fantáziavilágait gyakran a kor tudományos gondolataira építette.
2. Az időgéppel nem egyszerűen utazni akart
Wells 1895-ben megjelent Az időgép című regényével új irányt adott a fantasztikus irodalomnak. Az időutazás ötlete azóta számtalan regényben, filmben és sorozatban visszatért, Wells azonban ennél többet tett: az időutazást társadalmi kérdések vizsgálatára használta.
A jövőbe utazó főhős két különös emberi fajjal találkozik, az Eloikkal és a Morlockokkal. A fantasztikus történet mögött ott húzódik a korabeli társadalom éles kritikája: mi történik az emberrel, ha a társadalmi különbségek végletesen elmélyülnek?
Ugyanez a gondolat jelenik meg más műveiben is. A Dr. Moreau szigete atudomány határait és az emberi beavatkozás következményeit feszegeti, A láthatatlan ember a hatalom és a felelősség kapcsolatát vizsgálja, A világok harca pedig egy földön kívüli invázió történetén keresztül fordítja meg az emberiség megszokott világképét.
Wells fantasztikus regényei tehát nem pusztán különleges kalandok. A tudományos-fantasztikus ötlet nála gyakran gondolatkísérlet: mi történne, ha egy ma még lehetetlennek tűnő dolog egyszer valósággá válna?
3. Egy könyvében már 1914-ben megjelent az atombomba
Talán ez Wells legismertebb „jóslata”. A felszabadult világ című, 1914-ben megjelent regényében egy olyan új fegyver szerepel, amely az atomenergia felszabadításán alapul. A műben az atombomba elképzelése még fantasztikus fikció volt, három évtizeddel később azonban az atomfegyver valóban megszületett.
A történet különös utóéletet kapott: a későbbi atomfizikus, Szilárd Leó maga is olvasta Wells regényét. A Cultura.hu-n közölt anekdota szerint Szilárd később úgy emlékezett, hogy Wells elképzelése segített számára megérteni, mit jelenthet az atomenergia nagymértékű felszabadítása.
Wells tehát nem azért volt érdekes, mert „megjósolta” volna a jövőt a szó szoros értelmében. Inkább kivételes érzékkel figyelte a tudomány fejlődését, majd feltette a kérdést: ha ez egyszer lehetségessé válik, mi történik az emberiséggel?
4. Jules Verne nem volt éppen elragadtatva Wellstől
A fantasztikus irodalom két nagy úttörőjét ma gyakran egymás mellett emlegetjük: Jules Verne-t és H. G. Wellst. A két író azonban egészen másként gondolkodott a tudományos-fantasztikus történetekről – és Verne nem különösebben kedvelte, amikor munkásságukat összehasonlították.
Egy, a Cultura.hu-n is közölt anekdota szerint Verne meglehetősen csípősen nyilatkozott Wellsről. Úgy vélte, hogy saját regényeiben a már ismert fizikai törvényekből indul ki, míg Wells olyan dolgokat talál ki, amelyek szerinte nem egyeztethetők össze a tudomány akkori ismereteivel.
A különbség valóban érdekes. Verne gyakran a korabeli tudomány eredményeiből kiindulva képzelt el új technológiákat, Wells viszont bátrabban lépett át a tudomány és a spekuláció határán. Talán éppen ezért lett a két szerző öröksége is különböző: Verne a technikai kaland, Wells pedig a társadalmi és filozófiai gondolatkísérlet felé nyitotta ki a fantasztikus irodalmat.
5. A marslakók egyszer valóban pánikot keltettek – de nem úgy, ahogy Wells tervezte
A világok harca 1898-ban jelent meg, ám évtizedekkel később egy rádióadaptáció révén egészen új életre kelt. Orson Welles 1938-ban rendezte meg a regény hangjáték-változatát, amely a híradások stílusát utánozva egy képzeletbeli marsi támadásról számolt be.
Az adás legendássá vált: sok hallgató valódi inváziónak hitte a hallottakat, és telefonhívásokkal árasztotta el a rádiót és a rendőrséget. A műsor azóta is a média erejének egyik legtöbbet emlegetett példája.
Az esetben különösen érdekes, hogy Wells eredeti regénye is egyfajta társadalmi tükör volt. A marslakók nem egyszerűen szörnyek: érkezésük arra kényszeríti az embereket, hogy kívülről lássák saját civilizációjukat. Mi történik, ha egyszer csak mi kerülünk abba a helyzetbe, amelybe addig mi kényszerítettünk másokat?
+1. A világhírű író még egy idegen kalapot is hazavitt
Wells komoly társadalmi és tudományos kérdésekről írt, de anekdotái alapján a humort sem vetette meg.
Egy cambridge-i parti után észrevette, hogy véletlenül nem a saját kalapját vitte haza. Ahelyett, hogy visszaküldte volna, úgy döntött, megtartja, és levelet írt a jogos tulajdonosnak. A levél nem éppen bűnbánó hangnemben született: közölte, hogy „ellopta” a kalapot, tetszik neki, ezért megtartja, és amikor ránéz, majd annak tulajdonosára, egy jó sherryre és Cambridge-re gondol.
Az eset jól illik ahhoz a Wellsről kialakult képhez, amelyben a komoly gondolkodó mellett egy játékos, ironikus, időnként provokatív személyiség is megjelenik. több hasonló anekdota is fennmaradt róla – köztük egy olyan történet, amelyben tgy rosszul működő folyóirat előfizetőjének temetéséről tréfálkozott.
Író, tudós, társadalomkritikus
Wells pályája idővel messze túlnőtt a fantasztikus regényeken. A 20. század első évtizedeiben egyre inkább a társadalom jövője, a háború, a béke, az egyenlőtlenség és az emberi fejlődés kérdései foglalkoztatták. Tagja lett a Fabiánus Társaságnak, utópisztikus és társadalmi műveket írt, és egy világméretű együttműködés gondolatát is fontosnak tartotta.
A két világháború azonban fokozatosan átformálta a jövőről alkotott képét. Az első világháború idején még a társadalmi haladás lehetőségeit kereste, a második világháború kitörése után viszont egyre sötétebben látta az emberiség kilátásait. 1934-ben a Nemzetközi PEN Klub elnöke lett, és ezt a tisztséget haláláig betöltötte.
H. G. Wells 1946. augusztus 13-án halt meg Londonban. Művei azonban azért maradtak elevenek, mert a bennük szereplő különös világoknál talán még érdekesebb maga a kérdés, amely újra és újra visszatér bennük: vajon mit kezd az ember azzal a tudással és hatalommal, amelyet megszerzett?
Ez az a kérdés, amely miatt Wells történetei több mint száz év után sem tűnnek pusztán fantasztikusnak.
