Csokonai Vitéz Mihály komolyan vette a tréfás fogadásokat…
Csokonai Vitéz Mihály és Budai Ézsaiás között egyszer egy barátságos beszélgetés alatt az a kérdés is szóba került, vajon mely mesteremberből van a legtöbb Debrecenben?
– Alkalmasint csizmadia, tanár vagy csapó – vélekedett a professzor –, hanem ezt a statisztikának kellene kideríteni, ha tudniillik volna Debrecenben statisztika.
Csokonai elmosolyodott:
– Hát én minden statisztika nélkül is tudom, hogy Debrecenben legtöbb a doktor.
– Ugyan, ne szóljon, édes öcsém uram! – mondotta a tudós professzor. – Hova gondol? Hiszen egész Debrecenben nincsen több hat orvosdoktornál, meg tizenöt kirurgusnál!
– Már pedig én csak azt vallom, hogy Debrecenben legtöbb a doktor, és ha a nagytiszteletű úr nem átallja, hát fogadjunk tíz font jó verpeléti dohányba, hogy nekem van igazam.
Budai Ézsaiás nevetve tartotta oda a tenyerét:
– Hát fogadjunk öcsém uram, már csak azért is, mert egy kis jó dohány mindig elkel a magamfajta szegény embernek.
– Holnap délben bebizonyítom a nagytiszteletű professzor úrnak, hogy nekem van igazam – mondotta Csokonai, s elbúcsúzott a jeles tudóstól.
Másnap reggel jó Vitéz Mihály bekötötte az orcáját fehér kendővel, mint akinek a foga fáj, és elindult a piac felé. Alig tette ki a lábát a házból, szemközt jő vele nemes Bisothka uram, a gubásmester, és az az első szava, hogy:
– A foga fáj a ténsúrnak? Meleg hamut rá, nem segít egyéb.
Csokonai szépen megköszönte a jó tanácsot, és Bisothka uram nevével együtt beleírta a könyvecskéjébe. Alig megy tizenöt lépést, találkozik a széniorral, aki már messziről kiáltja:
– Hideget rá, Miska, hideget! Tapasztalásból tudom, mert nekem is sok bajom volt a kutya fogammal.
Vitéz Mihály ezt is szépen megköszönte, és ugyancsak beleírta a könyvecskéjébe. Míg kiért a piacra, legalább is húsz minden rendű jó emberre akadt, aki kérés nélkül is legott ajánlott valamit a cudar fogfájás ellen. De a piacon kezdődött csak igazán a komendálás. A sok jó kofaasszony körülvette a poétát, és szapora nyelvök forgott, mint a kereplő:
– Zsálya használ arrúl, nemzetes uram!
– De már csak jobb a kőrisbogár!
– Székfűolaj kell arra, Vitéz uram!
– De bizony fodormentaolaj!
– Majoránnaolaj!
– Hallgasson kendtek, Sári néni! A fogfájásnak csak egy orvossága van: fekete kutya szőre, égett borban főve!
– No, én meg azt mondom, hogy a gőzölés használ!
Így és még százféleképpen beszéltek a jó kofaasszonyok; és Csokonai mindent följegyzett, a tanácsadók nevével egyben.
Mikor aztán a főbíró, a fiskus, a nótárius, meg még vagy ötven honorácior is elmondta, miként szabadulhat meg az ember a fogfájástól, szembe jő a poétával nagytiszteletű Budai Ézsaiás professzor uram, és ráteszi a kezét Vitéz Mihály vállára:
– A foga bomlik öcsém uramnak? Nohát, én csak annyit mondok, hogy ez ellen egy jó orvosság van: a borbély hideg vasa.
Csokonai ezt is följegyezte, aztán átadta a könyvecskét az érdemes tudósnak.
– Nagytiszteletű urammal együtt épp százhetvenkilenc doktorom akadt ma reggel, és ha akarnám, lenne még ezer is. Mert Debrecenben mindenki doktor. Kérem hát azt a tíz font jó verpelétit.
Azzal leoldozta képéről a kendőt.
– Nagy imposztor vagy öcsém, de igazad van – mondta nevetve Budai Ézsaiás. – Csak legyen elég börböncéd: küldöm a dohányt, és pedig húsz fontot, mert megéri a tanulság, hogy milyen bolond tudákos állat az ember!
Gonello XV. századbeli ferrarai udvari bolond tréfája.
(Az anekdota eredeti helyesírással)
