Mikszáth népies szólásmódot illető kérdésekben gyakran fordult tanácsért Keszler József irodalmi kritikushoz, aki időnként súlyosnak tetsző dilemmákon segítette ki az írót.
Nemcsak a kritikus irodalmi tudása, hanem palóci mivolta is okozta, hogy a nagy regényíró, Mikszáth Kálmán magyaros kifejezések tárgyában mérvadónak találta Keszler József, a békevilág nagy tudású és rettegett irodalmi és színházi kritikusának véleményét.
– Kérlek, Keszikém – toppant be egyszer Keszler szerkesztőségi szobájába Mikszáth. -, figyelj ide! Legújabb regényemben ezt a mondatot akarom leírni: „Alig érkezett kocsi az erdőbe, a kerekek belezökkentek a hidegtől megfagyott, kiszáradt vágásba, és huruttyolni kezdtek.”
– No és aztán? – kérdezte kissé idegesen Keszler, mert éppen egy hosszabb cikken dolgozott, és félt, hogy terjengős nyelvészeti vitába bonyolódik palóctársával.
– Hát nem tudom, hogy jó-e a „huruttyolni” szó… nem volna-e jobb, hogy „harattyolni”?
Keszler érezte, hogy kitör a vész. Gyors tettre szánta magát.
– Meg voltak kenve a kocsikerekek? – kérdezte komoly arccal.
– Igen – felelte magabiztosan Mikszáth. – Biztosan.
– Akkor harattyolni – döntött abban a minutumban a kritikus. – Különben: huruttyolni.
