Királyhegyi Pálnak gondot okozott a hernyók túlereje…
Királyhegyi a falusi állatvilág több egyedével sem tudott igazán megbarátkozni. Ez különösen a hernyókra vonatkozott. Egyik nyáron ugyanis Adács hernyótermése világrekordot döntött. Erről így panaszkodott:
– Mindenütt úgy nyüzsögtek ezek az undorító férgek, hogy mentem az úton, fa sehol a közelben, mégis a fejemre esett háromnégy szörnyeteg. Amikor aztán bágyadt kis levesünkben is akadt belőlük, elhatároztam, hogy hadat üzenek nekik, és kiirtom őket a faluból. Némi levelezés után Gombaszögi Ellától kaptam egy jó adag, finom, jóízű, hatásos svájci mérget.
– És tudtad, hogy ezzel mit kezdjél? – fontoskodott Barabás Tomi.
– Én nem, de odaadtam a kulákomnak, aki szakszerűen felhígította, és beletöltött egy monumentális adagot a puttonyába, amiből megöntözte a rovarokat. Én is kipróbáltam, hogy milyen hatással van a delikvensre. Szereztem egy magányos hernyót, és ráfröccsentettem néhány cseppet. A hatás minden képzeletemet felülmúlta. Pillanatok alatt megdermedt, majd elhunyt. Erre aztán nekiláttam a gyilkolásnak. A fák csupaszok voltak miattuk, nem volt nehéz meglátni őket, s így minden egyes hernyóra ezer halál jutott.
– Akkor győzelem? – vonta le a következtetést Rényi.
– Nem egészen, mert másnap több volt a hernyó, mint valaha. Amikor emiatt panaszkodtam a kulákomnak, nem tudta mivel magyarázni.
– Én megtudom – állapította meg Szenes. – Itt is érvényes régi regényed címe, miszerint: Mindenki nem halt meg.
A házigazdájáról is beszámolt:
– A postán felfedeztem, hogy a kulákom szerepel a szégyentáblán a tojás miatt. Megnéztem a tojáskönyvét…
– Micsodáját? – értetlenkedtünk.
– Ez minden adácsi polgárnak ott lapul a fiókjában. Kiderült, hogy júliust írtunk, és ő már az októberi tojásadagját is beszolgáltatta, holott egy tyúkja sem volt, de kivetettek rá, ki tudja, hány tojást, amit megvett a Közértben egy forintért, majd beszolgáltatta tizenöt fillérért, és ami közben volt, az volt a „haszna”!
Forrás: Kalmár Tibor: A humor háza
