A Hacsek és Sajó-jelenetek szerzőjének hollywoodi sikerei előtt kisebb-nagyobb gondot okozott a „nyelvtudása”…
Vadnay László Hollywoodban számtalan amerikai filmforgatókönyvet írt, mint például az Egy frakk története, melynek főszerepét Charles Laughton és Paul Robeson játszotta, valamint A nagy gyémántrablás és A bizsu forgatókönyvét, Marlene Dietrich-hel a főszerepben. A Fészekben szívesen anekdotázott.
– 1937-ben telefonon kerestek a Metropol Szállodából, hogy a Metro-Goldwyn-Mayer Filmstúdiótól Mayer úr szerződésügyben beszélni szeretne velem, és másnap reggel kilenckor vár a hotelben. A hírt hidegen fogadtam: elájultam.
– Mit gondoltál, hogy fogsz vele beszélni? – kérdezte Rátonyi.
– Volt Pesten egy úgynevezett Grün úr, akiről az a hír járta, hogy ő tud a leggyorsabban angolt tanítani. Felhívtam, és mondtam neki, hogy nekem reggel kilencre meg kell tanulnom angolul. Ő azzal biztatott, hogy meglesz! El is kezdte a tanítást a bemutatkozással. „Hogy hívják?” – kérdezte. „Vadnay László” – feleltem. „Ez így nem jó – mondta. Angolul: László Vadnay. Nos, hogy hívják?” – ismételte meg a kérdést. „László Vadnay” – mondtam. Erre ő: „Bravó, ön már tud angolul! Ha még ennél is többet akarna tudni, az amerikaiak nagyon udvariasak, találkozás alkalmával mindig megkérdik: »Hogy van?« Gondoltam, ha Vadnay Lászlót fordítva kell mondanom, akkor a Hogy van? angolul: „Van hogy?” Erre ő közölte: „Ez azért nem általános szabály, hogy a fordított magyar az már angol!” – Hajnalra kidőltem, elmentem a gőzbe. Reggelre elkókadtam, így kértem egy masszázst. Lefeküdtem a gyúrópadra, szétfolytam akár a tészta, és hagytam, hogy nokedlit csináljanak belőlem. Majd hasra feküdtem, és aztán a masszőr nagyot csapott arra a testrészre, ahol a hát folytatása megváltoztatja a nevét. „Egészségére!” – mondta. Nem értettem, előtte nyomorékká tesz, aztán rám csap.
– És miért csapott rád? – érdeklődött Keleti.
– Rajtam csengetett a következő kuncsaftnak. A lényeg, hogy reggel kilenckor ott voltam a Metropol Szállóban. Kopogtam, bementem. „How are you?” – kérdeztem. „Ich verstehe nicht!” – jött a válasz németül! – Ott álltam az angoltudásommal nemcsak megfürödve, de megmasszírozva. Elém tette a szerződést, hogy írjam alá. Kicsit remegtem. Harminc év után az ember nemcsak a feleségét, de a hazáját sem hagyja cserben. Látta tépelődésemet. „Ne félj, nem rossz ez az ország, és én leszek a második apád.” Azt olvastam valahol, hogy egymillió dollár az éves jövedelme, plusz a haknik, hétfőnként ugyanis vidékre jár. Aláírtam a szerződést, ő pedig a következőt mondta: „Hallom, van itt nálatok egy fürdő, amit a törökök építettek. Valami Rudas.” Elmentem vele oda, ahol előtte fél napig voltam. Látta, hogy álmos vagyok, és megjegyezte: „Szégyellje magát, ilyen fiatal ember és álmos.” Megpróbáltam védekezni, hogy negyvennyolc órája nem voltam ágyban, de másodszorra vagyok itt a Rudasban. „Én két hétig is kibírnám alvás nélkül” – mondta. „Mit gondol, hány éves vagyok?” – Zavarba jöttem, de miután második apám, visszautasítottam, hogy nem szeretnék találgatni. „Szabad a gazda” – mondtam. „Hetven” – mondta. Én udvariaskodtam: „Esküszöm, nem néz ki többnek hatvannál.” – Ötvenkettő volt. Beugratott.
A sztori frenetikus hatást váltott ki, ami várható volt.
