Rejtő Jenő több gépírónőt is „elfogyasztott”, diktálás közben fel-alá járt a szobában, szélesen gesztikulált, egy-egy jó poén alatt hangosan felnevetett és egyfolytában dohányzott. Csoda, hogy titkárnőjével és bérelt szobájának tulajdonosával szóváltásba keveredett időnként?
Rejtő Jenő hihetetlen gyors munkatempóban is képes volt dolgozni, ám ennek ára volt: ragaszkodott hozzá, hogy ha diktálni akart, akár hajnali háromkor is felhívhassa a hölgyet, akinek elegánsan felöltözve kellett megjelenni. Ezért aztán az éppen aktuális gépírónő estélyi ruhában érkezett esténként, mintha csak bálba készülne.
Hogy Rejtő ezt miért követelte meg, sose derült ki, talán mert ilyen elegáns légkörre volt szüksége ahhoz, hogy a fantáziája beinduljon. Volt még egy kellemetlen kívánalma az írónak: a kisasszonyoknak nem volt szabad nevetni, mikor diktált. Faarccal kellett végighallgatni a legmulatságosabb jeleneteket is.
Miután már elég szépen keresett, megengedte magának, hogy szobát vegyen ki a Váci utcai panzióban. Szokásához híven éjjel is dolgozott. Nem csoda hát, ha bezörgetett hozzá a tulajdonos:
– Kedves uram, már elmúlt éjfél, hagyja abba a gépelést, mert az írógép kopácsolásától a szomszédjai nem tudnak aludni.
– Költöztesse ki őket!
– Hogy képzeli ezt? Nem dobhatom ki a vendégeket a saját szobájukból!
– Nézze, uram, nem szeretem a sok szöveget, mert kizökkent a munkából. Jelenleg nem is ebben a helyiségben vagyok, hanem az afrikai partoknál. Javaslok egy megoldást: holnaptól kiveszem a mellettem lévő szobákat is, aztán punktum!
