Einstein egyik előadásából Teller Ede „semmit sem értett”, és nagyokat sóhajtott…

Teller Ede Einstein egyik előadása után, amelyből „semmit sem értett”, barátaival együtt sétálgatott és nagyokat sóhajtott… Az anekdotát Teller így írta le:
„Wignerről ⌈Wigner Jenő⌋ egy különös emlékem, hogy fizika tanulmányaim elején Heisenberg elküldött Berlinbe Einstein előadását meghallgatni. Meg is hallgattam, meg is értettem, amíg a relativitásról és az általános relativitásról beszélt. De aztán elkezdte azt az ötletét fejtegetni, hogy hogyan lehet a kvantummechanikával a világon mindent megmagyarázni. Innentől kezdve inkább azt értettem meg, hogy hogyan lehet a világról mindent félreérteni. Ettől pillanatok alatt rendkívül szomorú lettem. Előadás után a berlini állatkertben sétálgattunk és én az orromat lógattam. Wigner odajött hozzám és barátságosan kérdezte: „Mi bánt?” Erre én röviden és kereken azt válaszoltam: „Én nagyon buta vagyok”. Wigner, mint egy nagyon udvarias lélek, ellentmondhatott volna, de nem ezt tette. „Igen, igen, a butaság egy általános emberi tulajdonság” – mondta. Sajátságos módon ez engem megvigasztalt. Azt, hogy buta vagyok, nem lehetett tagadni, de hogy ebben mindenki másra hasonlítok, az bíztató volt.”
Forrás: Teller Ede: Üzenet egy marslakótól – Teller Ede emlékezései, Fizikai Szemle