Pikáns emlékiratok, botrányt kavaró erotikus kisregények és szabadosnak tetsző festmények a XVIII. században. Azaz, miről árulkodnak és fecsegnek a hátramaradt művek?
Az angol erotika XVIII. századi nagymesterei „bírálólag” ábrázolták a bűnt. Ide vezet az erkölcstelenség! – hirdette William Hogart, miközben rézmetszetsorozatot rajzolt – néha egyenesen durván ábrázolva az élet tényeit – a kéjnők életéről, a kéjenc férfi lezüllésének fázisairól, a „divatos” házasság sivárságáról Hogarth állítólag készített egy malac sorozatot is a század egyik igen érdekes regényéhez.
John Cleland 1749-ben megjelent könyvéhez, amelynek Fanny Hill, avagy egy örömlány emlékiratai (Fanny Hill – Memoirs of a Woman of Pleasure) volt a címe Hogarth szolgáltatta a rajzokat. Cleland diplomáciai szolgálatot teljesített Kis-Ázsiában és Indiában, és már csak neme szerint sem lehetett örömlány. A Fanny Hill tehát kitaláció, és szerzője kizárólag pénzkeresés céljából vállalkozott megírására, mivel az adósok börtönével is megismerkedett, amikor visszatért Angliába.
A történet szerint Fanny Hill fiatal, csinos lány a testével keresi kenyerét a XVIII. századi Londonban. A humorban és erotikában bővelkedő élettörténet vérforralóan izgalmas képet ad a szerelem világáról. A 60-as évekig ez a könyv, mert a legnyíltabban beszélni a szexualitásról, a testi örömökről. Sokak szerint ez a mű indította el a szexuális forradalmat, ami azután végigsöpört a világon.
Fecsegő csecsebecsék
Európa fővárosának, persze, nem London, hanem XV. Lajos Párizsa számított. A kulturális élet akkoriban jórészt a szalonokban zajlott, ott beszélték meg a legújabb regényeket és festményeket. Az olyan regényeket, mint Denis Diderot-tól a máig népszerű Fecsegő csecsebecsék. (Ha valaki nem olvasta volna: a regény főszereplője egy csodálatos gyűrű, mely a keleti uralkodó kezén „megszólaltatja” a közelben levő hölgy lábközti ékszerét, s az fecsegni kezd.) Hegedűs Géza József Attila-díjas író, polihisztor vélekedése szerint: „az értelmes erkölcs dicsőítése volt Diderot első regénye, a Fecsegő csecsebecsék. Különös és nagyon mulatságos könyv ez. Akár pornográfiának is mondható, miközben moralizáló történet. Botrány is volt, siker is volt.”
Diderot a politikai és kulturális állapotot tekintve már a megírásakor sejtette, hogy nem feltétlenül ezzel a regénnyel fogja kivívni az elismertséget, már csak azért sem, mert névtelenül publikálta. Persze, a szemérmességen túl politikai okok befolyásolták a szerzőt: a művet olvasva, mindenki könnyen kitalálhatja, hogy a képzeletbeli keleti királyság szultánja nem más, mint XV. Lajos francia király, és az ő udvarának az erkölcseit állítja pellengérre. A király ugyanis boldognak vélt házassága (tizenegy gyermeke született Leszczyńska Mária lengyel királyi hercegnőtől) ellenére is hírhedt nőcsábász volt, néhány szeretője, mint például Madame de Pompadour vagy Madame du Barry maguk is bevonultak a történelembe.
A napjainkig botrányt kavaró kisregényről, Az apácáról, melyet a leszbikus főnöknő epizódja miatt erotikus regénynek tartanak, nem esett szó; ezt csak a forradalom után, posztomusz műként adták ki, mert Diderot saját, jól felfogott érdekében eldugta.
Átlépve egy határt
A szalonvilág kedvelt festőjének, François Boucher-nak még a király szeretői is feltárták magukat modellként. Korai munkái – Watteau és Rubens nyomán idillikus tájképek és mitológiai témájú festmények voltak. Hamarosan azonban az erotika felé fordult és a hagyományos mitológiai képekből egyre inkább szenvedélyes szerelmi jelenetek lettek. Gyakran ábrázolta saját családját is ilyen képein, sőt gyakran „szabadosabb” festményein is, mint az Odaliszk-képek, felesége volt a modellje. Az Odaliszk sötét hajú változata arra indította Diderot-t, hogy kijelentse: Boucher prostituálja a feleségét, mert az őt ábrázoló képek, több mint erotikusak.
Boucher egyszer a társaságban egy hölgy összehasonlíthatatlan szépségéről áradozott, akit kedvese számára, mint forrásnimfát meztelenül festett meg. Pár nappal ezután meghívást kapott egy hölgyhöz… Egy budoárba vezették, ahol megkérték, hogy néhány pillanatig várjon. Csakhamar szétnyílt egy fülke függönye, és Boucher megpillantotta az illető hölgyet, amint áttetsző fátyollal eltakartan, csábító pózban feküdt egy nyugágyon. „Ide hívattam önt, hogy megmondja, vajon az ön által dicsőített hölgy bájai fölülmúlják az én bájaimat?” Mialatt ezt mondta, az utolsó lepléből is kibontakozott. Boucher pedig nem vonakodott elragadtatását… kifejezni… Amint végre elhagyta a hölgyet ez búcsúzás közben így szólt hozzá: „Nem akarom, hogy e titkot magának megőrizze.”
LaZa
