Jonathan Swift nem jól viselte az elnyomást, a felesleges kiadásokat…
Jonathan Swift, a XVIII. század egyik legnagyobb angol írója, így nem csak a sírfeliratán spórolt, az ovosának adott juttatásokon is.
Ez a marcangolt szívű, vad felháborodások közt élt férfi társaságokban híresen kedves szavú, szellemes csevegő volt, költőként és irodalmi levélíróként érzelmesen gyengéd szavú, újságíróként józanságot és főleg békességet hirdető, papi teendői közben templomi szónokként szívekre és elmékre egyaránt nagy hatású előadó volt. Viszont a végletekig védte a kiszolgáltatottakat, az megalázottakat és a kisemmizetteket, vad felháborodást érzett az aránytalan gazdagság láttán.
A Gulliver írója, Swift egyszer súlyosan megbetegedett. Hetek múltán, amikor már túl volt az életveszélyen, ezt mondta az orvosának:
– Sohasem felejtem el önnek, hogy visszaadta az életemet!
Az orvosnak felcsillant a szeme, s várta, hogy az író rögtön előhúzza a pénztárcáját és ajándékul néhány bankót nyújt át neki. Éppen ezért rögtön meg is jegyezte:
– De azt se feledje el, hogy húszszor látogattam meg önt!
– Hogyne – vágott vissza Swift – Mihelyt fölkelhetek, majd viszonzom a látogatásait.
Swift nem szeretett felesleges kiadásokba menni, maga szövegezte latin nyelven a sírfeliratát is, így hangzik: Itt nyugszik Jonathan Swift, ahol a vad felháborodás nem marcangolhatja többé a szívét.
