„Én mindig olvasó ember voltam…” Ma ünnepli 75. születésnapját Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, Balász Béla-díjas filmrendező, Cseh Tamás barátja és alkotótársa.
„1953. november 25-én, szerdán a konyhában ültem egy alacsony sámlin. Onnan minden nagy volt. Fiúgyermek létemre egy gumi tengerészbabát sípoltattam ütemesen, olykor a tengerészsapkáján gömbölyödő gumipompont rágcsáltam, így koptatva róla a piros festéket, továbbá kék szemébe bámultam, hüvelykujjam begyével a gumipipáját simogattam, amit a baba gumi jobb kezével a gumihasa előtt tartott, miközben a többi négy ujjam a gumitomporba mélyedt, és jóleső érzések töltöttek el. Mint később kiderült, az a baba angol gyártmány volt, még a koalíciós időkben vette nekem az apám anyja, amikor a születésemről értesült. Egyebet is vásárolt, annyira örvendezett a hírnek, de én a gumitengerésszel alakítottam ki a legbensőségesebb kapcsolatot az évek során.” (Bereményi Géza: Előhang)
Bereményi Géza 1946. január 25-én Budapesten született, eredetileg Vetró Gézának anyakönyvezték. Kezdetben anyai nagyszülők nevelték, akik árusok voltak az akkor még nyüzsgő Teleki téren. Erről a piacról később kisregényt, majd filmet is írt és rendezett Eldorádó címmel, ami 1989-ben az év legjobb európai rendezése díjat nyerte el Párizsban.
Hatéves volt, amikor szülei elváltak, anyja ismét férjhez ment egy Rozner István nevű erdélyi származású orvoshoz, ekkortól Rozner Gézának hívták. Sebészorvos nevelőapjával Budapest számos kerületében, egyre nagyobb lakásokban laktak. Gyakran váltogatta iskoláit, majd kollégistaként Pápán érettségizett. Vér szerinti apját 14 évesen ismerte meg, azután hetente, kéthetente ellátogatott hozzá a Baross utcába. Hamar a saját lábára állt, gyakran váltogatta albérleteit.
BEREMÉNYI GÉZA: NEM VAGYOK SENKI
(részlet)
Azt hallom égi fülekkel,
nem tudod, merre is menj el,
van kint egy útvesztő rengeteg,
s azt kérdi döngve nagy szíved:
Most merre menjek?
Nem vagyok senki,
mégis parancsolom,
nehogy eltévedj
a kusza utakon.
Első írásai megjelenésekor döntött úgy, hogy végleg édesanyja vezetéknevét, a Bereményit veszi fel. Középiskolai tanulmányait több gimnáziumban végezte, az ELTE magyar-olasz szakán 1970-ben szerzett diplomát. Évfolyamtársai között volt a későbbi filmrendező Bódy Gábor, akinek egy beszélgetés során azt mondta, ő is írogat. Mivel nem szerette volna, hogy füllentése lelepleződjék, sebtében papírra vetett néhány hangulatnovellát. Bebizonyosodott, hogy valóban van érzéke és tehetsége az íráshoz, az egyetem utolsó évében megjelent első kötete A svéd király címmel. Ez az esztendő még azért is fontos lett az életében, mert az irodalom mellett ekkor kezdett el másik három műfajban dolgozni.
„A fiatalság igazán jó dalhallgató réteg. Mick Jagger azt mondta: „Engem mindig az érdekel, amit a fiú érez a benzinkútnál. Ennek az alantas munkát végző benzinkútkezelő fiúnak az érzése érdekelt mindig.” Tehát ő aszerint írta a számokat, a szövegeket, és aszerint viselkedett. Valószínűleg azért, mert az ilyen emberben, mint a benzinkutas fiú, nagyon sok a vágy és a sóvárgás. És akiben sok a vágy, a sóvárgás, az igazán jó dalhallgató személy, és azt igazán meg tudja szólítani egy mű. A legjobb olvasók, legérdeklődőbb emberek is ők, azért, mert kíváncsiak, sok bennük a sóvárgás és a kielégítetlenség. Ők a legjobb közönség is.” (Mester Ildikó: Bereményi Géza életmű-interjú)
Ekkoriban volt albérlőtársa a nála néhány évvel idősebb Cseh Tamás nevű rajztanár, aki szabadidejében gitározott, elsősorban a maga komponálta dallamokat játszotta. Bereményit, akinek saját bevallása szerint botfüle és rettenetes énekhangja van, vonzotta a zene világa, s dalszövegeket kezdett írni bérlőtársa zenéjére. Így alapozódott meg egy több évtizedes barátság és munkakapcsolat, így születtek meg azok a sajátos hangulatú, a kádári korszak, majd a rendszerváltás utáni időszak nehezen meghatározható életérzését rögzítő dalok, amelyekből az évek folyamán tucatnyi nagylemez, többek között a Levél nővéremnek, az Antoine és Désiré, a Fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, a Jóslat, az Utóirat, A telihold dalai, a Nyugati pályaudvar anyaga állt össze.
Az egyetem elvégzése után egy évig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat reklámpropagandistája, 1971-től a Pannónia Filmstúdió szinkrondramaturgja volt. Közben megírta első forgatókönyvét, amelyet 1972-ben Kézdi-Kovács Zsolt filmesített meg Romantika címmel.
Később is több nagy sikerű magyar film forgatókönyvét jegyezte, így a Veri az ördög a feleségét, a Megáll az idő, A nagy generáció, a Meteo, a Potyautasok című filmek az ő keze nyomát viselik magukon.
A hetvenes évek elejétől a drámaírással is megpróbálkozott, első darabjait amatőr színjátszó együttesek vitték színre. 1975-ben született meg első egész estés darabja Kutyák címmel. A Pesti Színház 1978-ban mutatta be a Légköbméter című drámáját, majd egy évvel később Kaposvárott állították színpadra a Halmi vagy a tékozló fiú című darabját, amelyek később a Trilógia című kötetben jelentek meg.
Drámái, más írásaihoz hasonlóan nemzedékének, az úgynevezett nagy generáció tagjainak életérzését, apa- és múltnyomozó szenvedélyét szólaltatták meg. 1978-ban jelent meg hasonló témájú Legendárium című családregénye.
1978-tól 1995-ig szabadfoglalkozású író volt, majd Schwajda György meghívására a szolnoki Szigligeti Színházhoz került rendezőnek.
Közben a nyolcvanas évek közepén a Budapest Filmstúdiót igazgató Nemeskürty István filmrendezésre hívta Bereményit, aki örömmel vállalta az új kihívást, 1985-ben megrendezte A tanítványok című filmjét. Négy évvel később készült a Teleki téren piacozó Bereményi nagyapa emlékét feldolgozó alkotása, az Eldorádó, amellyel elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját és a legjobb európai filmnek járó díjat is. 1993-ban újból rendezett, egy utazó színtársulat mindennapjairól, hétköznapi emberi drámáiról szól A turné című filmje, amelyben a főszerepet, mint előző két filmjében is Eperjes Károlyra bízta, majd a 2002-es A Hídember című Széchenyi-film címszereplője is Eperjes lett.
1997-ben eljött Szolnokról, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. 2012 januárjában a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös ügyvezető igazgatója, majd a két színház egyesülése után a Thália Színház igazgatója lett.
„Mert a valódi, ami igaz, az sosem olyan vékony, mint egy légből kapott hazugság. Mert egy egész korszak világa vastagítja meg, kényszerek összevisszasága a benne szereplők következetlenségeit.
És ezért van még a nagyapák történeteinek is olyan jellegzetes íze, ha igazat mondanak, hogy az ember megérzi azt.” (Bereményi Géza: Magyar Copperfield)
A színházi munka, a rendezés mellett továbbra is fő tevékenysége az írás, az utóbbi időben verseskötetei, novellagyűjteményei, drámái is megjelentek.
2013-ban adták ki Vadnai Bébi című regényét, ezzel párhuzamosan írt egy színdarabot Kincsemről, a csodakancáról, amelynek ősbemutatója 2014 márciusában volt a Thália Színházban. Folytatta a dalszövegek írását is, a fiatal Dobri Dániel zenéjére.
A sokoldalú író-rendező munkásságát több rangos kitüntetéssel is elismerték: 1984-ben József Attila-, 1989-ben Balázs Béla-, 1992-ben Magyar Művészetért, 1993-ban Déri János-, 1998-ban Huszka Jenő, 2003-ban életműve elismeréséért Szép Ernő-jutalmat, 2011-ben Prima-díjat vehetett át. 2013-ban Józsefváros díszpolgára lett, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést. Ezek mellett Artisjus Életműdíj (2014), Petőfi Zenei Díj – Életműdíj (2016), Budapest díszpolgára (2017), Hévíz Irodalmi Díj (2017), Kölcsey-emlékplakett (2020), a Nemzet Művésze (2020), Digitális Irodalmi Akadémia tagja (2020).
A Kossuth-díjat 2001-ben kapta meg “sokoldalú művészi teljesítménye, termékeny szimbiózisról tanúskodó írói és filmrendezői tevékenysége elismeréseként, továbbá egy korszak életérzését visszatükröző, a könnyű műfaj nehéz feladatait utánozhatatlan eredetiséggel megoldó, maradandó értéket képviselő dalszövegeiért”.
