Ki ne ismerné a szülői gyengédségtől sugárzó dalát: „Apu, hod’ med’ be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába?” 115 éve született és 35 éve távozott az élők sorából Bilicsi Tivadar, a groteszk iránt érzékeny, nevettető, bölcs színész.
1901. szeptember 6-án született Budapesten. Kereskedelmi érettségi után 1919-ben a Budapesti Színházban lépett először a világot jelentő deszkákra, de statisztált az Operában is. Rákosi Szidi színiiskolájába járt, majd vidéki évek után 1925-ben elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját. Szegedre szerződött, aztán egy évadot a Király Színháznál, egyet a Belvárosi Színháznál töltött, 1929-1931-ben Miskolcon, a következő évadban a Fővárosi Operettszínháznál játszott.
„Azt olvastam valahol, hogy egyszer valamikor mindenkiből anekdota lesz. Jól van ez így, mert ha valaki mint színész lassan vagy gyorsabban a feledés homályába vész is, a róla szóló anekdoták a nevét még hosszú ideig életben tartják. Ez a gondolat adta az ötletet, hogy a már eltávozott pályatársaimra visszaemlékezve, a róluk szóló, róluk terjesztett apró történeteket, adomákat megörökítsem. Nem akarok életrajzot írni róluk – erre vannak nálam hivatottabbak –, csak megpróbálom az anekdota tükrében pár vonással felvázolni színészi és emberi lényüket. Hiszen a színészi alakítás elrepül, de az anekdota megmarad!” (Bilicsi Tivadar: „Hol vagytok, ti régi játszótársak?…”)
Érdekes történet az operettszínházhoz történt szerződtetése. Miskolcon vezető buffokomikus volt Sebestyén Mihály társulatánál, amikor a direktor fivére, Sebestyén Géza, a Fővárosi Operettszínház és a Városi Színház igazgatója, egy bemutatót megnézve közölte öccsével: leszerződteti Bilicsit. Az épp születésnapját ünneplő Sebestyén Mihály azt kérte ajándékul, hogy még egy évig maradhasson miskolci társulatánál a népszerű színész.
Az operett után a Terézkörúti Színpad következett, 1933-tól pedig 11 éven át az Andrássy úti és a Magyar Színháznak volt a tagja. A világháborút követően a Belvárosi és az Operettszínházban lépett fel, 1954-től haláláig a Vígszínházban játszott.
Táncos buffóként kezdte, és drámai erejű karakterszínészként fejezte be hat évtizedet átölelő pályafutását, amelynek lendülete és belső aránya egyaránt harmonikus volt. Groteszk báj, humor, emberség áradt alakításaiból. Minden műfajban otthonosan mozgott, az igazi nagy clownok közé tartozott. A Néma Leventében 1936-ban eljátszott sokszínű, derűs alakítása (Beppo) óta tanulták meg értékelni játékát azok a nézők is, akik addig csak mulattak az operettek, filmek könnyed figuráin. Ettől kezdve senki sem csodálkozott, ha Bilicsi Shakespeare-, Moliere- vagy Dürrenmatt-darabokban bonyolult alakokat keltett bravúrosan életre. Tökéletesen hiteles tudott lenni a tragikum és komikum határán lebegő jelenetekben. Egy rendezője így jellemezte: nagyon korszerű színész, minden eszközét mozgósítja. Pontos, toleráns, ugyanakkor célratörő.
Hetvenöt magyar filmben alakított főleg komikus szerepeket. Olykor a televíziók sugározzák azokat a régi filmeket (Az új földesúr, Te csak pipálj, Ladányi stb.), amelyekben látható alakja, hallható jellegzetes, nazális hangja. De mulattatott a Csinn-bumm-cirkuszban, s ki ne ismerné a szülői gyengédségtől sugárzó dalát: „Apu, hod med be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába?”
Négy lányával 1952-ben egy csendes budai utcába költözött. Az otthoni gyerekzsivaj miatt gyakran készült szerepeire egy-egy közeli padon. Súlyos betegsége miatt a János kórházat is gyakran látogatta. Ott is egy padon ült – írja lakóhelye lapja, a Hegyvidék -, amikor közelében egy házaspár összesúgott: „Nézd, ez a Bilicsi”. Amikor elhaladtak mellette, ezt hallotta: „Hát így közelről már nem is hasonlít”.
1962-ben érdemes, 1975-ben kiváló művész kitüntetést kapott. Könyve megjelenését már nem érhette meg, Hol vagytok ti régi játszótársak? című visszaemlékezése 1982-ben jelent meg.
