„Azt vettem észre, hogy az írás egyénisége egy nagyon önálló és öntörvényű dolog, így tulajdonképpen nem lehet senkit sem lemásolni.” Február 22-én ünnepli 85. születésnapját Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író, az abszurd stíluselemekkel átszőtt kortárs magyar próza legnagyobb hatású alkotója.
„Nemrég került a kezembe a szabaduló-cédulám, és döbbenten vettem észre személyi adataim között, hogy testmagasságom a letartóztatáskor százhatvannyolc centiméter volt. Azért döbbenetes ez számomra is, mert szabadulásomkor százhetvenkilenc centiméter magas voltam, ugyanannyi vagyok ma is. Én a börtönben még tizenegy centit nőttem.” (Bodor Ádám: A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire)
Bodor Ádám 1936. február 22-én Kolozsvárott született. Az ottani Református Kollégium növendékeként 1952-ben, 16 éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával letartóztatták és elítélték, s a szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Szabadulása után volt gyári munkás, majd a Kolozsvári Református Teológia hallgatója lett. A diploma megszerzése után dolgozott a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk című lapban, majd négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel.
„Amint a vizsgálat lezárult, mindnyájunkat átszállítottak az ügyészségi fogdába, a kolozsvári városi börtönbe… És mindjárt körülvett valami megfoghatatlan, lebegő fluidum, a börtönszag. Mintegy hangulati aláfestésként ez hitelesítette a helyet, a helyzetet, bármerre nézett az ember, valamely tárgyra, élőlényre akár fogolyra, akár smasszerra –, úgy tűnt, éppen abból árad. Mibenlétét még csak megközelítőleg is nehéz lenne a kívülálló számára meghatározni. Bizonyára sok összetevője lehet, kezdve a nyirkos felmosórongyok miazmás bűzétől a tetűporon át a rettenetes kübli domináns szagáig. De mindezek mögött még ott kísértett a megalázott, lebukott, vesztes ember kipárolgása, a félelem semmihez nem hasonlítható aromája, egy kevéske mindazokéból, akik az eltelt évtizedek alatt megfordultak a falak között. Azóta is kísért, néha hívatlanul ott érzem motoszkálni az orromban.” (Bodor Ádám: A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire)
1969-től, a kötet megjelenésétől kezdve szabadfoglalkozású író. 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, s 1984-től 1988-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, majd szerkesztője volt. 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Művészi Program ösztöndíjasa volt. A Holmi szerkesztőbizottságának tagja volt.
Novellistaként indult, egymás után jelentek meg kötetei (Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra, Milyen is egy hágó?, A Zangezur hegység). Az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetet már Magyarországon publikálta, de az itteni elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi című folyóirat novellapályázatát a később megjelent, Sinistra körzet című kötetének egyik történetével. Ez a sajátos irodalmi műfajú, regényszerű novellaciklus külföldön is nagy sikert aratott. A nem konkrét helyen, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott időben játszódó regény a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja. Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei.
A Sinistra évében, 1992-ben adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetét, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatása fő ihletforrása a Kelet-Európában végbemenő felemás rendszerváltozás volt. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre.
Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szűkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra redukált cselekvéssor, a rejtély, a titokzatosság atmoszférája, s nagyon finom humor jellemzik műveit, amelyekből több filmfeldolgozás is készült. Közülük is kiemelkedik A részleg, Gothár Péter 1994-es filmje, amely a következő évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat, a legjobb rendezés díját és a külföldi kritikusok díját is.
A kisebb történetelemekből, elbeszélés-mozaikokból panorámaszerűen felépülő Verhovina madarai (2011) című regényben az emberi érintkezések megdermednek és felolvadnak, a kultúra természetté bomlik, a csend pedig beszédes lesz. „Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnének, az egész világ jegesen becsorog a füleden.” – És talán soha nem hagyjuk el Verhovinát.
„Ahogy telnek az évek, csak kerülget az álom, az éjszakáim félálomban, tépelődéssel telnek, régi dolgokon agyalok, aztán kábultan, zavarodottan ébredek, olyankor nem is tudom, hányadán állok magammal.” (Bodor Ádám: Sehol. Rebi)
Bodor Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A 2019-ben megjelent Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra.
„Köztudott, hogy tudósember sem reménykedhet vállalkozása sikerében, ha szellemi erőfeszítéseivel párhuzamosan sem fordít gondot a megfelelő testi erőnlétre, így egy kora délelőtt elballagtam a sarki közérbe, lépéseket tenni rozskenyér, kacsazsír, zöldhagyma és néhány palack sör beszerzése tárgyában.” (Bodor Ádám: Sehol. A Matterhorn mormotái)
Az író pályája során több rangos elismerést is kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve-, 1986-ban a József Attila-, 1992-ben a Krúdy Gyula-, 1996-ban a Márai Sándor-, 2002-ben a Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában vehette át a Kossuth-díjat, „a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért.” Ezt követette 2011-ben a Babits Mihály Alkotói Díj (társasági), Szépirodalmi Figyelő-díj, Artisjus Irodalmi Nagydíj, Székelyföld-díj és a Látó-nívódíj, majd a Szépírók Társaságának Díja (2012), Prima díj (2014), Nemzet Művésze (2019), Baumgarten-díj (2021).
