„Egy ember típusba sorolása a vége az embernek, az elítélése.” Borisz Paszternak, a Doktor Zsivágó Nobel-díjas szerzője 125 éve született.
BORIS PASZTERNAK: A KÖLTÉSZET MEGHATÁROZÁSA
A költészet lédús füttyögés,
jégdarabkák összekoccanása,
falevél-fagyasztó éjjel és
csalogányhímek párbajozása.
Édes borsó, szétburjánozó,
kozmosz könnyei borsóhüvelyben,
fuvolákról szökkent Figaró
jégverésként földet ér a kertben.
Mindent, amit oly buzgón az éj
keresgél a víz alatt, a mélyben,
hogy csillaggal nedves tenyerén,
dideregve bárkájáig érjen.
Stégeknél a hőség laposabb.
Égerként a menny a földre ájult.
Szép volna a csillag-hahota,
de a mindenség csak egy sivár zug.
(Fordította: Baka István)
125 éve, 1890. február 10-én született Borisz Leonyidovics Paszternak Nobel-díjas orosz költő, író, a Doktor Zsivágó című világhírű regény szerzője. Moszkvai művész-értelmiségi családból származott. Gyerekként a képzőművészetek iránt érdeklődött, kamaszként zenésznek készült, végül a moszkvai, majd a marburgi egyetemen hallgatott történelmet és filozófiát. Közben verseket írt, kezdetben a szimbolizmus ragadta magával, majd a futuristákhoz csatlakozott.
Az első világháború idején, minthogy a katonai szolgálatra egészségi okokból alkalmatlan volt, egy uráli vegyi üzemben dolgozott. A forradalom után a szovjet oktatásügyi népbiztosság könyvtárában kapott állást. 1922-ben jelent meg a forradalom ideje alatt keletkezett verseinek gyűjteménye Nővérem, az élet címmel, s ettől kezdve lett igazán népszerű és elismert költő. A húszas években megjelent műveiben a történelmi tematika, s egyre inkább a próza felé orientálódott.
A harmincas évek első felében még elismerték, 1934-ben az Írószövetség megalakulásakor Buharin a szovjet költők élvonalába sorolta, 1935-ben az antifasiszta írók párizsi kongresszusán a hivatalos küldöttség tagja volt. 1936-ban azonban több sajtótámadás érte költészetét, amiért az eltért a szocialista realizmus és a pártos költészet normáitól. Paszternak ezt követően bezárkózott, fordításokon dolgozott. 1943-ban ismét kötete jelent meg, a világháború idején irodalmi esteket tartott a katonáknak.
1945 után tíz évig írta az addigi életművét összegző, a tolsztoji, turgenyevi hagyományokat folytató Doktor Zsivágó című nagyregényt. Alkotása 1903-tól 1929-ig követi a főhős történetét, aki tipikus orosz értelmiségi, egyszerre orvos és költő, a test és a lélek bajainak gyógyítója. (A műből 1965-ben film is készült Omar Shariffal a főszerepben.)
A Zsivágó doktor a tipikus orosz értelmiség, egyszerre orvos és költő, a test és a lélek bajainak gyógyítója, aki ámulva éli meg és át a nagy történelmi fordulatokat, amelyek idővel maguk alá gyűrik. Külsőségeiben a szerző a múlt századi nagyepikához hasonlító lassú járású, nehézsúlyú úthenger-regényt írt, amely mindent elér a maga kijelölte nagy időpályán, 1903-tól a második világháború végéig: ország-világrengető történelmi eseményeket, háborúkat, forradalmakat remek városi és vidéki tájképekkel, portrékkal, s közben az orosz gondolkodás eseményeit is, sorsokat, szerelmeket, családok történetét, mérhetetlen szenvedéseket és a lélek független örömeit. Mindezt egy jelképesnek modható, jót-rosszat kemény kontúrokkal elválasztani tudó hős, Zsivago doktor gondolkodásának és magatartásának tükrében. Az ő szelíd és konok egyéniségének a sugárzásában van a regény egyik szenzációja: a másságában. Mert hát ez a regény a közhiedelemmel ellentétben nem újsághír értékű szenzációkkal szolgál. Mélyebb politikáról és bonyolultabb szenzációról van szó.
A kéziratot Paszternak 1956-ban elküldte a Novij Mir című folyóiratnak, de visszautasították azzal az indoklással, hogy „rágalmazó módon ábrázolja az Októberi Forradalmat, a forradalmárokat és a Szovjetunió társadalmi rendszerét”. A kéziratot ezután egyik olasz ismerőse csempészte ki Olaszországba, ahol az 1957-ben előbb olasz, majd orosz nyelven is megjelent. Egy év múlva már 18 nyelvre fordították le, s a Svéd Akadémia abban az évben az írónak ítélte a Nobel-díjat.
A döntést követően a Szovjetunióban rágalomhadjárat indult Paszternak ellen, akit a szovjet rendszer és a nép árulójának kiáltottak ki. Ő ezek után nem tehetett mást, a svéd akadémia elnökének írt táviratában lemondott a díjról. Helyzetén igazából ez sem változtatott: az Írószövetségből kizárták, megfosztották megélhetésétől, kiutasítását követelték. Végül nyílt levélben fordult Hruscsov pártfőtitkárhoz, kifejtve, hogy hazájának elhagyása a halállal volna egyenlő számára. Így végül maradhatott, ám ettől kezdve a rákkal és szívbajjal küszködve, visszavonultan élt peregyelkinói otthonában, egészen 1960. május 30-án bekövetkezett haláláig.
A hosszú elhallgatás után 1987-ben a Szovjet Írószövetség posztumusz visszafogadta tagjai közé, s megindult teljes rehabilitációja. 1989-ben a svéd akadémia törölte az írónak a Nobel-díjra vonatkozó elutasítását, s a díjat ünnepélyes keretek között átadták fiának, Jevgenyij Boriszovicsnak.
