1887. február 27-én halt meg Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz zeneszerző, kémikus, az Igor herceg című opera szerzője, akit vegyészként, több fontos vegytani jelenség felfedezőjeként is elismertek.
1833. november 12-én született Szentpéterváron a tatár és grúz ősöktől származó Gegyianov herceg és egy polgárlány törvénytelen gyermekeként. Vér szerinti apja, aki születéskor már 59 éves volt, egyik jobbágya után nevezte el, de bőkezűen gondoskodott róla, s halála előtt – jóllehet Borogyin soha nem élt jobbágysorban – hivatalosan felszabadította. Anyja nagy szeretetben nevelte különböző apáktól született három gyermekét, Alekszandr a nyelveket német házvezetőnőtől és francia nevelőnőtől sajátította el, nyolcévesen már zongorázott, fuvolázott, csellózott.
1847-ben komponálni kezdett, de emellett katonaorvos nevelőapja hatására kémiai kísérletekbe is fogott. Anyjától örökölte melegszívűségét, szeretetreméltó természetét, gondolkodásmódját. Később, már akadémiai tanárként diákjai nemcsak nagy tudása miatt rajongtak érte, hanem mert minden hallgatójának, fiúknak és lányoknak egyaránt a legjobb körülményeket igyekezett biztosítani. Borogyin a női egyenjogúság híve volt, s egyike lett az első felsőfokú női orvosi kurzus alapítóinak.
Az orvosi egyetem elvégzése után külföldön tett tanulmányutat, megismerkedett Pasteurrel, Bunsennel, Mengyelejevvel. Hazatérve „az orosz kémia atyjaként” tisztelt Zinyin professzor asszisztense, 1864-től egyetemi tanár, 1877-től mentorának utóda, s akadémikus lett. Borogyint akkoriban vegyészként, több fontos vegytani jelenség felfedezőjeként ismerték, élete végéig a kutatást és a tanítást tekintette legfontosabbnak.
Zenészként elsősorban Mendelssohn és Schumann zenei világa hatott rá, s rajongással töltötte el Wagner hangszerelése. Először románcokat, zongoradarabokat és hangszeres kamarazenéket írt, majd 1862-ben megismerkedett Balakirevvel és körével. Tagja lett az Ötök csoportjának (kettejükön kívül Rimszkij-Korszakov, Kjui és Muszorgszkij tartozott ide), amely új zenei programot hirdetett meg. Elsősorban Glinka zenei-esztétikai nézeteit követték, az orosz zene népi-nemzeti jellegét hangsúlyozták, s szívesen alkalmazták a keleti zenei folklór elemeit. Érdekesség, hogy a „hatalmasok kis csoportjának” tagjai közül eredetileg senki sem készült zenei pályára készült. Borogyin tevékenysége volt a legszerteágazóbb: több műfajban is kipróbálta magát, s a többiektől eltérően Haydn és Beethoven mellett Bachot is érdeklődéssel tanulmányozta. Egyetlen operáját Glinka emlékének ajánlotta, akinek zenei gondolkodása leginkább benne tükröződött.
Borogyin neve I. szimfóniájának bemutatását követően került a köztudatba 1869 elején, s még ugyanebben az évben hozzákezdett a II. (Muszorgszkij szerint „heroikus szláv”) szimfónia és az Igor herceg komponálásához. A szimfóniát 1876-ban bemutatták, de az „epikai operát” tudományos és tanári elfoglaltsága miatt haláláig írta, s végül Rimszkij-Korszakov és Glazunov fejezte be. Az Igor herceg negyedét Rimszkij-Korszakov hangszerelte, Glazunov pedig a legenda szerint emlékezetből rekonstruálta a nyitányt, amelyet Borogyin több alkalommal zongorán játszott el neki. (Ugyanakkor Sosztakovics emlékirataiban azt állítja: Glazunov elismerte, hogy lényegében Borogyin témái alapján ő írta a nyitányt.) A bemutatóra a szerző halála után, 1890-ben került sor a szentpétervári Mariinszkij Színházban.
Borogyin 1877-ben kötött barátságot Liszt Ferenccel (első találkozójuk alkalmával az orosz zenész szerényen „vasárnapi muzsikusnak” nevezte magát), s Liszt ajánlásával mutatták be I. szimfóniáját 1880-ban a baden-badeni zenei fesztiválon. A nyolcvanas években az orosz zene népszerűsítésére Nyugat-Európába utazott.
A leghíresebb orosz „nemzeti hősopera” szövegkönyvét a zeneszerző írta a XII. századi Igor-ének (Ének Igor hadáról), az orosz nemzeti eposz alapján. Borogyin témaválasztásában a nemzeti múlt felé fordult – a címszereplő novgorodi herceg a polovecek (kunok) elleni 1185. évi sikertelen hadjáratát állítva a középpontba. Alapeszméje Glinka Ivan Szuszanyin című operájával rokon – hazafiasságra buzdítani, a múltban a jelent, a drámai hős alakjában az igazi népvezér példáját megmutatni. A zenemű legismertebb része a Polovec táncok, amelyet külön, koncertszerűen is játszanak.
Borogyin operáján és szimfóniáin kívül vonósnégyeseket, s egy szimfonikus költeményt (Közép-Ázsia pusztáin) írt, dalokat komponált Puskin, illetve saját szövegére. Összes kompozícióját az orosz nép tisztelete, a hazaszeretet, a hazafias pátosz hatja át, zenéjének sajátossága a szláv érzelmesség és mély líraiság, valamint a színes keleti érzékiség.
Utolsó éveiben depresszióján kívül a cári önkény megnyilvánulásaival és a nyárspolgári körök értetlenségével is meg kellett küzdenie, több művét fanyalgással fogadták. Demokratikus nézetei révén sokszor került szembe a hatóságokkal, tekintélyét latba vetve igyekezett eljárni a tüntetéseken letartóztatott diákjai kiszabadítása érdekében.
Alekszandr Borogyin 1883. február 27-én halt meg Szentpéterváron egy farsangi jelmezbálon, szívartéria-repedés következtében. Számos befejezetlen művet hagyott hátra, barátai hiába unszolták, hogy kottázza le fejben már megkomponált darabjait – rendre azt válaszolta, hogy számára a zeneszerzés csak szórakozás a tanítás és a tudomány után. Borogyin zenéje olyan szovjet-orosz zeneszerzőkre hatott, mint Szergej Prokofjev vagy Aram Hacsaturján.
