Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz zeneszerző volt katonaorvos, később az Akadémián adjunktus volt, a vegyészet professzoraként is nevet szerzett, miközben az orosz női egyenjogúság aktív harcosaként járt tüntetésekre.
Alekszandr Porfirjevics Borogyin 1833. november 12-én született Szentpétervárott. Gegyianov tatár-grúz herceg és egy katonaorvos feleségének törvénytelen gyermeke volt. Nevét a herceg egyik jobbágya után kapta. Apja, akit nem ismert, bőkezűen gondoskodott róla, halála előtt fel is szabadította, bár a fiú sosem élt jobbágysorban. Anyja, Avdotya Antonova szentpétervári polgári családból származott, gondosan és szeretettel nevelte különböző apáktól született három fiát.
Borogyin jómódban nőtt fel, a nyelvek és a zene iránt érdeklődött, zongorázott, fuvolázott, csellózott, s már 1847-ben komponálni kezdett, de nevelőapja hatására lelkesen folytatta kémiai kísérleteit is. Korai darabjai között fuvola-zongora versenymű, s fuvolára, illetve gordonkára írt szonáták vannak.
1850-56 között a Sebészorvosi Akadémián tanult, majd a szerves vegyészet kezdte foglalkoztatni és e tudományágban szerzett 1858-ban doktorátust. Hároméves tanulmányutat tett Itáliában, Svájcban és Németországban, útján megismerkedett Pasteurrel, Bunsennel, Mengyelejevvel. Hazatérve egy ideig katonaorvos volt, később az Akadémián adjunktus, majd 1864-től a vegyészet professzora lett. Fluortartalmú aromás vegyületek, savbromidok előállításával, az aldehidek reakcióival foglalkozott.
Döntő hatással volt rá megismerkedése 1862-ben Milij Balakirev zeneszerzővel, ekkor keletkezett első jelentős műve, az I., Esz-dúr szimfónia. Ők hozták létre Nyikolaj Rimszkij-Korszakovval, Modeszt Muszorgszkijjal és Cézar Kjuival az „Ötök” körét, amely Glinka nyomán egy új, az orosz népzenén alapuló nemzeti zenei nyelvet akart teremteni, emellett felhasználták a keleties és a spanyol-mór koloritot is. Borogyint azonban a program nélküli szimfóniához való ragaszkodása elkülönítette társaitól. Ő volt közöttük a konzervatív, aki kitartott a hagyományos műfajok, a vonósnégyes vagy a szonáta mellett.
Borogyin 1869-ben kezdte írni II., h-moll szimfóniáját, ekkor vágott bele az Igor herceg komponálásába is. A szimfóniát csak 1876-ban fejezte be, az opera még jobban elhúzódott, ezért barátai, Rimszkij-Korszakov és Alekszandr Glazunov már életében, 1885-ben elkezdték kiegészíteni a Borogyin által elzongorázott részletek emlékezetből történő rekonstruálásával, a szerző jóváhagyása mellett. Az Igor szövegét Borogyin írta, a középkori orosz elbeszélő hősköltemény, az Igor-ének alapján, amely az észak-novgorodi fejedelemnek a polovecek (kunok) ellen vezetett, 1185. évi sikertelen hadjáratát beszéli el. Az operát csak halála után fejezték be és hangszerelték meg – e téren Rimszkij-Korszakov stílusa igen közel állt Borogyinéhoz, nem úgy, mint Muszorgszkijéhoz.
Az Igor herceg bemutatója 1890-ben volt, a darab kiemelkedő részletei a II. felvonásbeli Polovec táncok balettzenéje, Igor, Jaroszlavna és Koncsak kán áriája, valamint két népi figurája, Jeroska és Szkula jelenetei. Az opera nem szabályos, konfliktusra épülő dráma, inkább színes epizódok laza sorozata, amely a hazájáért és hitéért aggódó fejedelem szembenállását mutatja be a polovecek barbár világával.
Borogyin írt még két vonósnégyest, tucatnyi jelentős dalt, s további befejezetlenül maradt zenekari darabjait, a III., a-moll szimfóniát és a Közép-Ázsia pusztáin című szimfonikus költeményt. Az 1880-as években szerezte Spanyol szerenádját és D-dúr zongoratrióját.
Művei az orosz komponisták első sorába helyezik őt, lírai érzéke mellett a hősi témákat is sikeresen dolgozta fel. Muzsikája kifinomult ritmusérzéke, s a zenekar változatos alkalmazása révén igen kifejező. Egzotikus tájak felidézése is zenéje erősségei közé tartozik. Zenekari és kamaradarabjait a romantika legjobb alkotásai közé sorolják, ezek formai szerkezete egy-egy tétel egyetlen kezdőmotívumán alapul. Dallamai az orosz népzene motívumait jelenítik meg, más orosz muzsikusokhoz hasonlóan ő is sokszor élt a nyugat-európai zenében szokatlan, meghökkentő harmóniákkal, keleties színekkel. Csajkovszkijjal és Muszorgszkijjal együtt őt tartják a XIX. század legjelentősebb orosz szimfonikus szerzőjének – ez utóbbival egymás szöges ellentéteinek tekinthetők. Míg Borogyin inkább romantikus és szláv érzelmességgel telített, Muszorgszkijt realistának, ugyanakkor megrendítően drámainak érezzük.
Haydn és Beethoven mellett Bach is hatott rá, kortársai közül Berlioz, Liszt, Schumann, Mendelssohn és Wagner muzsikáját tartotta sokra. Borogyin számára a zene csak kikapcsolódás volt, a kutatást és tanítást mindig fontosabbnak tartotta. 1872-ben részt vett a nők számára indított felsőfokú egészségügyi tanfolyamok szervezésében – ez a cári Oroszországban egyáltalán nem volt természetes.
Demokratikus nézetei révén az orosz női egyenjogúság aktív harcosa lett. III. Sándor cár zsarnoki uralkodása alatt (1855-1881) rendszeresen járt a rendőrségre, hogy a tüntetéseken letartóztatott diákjait kiszabadítsa. 1877-ben az orosz Akadémia tagja lett, közéleti tevékenysége egyre jobban igénybe vette.
Az 1880-as években sok munkája és egészségi állapota miatt kevés ideje maradt a komponálásra. Emiatt a fejében hordozott műveket csak késve, barátai nógatására, vagy egyáltalán nem írta le. Hirtelen halt meg, egy szentpétervári bálon, 1887. február 27-én.
