„KITT… Phú, skacok, ez nagyon húzós volt! Mint már korábban bezengtem, az elfelejtett imakéróba kellett mennem.” A folytatás folytatásaként Böszörményi Gyula a Lúzer Rádió, Kehida című regényében továbbvisz minket a kalandok és a nyelvújítás útján. – Olvass bele, és légy részese Az angyalrablás hadműveletnek.
Elöljáróban: senkit ne riasszon el az egyedi nyelvezet, az önmagunkkal való szembesülés, az erős kritika megjelenítése és a humor – mindenek felett. Szinte (tényleg szinte) bármit megtudhatunk a világról és lakóiról Böszörményi Gyula Lúzer Rádió sorozatát olvasva.
„Na jó, elég ebből a fülkagylótépkedésből! Tízezer bocsesz, drága lúzerimádó hallgatóságom, de én ezt már nem bírom tovább.” Ha valaki ezt elolvassa, mindent hátrahagyva kezdhet készülődni a nagybetűs olvasáshoz. Elő lehet venni az üdítős poharat, fejre lehet csapni a szalma kalapot vagy a napszemüveget és átadni magad az önfeledt szórakozásnak. De nem árt odafigyelni, mert a sorok között mondanivaló is akad. Mégpedig nem falra hányt borsó.
Pudingok kíméljenek!
KITT… Szasztok, lúzerfanok, itt ismét Mark, a sztárriporter nyomul, aki arra kér, hogy menj át elefántba, és tárd nagyra a füledet, mert…
A LÚZER RÁDIÓ MOST KEHIDÁRÓL JELENTKEZIK!
A kertvégi budistúdióból sok minden libbenhet feléd, hát fogd be az orrodat, de közben kagylózz ezerrel, ha tudni akarod, milyen KIRÁLY a kolbászos buci, ám GÁZ, ha a torkunkon akad, és KIRÁLY a nyaralás, viszont GÁZ, ha erre a családi bíróság kényszerít, s persze KIRÁLY egy új bűntény nyomára akadni, csakhogy GÁZ, mikor elrabolják az ember töpszli húgát, és naná, hogy KIRÁLY éjjel a temetőben kísértettel találkozni, de FULLGÁZ, ha egy szótlan és bús márványangyal minden titok őrizője!
A Kukec család agyament kalandjainak immár ez a negyedik kötete, melyben én, Mark, a LÚZER RÁDIÓ oknyomozó riportere valós helyszíneken, egy valóban megtörtént bűntény után szimatolok – csak közben be ne verjék az orromat! …KATT
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Kehida
Az angyalrablás hadművelet
(részlet)
Jancsó Miklós emlékére
Első adásnap, július 16. hétfő, 10h 00′
első bejelentkezés
Nááád a házam teteeeje, teteje, DE rászááállott a cineeege, cinege. Hess le róóóla, cineeege, cinege, MERT beeeszakad a teeeteje, teteje!
KITT… Na jó, elég ebből a fülkagylótépkedésből! Tízezer bocsesz, drága lúzerimádó hallgatóságom, de én ezt már nem bírom tovább. Mióta a Volna-K szupertitkos létezéséről az egész díszes Kukec család tudomást szerzett, minden velem egy háztartásban élő azzal nyúz, hogy ne csak én kvartyogjak az éterbe, de időnként nyomassak valami zenét is. Elsőre tetszett az ötlet, hát megkértem Kartács Uncsitesó Tomit, hogy buherálja össze az iPodomat a Volna-K-val. Ez pikk-pakk meg is történt, ám ezután beütött a kettős villám, méghozzá Monyó és Pet személyében, akik rögtön kinevezték magukat a Lúzer Rádió zenei szerkesztőinek! BA-BANG!
Így aztán tavaly november óta vagyunk kénytelenek hallgatni zombiimádó nővérem punk-rock és trash-metál ricsaját, amitől még a Télapónak is öngyilokra támadna kedve, és persze Pet „édibédi” márkajelzésű gyerekcédéit, amik szó szerint fülig merítenek a dallamos cukormázban.
Most viszont azt mondom: ELÉG! Nincs több „Megmondom én, hogy szeretlek, itt a baltám, szétszerellek!”, sem „Háp, háp, háp, sárga kacsaláb. Kacsatáncot jár a kacsa, kacsa csacsacsát.”
ÁÁÁÁÚÚÚ! Ezt még idézni is fáj! Lehet, hogy az én vámpírcuppogtató nővérem megvuduz érte, a töpszli húgom pedig rám küldi a pasiját, Bencust, hogy addig bombázzon bonyolult lelke bánatával, míg teperszityós nem leszek, ám én akkor sem adok le a Lúzerben több zenét! Elvégre a Volna-K-t én találtam, a padlásstúdiót én rendeztem be, és az is én vagyok, aki a legnagyobb hidegben idefönn cidrizik, csak azért, hogy a hallgatóit szórakoztassa.
Egyébként meg van elég bajom!
Most persze biztos értetlenül csóváljátok a buci fejeteket, azt kérdezve: „Ugyan mi baja lehet a mi hipergigaszuper riportersztárunknak, hisz a Cápák legyőzve, Kecsmegiék a hűvösön, ráadásul Pestről se kellett elköltöznie, mivel a Kukec famili – hála két körömnyi bélyegnek – alaposan megmilliomosodott.”
Igen, ez mind igaz. Csakhogy azóta elszottyogott a tél, sőt, már egy kerek hónapja a nyári szünet is kitört, és én hiába élek itt, a Nyócker benzinbűzös ölének legközepén, mégis megöl az unalom! Hogy miért? Hát először is, mert az őseim újra dolgozóba járnak! Pontosabban: anyát visszavette a könyvkiadó fordítónak, és bár ő eleinte kicsit kérette magát, végül mégse bírta ki Móka Maci kalandjai nélkül. Szóval most kora reggeltől késő estig úgy kell osonkodni a lakásban, mintha sárkánytojásokon járnánk, nehogy megzavarjuk őt. És bár a pénzből, amit a bélyegekért kaptunk, még egy csomó a bankszámlánkon hesszel, az én jó atyám se bírt magával, s végül addig sündörgött az állatkertben, míg felvették állatorvosnak. Azóta minden reggel úgy pattan ki az ágyból, mint aki rugóra jár, és miután belapátolja a reggelit, már tűz is a melóhelyére, mert…
– Lukas az láma foga! Mondjuk, a látogatók folyton csokit meg cukrot dobálnak be neki, úgyhogy ez nem is csoda. Már mondtam az igazgatónak, hogy ki kéne őket tiltani, de szerinte az állatkert épp a látogatók kedvéért épült, szóval sajna képtelenség zárva tartani a kapukat. Szerintem ez ostobaság, de hát mit tehetnék?
Láthatjátok tehát, hogy az őseimre kicsit sem számíthatok. És pont így van ez Monyóval is, aki szinte minden percét a lovagjával, Kiskovács Halálvicsor Lacival, a darkos papír-írószeressel tölti. Hogy mit csinálnak ott, ahol épp lógnak, arról halványlila segéddunsztom sincs, de őszintén szólva nem is érdekel. Főleg azóta nem, mióta Monyó totál kiborulva jött haza, én meg épp jófej öcs akartam lenni, hát megkérdeztem tőle:
– Csak nem dobott a pasid?
– Dobott?! – sikított fel a nővérem felháborodva. – Méghogy dobott? Túrósbélest, öcsikém, egy orbitális nagy túrósbélest! Az a nyomi még arra se képes, hogy néha… Vágod?! Legalább NÉHA bunkózzon velem egy kicsit! Ma is mit csinált?
– Mit?
– Virágot hozott a randinkra – rikoltott magából kikelve Monyó, és a konyhaasztalra dobott három szál fonnyadt büdöskét, vagy mit (nem ismerem a virágokat – felőlem tuliliom, vagy százszorszegfű is lehetett).
– Szóval neked az a bajod, hogy a pasid… szeret? – kérdeztem óvatosan, mert láttam, hogy a fekete smink alatt a nővéremnek kezd lilába borulni a feje.
– Azzal nincs gáz – legyintett Monyó. – Csak épp ne mutassa ki, mert az olyan… Olyan nyálas, és tutira nem darkos, vágod? Miért nem tud velem legalább néha egy kicsit szemétkedni?
Ekkor fújtam visszavonulót, mondván, én sajna hangyapukkantásnyit sem értek a szerelemhez, főleg ha az két olyan sötét… Vagyis dark kamasz között dúl, mint Monyó és Halálvicsor.
Szóóóval úgy tűnik, az idei nyári szünetet eddig egyedül csak az én töpszli húgom csipázza. Reggeltől-estig Slambuc haverom kistesójával, Tircsivel, meg persze a „pasijával”, Hudákovics Bencével lóg. Azt nem tudom merre és mit művelnek, de az biztos, hogy esténként Pet totál leharcolva, maszatos képpel, és csillogó szemmel zuhan be az ajtón. Csumpi, aki mindenhová elkíséri, lógó nyelvvel dől a párnájára, s általában reggelig horkol, szóval a Nyócker nekik igazán vastagon oszthatja a kalandokat.
Hogy én miért nem lógok ugyanígy országos cimbimmel, a hirigkirály Slambuccal? Erről majd a következő adásban számolok be, mert most az elfeledett imakéróba kell tépnem, mivel Kukesz tata üzent, hogy helyzet van! Na, csövi! …KITT
Első adásnap, július 16. hétfő, 12h 11′
második bejelentkezés
KITT… Phú, skacok, ez nagyon húzós volt! Mint már korábban bezengtem, az elfelejtett imakéróba kellett mennem. Mivel Kukesz tata, az öreg csövi übertitkosan héderel az üres templomban, ezért a kapcsolatot is úgy tartjuk vele, mint a kémfilmekben. Muszáj így csinálnunk, hisz arról szó sem lehet, hogy egyszerűen csak becsöngessen hozzánk, mert a lakók között akad néhány olyan nyamvadék, aki azonnal felnyomná őt a zsernyákoknál. Hát igen, mióta az új törvények szerint – amit zsírgazdag okostojások hoztak –, tilos szegénynek lenni és hajléktalankodni, azóta Kukesz tata átment árnyék üzemmódba.
Lényegalényeg: ha gáz van, beoson a Kiss Jóska utca 2/A kapualjába, és a harmadik kuka fedelének belsejéhez tapaszt valamit: rágót, penészes mézeskenyeret, túlérett zoknit, vagy ami épp a kezébe akad. A titkos jelről a házban négyen tudunk (Monyó, Pet, Uncsitesó és én), úgyhogy amikor arra járunk, mindig vetünk egy pillantást a harmadik kuka tetejének belsejére. Ma én voltam az, akit anya leküldött a sarki grillbárba, hogy hozzak néhány csípős csirkeszárnyat. Hazafelé tartva emeltem meg a kukatetőt, amire valaki – na, ki?! – egy mogyoróvajas üveg tetejét tapasztotta.
Az üzenet egyértelmű volt, úgyhogy az első Lúzer-adás után már tűztem is át a bérházak közé szorított imakéróba. Persze Kukesz tata valójában már nem is számít igazi hajléktalannak, mivel tuti frankón belakta az elfeledett templomot, illetve annak egyik emeleti szobáját. Hála Csomós Pityu különleges képességének, aki a csavarhúzója segítségével bárhonnan bárhová képes áramot buherálni (persze kicsit se törvényesen, viszont észrevétlenül és eredményesen!), a tata télen sem fagyott meg. Elhalálozás helyett szépen berendezte új otthonát azokkal a holmikkal, amiket városi osonásai során sikerült a szemétből összeguberálnia. A rendőrök is csak kétszer kapták el, és (ahogy a törvény előírja) emberségesen betaszigálták a fogdába, hogy aztán reggel átrángassák a bíróságra, ahol bírságot szabtak ki rá.
– Maga előre megfontolt szándékkal elkövetett hajléktalankodás és megátalkodott szegénység vádjával áll előttem – morogta a bíró.
– Istenuccse, tekintetes úr, valóban itten állok, de mán nem sokáig – gyűrögette koszos ujjai közt I©8 feliratú baseball-sapeszét Kukesz tata.
– Miért? – hördült fel a biró.
– Hát mer’ mingyár’ összeroggyantom magamat, mint a robbantott gyárkémény.
– Talán beteg?
– Makulányit se nem, naccságos úr! Csak épp, teccik tunni, megátalkodott mód két napja nem ettem, mivelhogy előre megfontoltan csóró vagyok, és így nem fussa flamóra.
Végül persze az öreget elengedték, de a bíró megmondta neki:
– Ha még egyszer elkapják, és kiderül, hogy még mindig nem szerzett magának legalább egy szoba-konyhás lakást, sőt, meggazdagodni sem volt hajlandó, akkor megy a börtönbe! A mi szép Budapestünkön nem kóricálhatnak csak úgy az utcán mindenféle szegények! Érti?
– Mán hogy a fittyfenébe ne érteném, felséges úr – hajolt meg a bíró előtt Kukesz tata. – Ígérem, minden fifikámmal azon leszek, hogy többet ne kapjanak el.
Az öreg kérója tényleg jól fel van szerelve: akad ott harminc rétegű kartonmatrac, rajta napilapokból takaró és magazinvánkos, sőt, még színes díszpárnák is, spárgával összekötözött bulvárújságokból, továbbá egy mini hűtő (Zsigás Zsiga ajándéka), gémkapcsokból fűzött térelválasztó függöny (Halálvicsor adománya), és rózsaszín babakád, amibe egyszerre húsz teaforralót belelógatva a tata bármikor forró fürdőt vehet (igaz, ezt nemigen használja, mivel az ősi csöves bölcsesség szerint a kosz nem csak melegít, de a kényes orrú zsebtolvajokat és rendőröket is távol tartja).
Ebbe a kéglibe rándultam én át, óvatosan lépve be az emeleti szobába, mivel tapasztalatból tudtam, hogy Kukesz tata gyakorta nézi a látogatóit mozgó célpontoknak, akikre a legkülönbözőbb eszközök – villák, félcipők és üres konzervdobozok – záporával nyit tüzet, így ordítva: „Ha maga egy betörő, a feje frankón betörhető!”
Most azonban a vén csövi úgy el volt foglalva, hogy szinte észre sem vett. Azonnal kiszúrtam új szerzeményét, a hatalmas várostérképet, amit az egyik falra szögelt fel s épp előtte toporgott, kezében piros, kék, zöld és ciklámen színű filceket szorongatva, miközben a szakálla végét rágicsálta.
– Első sutty: bekebelezésre térül a netovább – motyogta komoly ábrázattal. – Így viszont másodsuttyként könnyen elhatalmagasodhatik a vígasztalanság bűzförmedvénye, s akkor aztán ember legyen az orrán, ki szippantani mer az ájerből, mely reáhömpörödik az utcák hosszára…
Itt vágtam bele a zagyva szóáradatba.
– Tata!
– Húazannyapirospacsirtáspendelyétneki, de megreccsentetted nyuggerkedésem csendvalóját, édes egy öcsém! – rikkantotta a vén salabakter, akkorát ugorva helyben, hogy féltem, lekobakolja a plafont.
– Maga hívott, tata – vigyorogtam rá. – Tudja, a kukapostával!
– Jajaja! – bólogatott vadul, ám vizenyős tekintete továbbra is a térképet fürkészte. – Tudom én aztat, drágalambom, hisz nem vagyok én se zizernyák, se bambula!
– Bambula? – léptem közelebb hozzá. – Biztos, hogy jól van, tata?
– Jól? – hirtelen az arcomba hajolt, úgyhogy próbáltam visszatartani a lélegzetemet, mivel tudtam, hogy a rózsaszín kád rég nem volt használva. – Aztat faggatnád ki belőlem, ifiam, milyen a közérzésem? Megmondom én: ȹɁϗϦѿՋѾ!!!!
És megmondta. Két szó volt, de mivel én fogadalmat tettem, hogy a Lúzer Rádió sosem megy le kutyába, ezért inkább nem idézném őket.
– Értem – hátráltam néhány lépést, hogy levegőhöz jussak. – Mégis, tata, elárulná, miért érzi magát… úgy?
– Mer’ szabaccsághijányom van, azér’! – lengette meg harciasan filctollait az öreg, minek eredményeként az arcán négy csík (piros, kék, zöld és ciklámen) jelent meg. – Szabadjárás nuku, padonhéder nuku, parkban kódorgás nuku, pláza sarkán aprópénz-zörgetés nuku, kukakurkászás nuku! Hónap tán még a nuku is nuku, különben mingyár áristomba vetik szegény engemet, ahun még a napsugárcsiklandás meg a széllel való szakállborzoltatás is NUKU!
Értettem már, mi bántja az öreget! Félt, hogy a bíró beváltja az ígéretét, s ha harmadszor is elé viszik a rendőrök, tényleg bedugja őt a sittre.
– Figyu, tata, szerintem most néhány hétig ne menjen ki az utcára – javasoltam. – Majd mi hozunk magának kaját, olvasnivalót, meg ami kell, aztán…
– Én már mindeneket kiötöltem – torkollt le a vén salabakter, filceivel a várostérképre bökve. Most láttam csak, hogy az utcák, terek, parkok és épületek tele vannak firkálva piros nyilakkal, kék csomópontokkal, zöld jelekkel és ciklámen pöttyökkel. Az egész úgy nézett ki, mint valami zavaros haditerv. – A nutellakupak vala a jel, melyből érti, aki eszével él, hogy reggelnek virradóján, avagyis a hülyébbek kedvére: hónap pirkadatkor ki leszen törve két dolog?
– Mi az a kettő, ami kitörik?
– Az egyik a Mamzer házmester foga, amér’ mindég elzavar engemet a kukáktól!
– És a másik? – kérdeztem félve.
– Az meg a csövesforradalom!
Hát, hapsikáim, gondolhatjátok, hogy mennyire belém fagyott a szó! Kukesz tata villámló tekintetét, szerteszét meredő szakállát, élénk filcszínekben pompázó ábrázatát, no meg a hadijelekkel telefirkált várostérképet látva biztos voltam benne, hogy az öreg halál komolyan beszél: hajléktalanforradalmat akar kirobbantani a városban!
– Khrm – krákogtam zavaromban, majd leküzdve a félelmet, hogy esetleg hozzáragadok, Kukesz tata vállára tettem a kezem. – Nézze, fater, szerintem magának meg a többi csövinek totál igaza van, de…
– Nincs leduma! Minden összetervezve és kiagyazva! – a térképre mutatott, ahol a nyilak, kockák és pöttyök valóban rendkívül alapos haditervet sejtettek.
– Ez tényleg, hm, szuper, és én nem is akarom a dologról lebeszélni, csak… Ha megengedi, tata, rámutatnék néhány icike-picike apróságra, amin esetleg megbukhat a forradalom.
– Aprókácska hibabuhera? – töprengett, majd bólintott. – Jól van, fiacskatonám, nyomassad, hol látsz bibit?!
– Hát, tata, először is: ez a bazi nagy térkép itt a falon sajna nem Budapestet, hanem Kuala Lumpurt ábrázolja. …KATT
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió Kehida. Az angyalrablás hadművelet, Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, Oldalszám: 352, Kiadási év: 2014
Böszörményi Gyula író és Szőnyi Gergely illusztrátor a 85. Ünnepi Könyvhéten dedikálja először a Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Kehida kötetét
Időpont: 2014. június 14. szombat 11:00 dedikálás
Helyszín: Könyvmolyképző Kiadó standja, Budapest, Vörösmarty tér
