Nevezték mezítlábas dívának és a morna nagykövetének is: a világhírű Cesaria Evorakoncertjeitnem a színpadi show, a látványelemekt tették emlékezetessé, hanem az énekesnő személye.A 70 éves korában múlt hét szombaton elhunyt énekesnő volt a fontos, és azok a dalok, amelyekbe tényleg minden érzelmet bevitt.
AZöld-Foki Szigetek füstös kocsmáitól mesze jutott Cesaria Evora; szóló- és koncertalbumokat rögzített és világhírét vitte a mornának, annak a keserédes műfajnak, melynek ő volt az egyetlen, a világ minden táján ismert képviselője.
Az énekesnő 70 éves korában, egy zöld-foki-szigeteki kórházban halt meg. A „mezítlábas díva” – aki az elmúlt évtizedben Magyarországon is többször fellépett. Cesaria Evora több műtéten is átesett az utóbbi években – köztük 2010-ben egy szívoperáción -, s ebből fakadóan újabb egészségügyi gondjai támadtak. Idén szeptemberben jelentette be visszavonulását, miután lemezkiadója szerint olyannyira kimerülten és gyengén érkezett Párizsba, hogy képtelen volt vállalni tervezett franciaországi fellépéseit.
Már húszéves korától melankolikus, blueshatású saudade-dalokat énekelt, de a világhírnév csak 1992-ben talált rá, amikkor már évtizedek óta mindellói bárokban énekelt Sao Vicente szigetén.
Ekkor, ötvenéves korában vált igazán elismertté harmadik, Miss Perfumado című albumával, amely több mint kétszázezer példányban kelt el. Tizenegy lemezt készített, 2004-ben Voz DÍAmor című albumáért Grammy-díjat kapott.
2008-ban szélütést kapott egy melbourne-i koncert után, ezt követően rendszeresen cipő nélkül lépett fel koncertjein. Párizsban gyógyult, de még kedvezőtlen egészségi állapota mellett is felvette új lemezét, amely a Nha Sentimento címet kapta.
Evora a sajátos hangulatú morna európai követe volt. A brazil modinha és a portugál fado rokonának is tekinthető morna legfőbb hangulati eleme a magyarra nehezen lefordítható sodade, az a kifinomult melankólia, amely a nosztalgikus elvágyódást, a szétszakított családok vagy épp a szerelmesek fájdalmát fejezi ki.