A 220 éve, 1801. január 11-én elhunyt Domenico Cimarosa zenei nyelve gazdag és sokszínű, színpadtechnikája pedig briliáns. Zenéjével határozott egyéni arcélt tudott adni alakjainak. Zenéje sok tekintetben előre mutat már: gyakran előlegezte meg Donizetti és Rossini világát.
A kiváló olasz operaszerző, Domenico Cimarosa XVIII. század vége felé az úgynevezett nápolyi operaiskola egyik jeles mestere volt Paisiello mellett. Éveket töltött Pétervárott az ottani olasz operánál, majd amikor 1791-ben távozott a cári fővárosból, egy időre Bécsben telepedett le, ahol legsikeresebb operájának, A titkos házasságnak (Il matrimonio segreto) ősbemutatója 1972. február 17-én volt.
A kiváló olasz operaszerző, Domenico Cimarosa 1749. december 17-én született a Nápoly mellett Aversában, kőműves apa és mosónő anya gyermekeként. A korán árvaságra jutott ifjú előbb a minoriták zeneiskolájában, azután pedig Sacchinitól tanult a nápolyi konzervatóriumban. Egyházi művek után opera buffával (Le stravaganze del Conte) kezdte színpadi pályafutását.
Népszerűsége gyorsan nőtt és operáit sorra mutatták be Milanóban, Torinóban, Drezdában, Bécsben és Pétervárott.
1793-ban Nápolyba tért vissza, s főleg opera seriát komponált. Részt vett a nápolyi felkelésben és emiatt 1799-ben halálra ítélték. Egyházi és fejedelmi közbenjárásra azonban az ítéletet kegyelemből száműzetésre enyhítették. Börtönéből szabadulva Velencében telepedett le, s ott érte őt a halál 1801. január 11-én.
A roppant termékeny zeneszerző több mint ötven opera mellett oratóriumokat, miséket, kantátákat, egy requiemet, 32 egytételes zongoraszonátát, továbbá szimfónikus műveket és sok rövid énekes darabot komponált. Igazán azonban az opera buffa, a vígopera területén érezte otthon magát.
Az opera seria – drámai, tragikus dalmű – udvari műfaj volt és a társadalmi etiketthez alkalmazkodott. A szentségtörő buffa ellenben szakított ezzel a konvencióval és a közönség elragadtatással fogadta a vígoperát, amelyben az együttes állott a középpontban és éneklés közben sorra félbeszakították egymást a szereplők. Ezáltal az együttes a leglényegesebb drámai eszközzé vált arra, hogy némi mozgásérzetet vigyen bele az opera seria statikus méltóságába.
A XVIII. század végére már nem az ária, hanem az együttes – kivált az összetett fináléban – lett az operakomponista művészetének fokmérője. A Titkos házasság fináléja például, amely tercettel kezdődik és szeptettben végződik, mintegy 800 ütem terjedelmű.
Társadalmi oka is volt azonban az opera buffa gyors népszerűvé válásának. A XVIII. század második felének polgára ráunt a hősies tirádákra, az istenek, félistenek, hősök pompázatos történeteire és valami egyszerűbb, köznapibb, reálisabb játékot kívánt. Nevetni akart és még arra is hajlandó volt, hogy saját magán nevessen. Más szóval: szívesen látta a színpadon a szatírát.
A zenetörténet egyik érdekes epizódja Cimarosa legsikeresebb operájának, A titkos házasságnak keletkezése és bécsi bemutatója.
Mozart ugyanis a Figaro házasságának félsikere után (1786) három évig nem kapott megbízást a bécsi udvartól. A nyilvánvaló ok a darab élesen antifeudális jellege volt, s nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy II. József császár betiltotta Beaumarchais azonos című vígjátékának előadását. Schönbrunn reakciós körei ebben a helyzetben jónak látták, hogy írjanak a cári udvarnak, s kölcsönkérjék az ottani udvari muzsikust, a tehetséges és magasabb körökben közkedvelt Cimarosát. Ő azután II. Lipót császár megrendelésére Bécsben megkomponálta – mondhatni a Figaro házassága ellenpárját – A titkos házasságot, amelynek jámbor grófjától a bécsi arisztokraták azt várták, hogy feledtetni fogja a himpellér Almavivát. A bécsi Udvari Opera korabeli műsorának és a politikai fejleményeknek összevetéséből világosan kitűnik, hogy valahányszor Metternich hatalma felfelé ívelt, Cimarosa operája kiszorította a műsorból Mozartét, s az csak a liberalizálódás időszakaiban jelent meg újra a műsoron.
A titkos házasság alapja a híres angol színész és drámaíró, David Garrick (1716-1779) vígjátéka (The clandestine marriage). A librettót Giovanni Bertati írta. Az opera cselekménye akörül forog, hogy Geronimo, a gazdag kereskedő Robinson grófot akarja idősebb lánya, Lisetta férjéül. A gróf azonban Lisetta húgába, Carolinába szerelmes, aki viszont már titokban férjhez ment apja lenézett könyvelőjéhez, Paolinóhoz. Óriási botrány tör ki, amikor egy éjszaka édes kettesben együtt találják a szerelmeseket, a nagyra törő kereskedő azonban kénytelen beleegyezni a titkon megkötött házasságba, s csak az vigasztalja, hogy a gróf végül mégis nőül veszi Lisettát.
Cimarosa zenei nyelve gazdag és sokszínű, színpadtechnikája pedig briliáns. Zenéjével határozott egyéni arcélt tudott adni alakjainak. Vígoperáin Mozart, opera seriáin pedig Gluck hatása hagyott nyomot. Életműve lényegében Paisiello és Piccinni szellemi örökségére épült, de a nápolyi iskola korábbi vívmányait drámai értékével határozottan felülmúlta. Zenéje sok tekintetben előre mutat már: gyakran előlegezte meg Donizetti és Rossini világát.
A titkos házasság lelkes fogadtatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ősbemutatón a teljes darabot meg kellett ismételni. A siker végigkísérte az operát egész Európán, s Olaszországban valóságos diadallá fokozódott. Napjainkban is gyakran tűzik műsorra.
Végül magyar szempontból említésre méltó, hogy Cimarosa operáit az 1780-1790-es években sokat játszották a pozsonyi és a pesti operaszínpadon is. Magyar földön a legintenzívebb Cimarosa-kultusz színhelye Eszterháza volt, ahol 1783 és 1790 között – Haydn irányításával – nem kevesebb mint 12 operáját mutatták be.
