„Csajkovszkij azonban felülemelkedett e kirohanásokon, és zenéjében egyesítette Mozart muzsikájának szépségét és a sztyeppék távoli falvainak vidámságát, természetességét.”
Korának sokszínű orosz zenei életéből kiemelkedett, ugyanakkor attól el is különült Pjotr Iljics Csajkovszkij művészete. Kanicsár Ádám szerint e kívülállóság természetesen számos támadást váltott ki a zenészek, zeneértők részéről: sokan bélyegezték „kozmopolitának”, „nyugatosnak”, „a külföldiek majmolójának”, néhányan pedig egyenesen a személyét támadták, „neurotikusnak”, „alkoholistának” vagy éppen „homoszexuálisnak” nevezve őt. Csajkovszkij azonban felülemelkedett e kirohanásokon, és zenéjében egyesítette Mozart muzsikájának szépségét és a sztyeppék távoli falvainak vidámságát, természetességét. Zseniális képessége a zenei szintézisre lehetővé tette, hogy érzelmes operákat, lélegzetelállító szimfóniákat, felülmúlhatatlan versenyműveket és gyönyörű baletteket komponáljon.
125 éve, 1893. november 6-án halt meg Szentpétervárott Pjotr Iljics Csajkovszkij, a 19. század végének legnagyobb orosz zeneszerzője.
1840. május 7-én született Votkinszkban a 19. század végének legnagyobb orosz zeneszerzője. Apja, az állami bányák felügyelője félig francia származású nőt vett el, így gyermeküket is francia nevelőnő gondjaira bízták. A fiú négyévesen kezdett zongorázni, s hamarosan túlhaladta tanára képességeit. A szülők azonban nem támogatták zenei érdeklődését, mert úgy vélték, a muzsika ártalmas az érzékeny idegzetű gyerekre. Amikor 1850-ben Szentpétervárra költöztek, igazságügyi iskolába íratták, zenei nevelése csak az iskolai ének-, zongora- és összhangzattan órákból állt – rendszeresen járt viszont operába. Amikor 1854-ben anyja kolerában meghalt, Csajkovszkij bánatát enyhítendő keringőt írt zongorára.
1862-ben beiratkozott a pétervári konzervatóriumba, otthagyta igazságügyi minisztériumi állását és elmerült a zenében. Bár első művét, Osztrovszkij Vihar című drámájához írt nyitányát tanára még felszínesnek tartotta, mégis összhangzattani tanári állást kínáltak neki Moszkvában. Ekkori művei az Ötök nevű csoport zenéjével rokoníthatók; a Balakirev vezette muzsikusok Glinka törekvéseit folytatva az orosz népzenén alapuló új zenei nyelvet akartak teremteni.
Csajkovszkij egy olasz primadonnával való sikertelen románca után idegösszeomlást kapott, majd hisztérikus munkalázban megkomponálta 4., f-moll szimfóniáját, a Hattyúk tava balettet és elkezdte nagy operáját, az Anyegint. Amikor egy volt tanítványa, Antonyina Miljukova belészeretett, beleegyezett a házasságba, de a kapcsolat homoszexualitása miatt néhány hét után felbomlott. A zeneszerző öngyilkosságot kísérelt meg, s mivel felismerte, hogy egész életében kirekesztett lesz, az italba és a komponálásba menekült. Az Anyegint Svájcban és Olaszországban fejezte be.
1876-ban levelezést kezdett egy tisztelőjével, Nagyezsda von Meck-kel, aki elegendő évjáradékot juttatott neki, hogy feladhassa tanári állását, és egész idejét a komponálásnak szentelhesse. Patrónusával soha nem találkoztak, levelezésük Csajkovszkijról keveset árul el, mert szeretetre vágyva inkább azt írta, amit partnere olvasni akart. Csajkovszkijt a plátói kapcsolat tökéletesen kielégítette, a gazdag özvegytől kapott pénzből támogatta folyvást követelőző feleségét is a válás után. A bőkezű életjáradék intenzív munkára sarkallta, ekkoriban írta a D-dúr hegedűversenyt, a C-dúr vonósszerenádot, az Olasz capricciót és az „1812” nyitányt. Az Anyegin a moszkvai bemutatón csak mérsékelt sikert mutatott, Szentpétervárott viszont III. Sándor cár rajongott a műért, így az természetesen roppant népszerű lett.
1885-ben Csajkovszkij a Moszkva-környéki Majdanovóban telepedett le, 1888-ban európai hangversenykörutat tett, amelyen maga vezényelte műveit. Ezután írta második Puskin-operáját, a Pikk dámát, majd a Csipkerózsika balettet, s az 5., e-moll szimfóniát. Ez utóbbi darabok egyre feszültebbek és indulatosabbak, tele vannak hisztérikus ujjongással és neurotikus reménytelenséggel. Angliában és Amerikában dirigálta népszerű b-moll zongoraversenyét és 4. szimfóniáját, a cambridge-i egyetem a zene doktora címmel tisztelte meg.
Hanyatlását azonban a Diótörő balettzenéjéből írt szvit viharos sikere sem tudta megállítani. Élete utolsó éveit depresszió és szorongás kísérte, idegállapota tovább súlyosbodott, amikor Nagyezsda véget vetett levelezésüknek és az évjáradéknak is. A megélhetést a Pikk dáma jogdíjai biztosították számára, és ekkor már állami nyugdíjat is kapott, de a szakítás okozta lelki sérülést nem tudta kiheverni. Utolsó művét, a 6., h-moll (Patetikus) szimfóniát 1893 októberében vezényelte, de a darab hűvösebb fogadtatása csalódást okozott neki. 1893. november 6-án halt meg Szentpétervárott. Halálát homály veszi körül, egyesek szerint a kolerajárvány okozta a végét, újabb feltételezések szerint öngyilkosságra kényszerítették, mivel a cári család egy férfi tagjához fűzte szerelmi kapcsolat.
Csajkovszkij személyisége elválaszthatatlan zenéjétől. Életműve elfojtott érzések egyszer elbűvölő, máskor külsőséges kifejezése, lírikus drámáiban a szereplők érzésvilágát kifejező zenei jellemrajzzal tárja fel. Művei könnyen kapcsolatot találtak a nagyközönséggel, az egykori Szovjetunióban is igen népszerűek voltak. Megítélését sokszor a divat szabta meg: a közönség szerette, sok szakértő viszont kétségbe vonta zenei értékét. Vitathatatlanul ő a klasszikus balettzene legnagyobb mestere, szimfóniái nem egyenletesek, de mind tartalmaz értékeket.
