„Csiky tehát tisztábban látott irodalmunkban, mint a kiegyezéstől kezdve – egészen Mikszáth-ig – bárki. De ő maga sem volt megalkuvás nélküli író.” 175 éve, 1842. december 8-án született Csiky Gergely író, drámaíró, a magyar polgári dráma megteremtője.
„Az összes tollat forgató generáczióban ő az egyetlen, a ki nem dolgozott lapnál, nem bocsátkozott a politikába, se egyéb mellékes szereplésekbe, kizárólag csak iró maradt. Egyszerű, elvonuló, mint az énekes madár, mely láttatlanul a sűrűségben szeret lenni. A legszűkebb családi körben élt, alig egy-két barátjával érintkezve. Neve csak akkor bukkant ki, ha új darabot alkotott. Mintha a hold, az ég hárfása, csak akkor jelenne meg, mikor megtelt.” (Mikszáth Kálmán)
Csíksomlyói Csiky Gergely az Arad melletti Pankotán született. Apja az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető orvosa volt. Csiky kisgyermekkorától papnak készült, nyolc idegen nyelvet tanult meg, és komoly világirodalmi műveltséget szerzett, első versét nyolcéves korában anyjának írta. A gimnáziumot Aradon, a katolikus teológiát a temesvári szemináriumban és a pesti szemináriumban végezte. Már diákkorában verseket, elbeszéléseket, drámákat írt, Marosi Gyula néven francia és angol elbeszélések fordításait küldte el pesti lapoknak.
„Nem elég a hibától tisztának lenni, látszatát is kerülni kell.” (Csiky Gergely: Buborékok)
Felszentelése után 1865-től a bécsi Augustineumban képezte tovább magát, 1868-ban teológiából doktorált. Néhány hónapig Tornyán volt káplán, majd Temesvárott gimnáziumi tanár, 1870-78-ban a temesvári papnöveldében egyházjogot és -történetet tanított, s a Csanád című egyházmegyei lap munkatársa volt.
Az országos elismertséget 1875-ben vívta ki a verses formában írt, mitológiai környezetben játszódó Jóslat című drámájával, amely az MTA drámapályázatán elnyerte a Teleki-díjat. A mű alig rejtetten támadta a papi nőtlenséget, szerzője ezzel magára vonta egyházi felettesei neheztelését. Csikyt foglalkoztatta a szabadságharc témája is, de a forradalmi harc újrakezdésének gondolatával leszámolt Janus című drámájában, amelyet szintén Teleki-díjjal jutalmaztak.
1878-ban püspöki engedéllyel Budapestre költözött, és minden idejét az irodalomnak szentelte. Sorra jelentek meg drámái (Az ellenállhatatlan, A bizalmatlan), emellett Szophoklész tragédiáit, Plautus vígjátékait fordította. Az itthoni sikerek nem elégítették ki, 1879-ben Párizsba utazott tanulni, s fél évig esténként csak a színházakat látogatta. Az itt tapasztaltak megváltoztatták drámaírói technikáját, s nekifogott A proletárok című drámájának (1945 után Ingyenélők címmel játszották). Ebben már nyoma sem volt az újromantikának: a nemzet testén élősködő nemesi világ visszásságait mozgalmas cselekményben, vígjátéki hatásokkal mutatta be. A Nemzeti Színházban bemutatott darab kirobbanó sikert aratott.
Hazatérése után már egészen „világi” életet élt, amit az egyház nem nézett jó szemmel, s ezt a csanádi püspök hivatalos levélben adta tudtára. Csiky nem az írásnak, hanem az egyháznak fordított hátat, áttért az evangélikus hitre, sőt 1881-ben meg is nősült. Az irodalmi életben egyre elismertebb lett: beválasztották a Kisfaludy Társaságba, levelező tagja lett az Akadémiának, elvállalta a Nemzeti Színház dramaturgiai irányítását, és a színiiskolában is tanított.
SZIDÓNIA „Én kérdem tőled, mit cselekszel? Megrablod a nődet, hajadon leányaidat, hogy minden pénzedet Szerafinra költsd, kiről férje köteles gondoskodni. Tegnap ezer forint, ma ötezer forint! Ha így folytatod, gondnokság alá tétetlek, mint pazarlót… Elég! köszönd Sereczkynének, hogy nem lépek fel erélyesebben. (Sereczkynéhez megy)
SOLMAY (magában dühösen) Oh! ezt az asszonyt dinamittal kellene felrobbantani!” (Csiky Gergely: Buborékok)
Sorra születtek darabjai: a Cifra nyomorúság a tisztviselők eladósodásának, elnyomorodásának krónikája, kíméletlenül ábrázolta a polgári fejlődéssel lépést tartani nem képes nemesi osztályt, a Buborékok a dzsentrik anyagi és erkölcsi összeomlását rajzolja meg. „A családi boldogság legfőbb föltétele, hogy a férj nejének minden kívánságát teljesítse” – mondja Szidónia, a ház úrnője, és ellenállhatatlan jóakarattal romlásba dönti az egész Solmay családot. Estélyükön mamlasz kérők és elbűvölő szerencsevadászok pályáznak egymás nemlétező vagyonára, elindul a mesterkedések és félreértések lavinája. A nők intrikálnak, hogy ruha- és ékszerszámláikra kicsikarják férjeiktől a pénzt, a családfő félénken lázad és bátran engedelmeskedik, szigorú erkölcsű veje korrupción kapja magát, a bőbeszédű vidéki rokon mindenkit őrületbe kerget.
Hegedűs Géza szerint „Csiky tehát tisztábban látott irodalmunkban, mint a kiegyezéstől kezdve — egészen Mikszáth-ig — bárki. De ő maga sem volt megalkuvás nélküli író. Nem bánta, mit mond az egyház, nem törődött a hivatalos véleményekkel, még a kritika se nagyon érdekelte, de áhította a sikert: a közönség lelkesedését. Ezért általában úgy mutatta be a valóságos problémákat, hogy az utolsó felvonásban minden rendbe jön. Úgy akart bírálni, hogy ne zavarja meg polgári nézőközönségének lelki nyugalmát.”
A társadalmi drámák mellett történelmi tárgyú darabokat is írt (Spartacus, Petneházy), sajátos drámai kísérletével, a Vasemberrel (1886) görög mintájú polgári tragédiát akart teremteni. Ma is népszerű műve a neves színésznő, Prielle Kornélia számára írt A nagymama című vígjátéka, amelyet több nyelvre is lefordítottak. A darab már színre vitele előtt botrányoktól volt hangos: 1875. március 19-én hirdette ki az Akadémia a gróf Teleki-féle vígjátékpályázat eredményét, mely erős hullámzást indított el a tudományos élet vizein. Szász Károly, a bírálóbizottság előadója ugyanis szokatlanul szigorú hangot ütött meg jelentésében, a pályázatot „a leggyöngébbek egyikének” mondván „mely valaha az Akadémia előtt megfordult”.
A rendkívül termékeny író a színműveken kívül regényeket (Arnold, Az Atlasz család) és értekezéseket írt, magyarra fordított több tucatnyi francia és angol darabot, valamint Taine ötkötetes angol irodalomtörténetét.
A fiatal kora óta szívbeteg Csiky nem sokat törődött betegségével, rengeteget dolgozott, és szenvedélyes dohányos is volt. Alig negyvenkilenc évesen, 1891. november 19-én halt meg. Nevét ma két színház, a kaposvári és a temesvári viseli.
