Prielle Kornélia színésznő, a Nemzeti Színház első örökös tagja 110 éve, 1906. február 25-én halt meg.
1826. június elsején Máramarosszigeten (ma Románia) született Antónia néven. Testvérei – Lilla, Emília és Péter – mind a színészi pályát választották. 1836. június 27-én öccse, Péter megszületéskor édesanyja – feltehetően a gyermekágyi láz következtében – meghalt. A gyermekek neveltetéséről rokonuk, Kilényi Dávid gondoskodott, aki az első magyar vándorszínész-társulat igazgatója volt. Kilényi sógornője, Déryné vette pártfogásába a tehetséges Kornéliát, s színészképző iskola híján ő maga gondoskodott képzéséről.
„A szék mellett ugyanis egy gyönyörű babérfa áll, mely a karszék föliratának jelentését mintegy kiegészíti. A falakat a koszorúknak és szalagoknak egész özöne borítja s közöttük a színművészet jeleseinek számos arczképei. Ez utóbbiak között van egy rendkívül bájos aquarelle-festmény, egy szép fiatal, szőke leányt ábrázolva, lelkes nagy szemekkel, arczán a leányos szendeség kifejezésével. Ez arczkép magát a művésznőt ábrázolja, mint fiatal leányt a negyvenes évek második feléből. A művésznő maga beszélte el, hogy e kép Petőfinek is igen tetszett, a ki azt mondta rá: „Szép lány ez a Kornél, kár, hogy olyan kevés a haja.” A mai nézők közül pedig valaki azt jegyezte meg rá: Kár, hogy a kit e kép ábrázol, nem kezdheti újra ott, a hol e kép mutatja. Mennyi finom gyönyörűséget élvezhetnének akkor a néző-téren a mi utódaink is! Ez arczkép, melynek mását ez alkalommal mi is bemutatjuk, 1846-ban készült s Barabás Miklós finom ecsetje alól került ki. Mint művészi alkotás is egyik legbecsesebb tárgya a gyűjteménynek.” (Vasárnapi Ujság 1869. 16. évf. 25. sz. junius 20.)
1841 nyarán, tizenöt évesen Szatmáron lépett először színpadra. Pályájának kezdetén különböző vidéki és pesti társulatok tagja volt. 1859-ben a pesti Nemzeti Színházhoz került, melynek haláláig tagja maradt. Leghálásabb szerepei a könnyed francia társalgási drámák finom asszonyalakjai voltak. Természetes és egyszerű játékmodora hozzájárult sikereihez.
Feljegyezték, hogy fiatal éveiben Debrecenben annyira megbabonázta Petőfi Sándort, hogy a költő gondolkodás nélkül az oltár elé akarta vezetni. A színésznő 1846-ban, Debrecenben találkozott Petőfivel. Aznap este Szigligeti Két pisztolya ment a színen, amelyben Prielle is játszott. A szokatlan tapsvihar azonban nemcsak a darab sikerét, hanem az ifjú költő, Petőfi megjelenését is kísérte a nézőtéren. A jelenségre felfigyeltek a színfalak mögött, és hamar elterjedt a híre, milyen nevezetes vendége van az előadásnak. Prielle jelenetén is változtattak: Petőfi dalával kezdte az új felvonást, a „Virágnak megtiltani nem lehet…”. Az előadás után Petőfi a színfalak mögött köszönte meg a nem várt ünneplést, másnap pedig felkereste Kornéliát. Az együtt töltött délelőttöt és ebédet követően, már papot keresett a két fiatal. Azonban a talált papok egyike sem egyezett bele az azonnali esketésre, ami annyira feldühítette Petőfit, hogy azonnal elhagyta a cívisvárost, mátkáját is maga után hagyva.
Prielle Kornélia nem várt sokáig elillanó szerelmére – közben Petőfi 1847 szeptemberében feleségül vette Szendrey Júliát -, 1848-ban színész kollégájához, Szerdahelyi Kálmánhoz ment feleségül, akitől hamar elvált, s 1849-ben Hidassy Elek földbirtokos, huszárkapitány felesége lett, majd tőle is elvált, és ismét Szerdahelyi házastársa lett.
Prielle Kornélia és Szerdahelyi Kálmán – a magyar színjátszás első nagy párosaként – szinte valamennyi darabjukban elsöprő sikert arattak. Mind a közönség, mind a kritikusok kedvelték őket. Úgy tudták a mondatokat egymásnak feladni, olyan könnyed természetességgel, hogy az még a kollégákat is lenyűgözte. „Ha ők ketten voltak színpadon – mondta Alexander Bernát, a korszak híres kritikusa – minden dialógus olyan volt, mintha két nagyon ügyes, és szellemes tőrvívó csatázna egymással.” Közös sikereik sorozatának csak Szerdahelyi 1872-ben bekövetkezett halála vetett véget.
1881-ben a Nemzeti Színház első örökös tagjává választották. A színház 1892-i bécsi vendégszereplésekor nagy sikert aratott A nagymamában, amelyet Csiky Gergely az ő számára írt.
Két hónappal a halála előtt, már elborult elmével, negyedszer is férjhez ment, az akkor harminchárom éves Rozsnyay Kálmán íróhoz. 1906. február 25-én halt meg, Szabadszálláson temették el, síremléke 1965 óta áll a temetőben. Budapest XI. kerületében utcát nevezte el róla, ahol emléktáblája is megtalálható.
