„Olyan voltam, mint az a kis mag; amikor a földbe kerül, ki törődik vele, miképpen él a föld alatt, s fejlődik-e tovább?” Csontváry Kosztka Tivadar festő, a modern magyar festőművészet egyik legeredetibb alakja 165 éve, 1853. július 5-én született.
„Olyan voltam, mint az a kis mag; amikor a földbe kerül, ki törődik vele, miképpen él a föld alatt, s fejlődik-e tovább? Ki törődött velem, amikor azon tűnődtem, hogyan és hol kezdjem? De mikor már a far koronával bontakozik s ízes gyümölccsel rendelkezik – akadt bámulója, vevője és fogyasztója bőven. Ugyanez történik az emberrel is – tessék észrevétlenül kifejlődni, nem törődik azzal senki sem; ki törődik a hernyóval, mikor kutyatejjel él, avagy csalánnal táplálkozik, de amikor mint fecskefarkú pillévé fejlődik – az már más valami.” (Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz)
Csontváry Kosztka Tivadar 1853. július 5-én Kisszebenben (ma Sabinov, Szlovákia) látta meg a napvilágot. Kereskedősegéd volt, majd gyógyszerészdiplomát szerzett, később jogot tanult, s tisztviselő lett Pesten.
Patikussegéd volt Iglón, amikor 1880. október 13-án égi szózat (valószínűleg skizofréniás hallucináció) azt közölte vele: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője. Nagyobb Raffaelnél.” Csontváry rögtön Rómába ment s Raffaello képeit tanulmányozva úgy döntött: ennél jobbat is tud festeni. A hívásnak azonban csak egy évtizeddel később engedett, 1894-ig a Losonc melletti Gács községben patikusként dolgozott.
Festészeti stúdiumait 41 évesen kezdte, Hollósy Simon müncheni iskolájában, majd Párizsban, Itáliában tanult. Hátára kötözött ládájával bejárta Dalmáciát, Nyugat-Európát, Egyiptomot és Palesztinát, Libanont és Szíriát, miközben megállás nélkül festett. A közönség és a kritika azonban jobban értékelte Raffaellót, Csontváryt a legtöbben bolondnak nézték. A festőt egyre jobban hatalmukba kerítették téveszméi, kultúrával és művészettel foglalkozó írásokban bizonygatta igazát, beadványokat írt, csataképeket és történelmi tablókat tervezett. Az első világháború során vagyonát elvesztette, magányosan és szegényen halt meg Budapesten 1919. július 20-án.
Csontváry kora egyetlen irányzatához sem tartozott, az emberi lét egyetemes kérdései, a belső és a külvilág ellentmondásai nőttek kozmikussá művészetében. Festészetét varázsos színvilág, mágikus-realista hangvétel és szuverén szimbólumteremtő erő jellemzi. „Életnagyságú tájképeinek” sorát a Selmecbánya látképe nyitja, melyet 1903-ban a Vihar a Nagy Hortobágyon követett.
Jelentős művei a Fohászkodó Üdvözítő, A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben. Belső lelki drámáit vetítette a természet jelenségeibe, azok panteisztikus megfogalmazását adta a Görög színház romjai Taorminánál, a Baalbek című képein, lírai, mesehangulatú képe a Sétakocsizás Athénban újholdnál. A Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban pszichózissal átitatott mágikus panteizmusát fejezi ki. Fontos műve a hatalmas Mária kútja Názáretben, utolsó jelentős képe a Tengerparti sétalovaglás.
Műveinek utóélete éppoly furcsa, mint élete volt. Képeit Gerlóczy Gedeon építészmérnök mentette meg, aki 1919-ben botlott a tetőtéri műteremben összetekert, hagyatéki árverés során zsákvászon-értékben számba vett vásznakba. Gerlóczy megvásárolta a műveket, neki köszönhető az életmű fennmaradása. Mivel a képek már a festő életében megrongálódtak és később is sokat hányódtak, komoly restaurálásra szorultak. Csontváry művészete végül nagy nemzetközi sikert aratott,1948-ban Párizsban állították ki képeit. A műveket megnézve állítólag Picasso azt mondta: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak”.
Csontváry 127 ismert alkotásának nagy része Pécsett, néhány jelentős képe a Nemzeti Galériában látható. Az utóbbi években képeiből Szegeden és Szentesen is tárlatot rendeztek.
Árveréseken ritkán felbukkanó alkotásait rekordárakon ütik le, tavaly decemberben 240 millió forintért kelt el Traui tájkép naplemente idején című festménye. A korábbi magyar árverési rekordot is egy Csontváry-alkotás, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartotta, amelyért 2006-ban 230 millió forint adtak. A műtárgyat 2012 márciusában ellopták, később sértetlenül megkerült.
