Debbie Harry, a Blondie együttes egyedi hangú, szőke énekesnője 80 éve született. A Blondie a nyolcvanas években tündökölt, majd a kilencvenes évek végén ismét fantasztikus sikereket ért el…
„Emlékszem, a hetvenes években mindannyian csodáltuk a régi R&B és jazzművészeket, a nagy öregeket, akik, ha belegondolok, nem is voltak olyan öregek. A mi generációnknak azt mondták, hogy a pop és a rock gyerekeknek való. Nem fog sokáig tartani – mondogatták, aztán mindenki ezzel a zenével nőtt fel. Úgy döntöttünk, hogy meg akarjuk tartani, és külön művészeti ággá vált.”
A punk, a rock és a new wave összegyúrásából kialakított stílusával a zenekar hatalmas tömegeket mozgatott meg fénykorában, a hetvenes-nyolcvanas években.
Az 1945. július 1-jén New Yorkban született Debbie Harry a Wind In The Willows nevű folkrockot játszó csapatból társult Chris Stein gitároshoz, (majdani élettársához) és Jimmy Destri billentyűshöz. Ők jelentették a zenekarban a biztos pontot, a többiek jöttek-mentek, annak rendje és módja szerint. Amikor az énekesnő ehhez a társasághoz csapódott. A banda imázsát mindig is a szőkített szőke Harry ravasz, kicsit alpári, utcai hangvétele és szexuálisan feltöltött nyilvános szereplése határozta meg.
„Én úgy éreztem, hogy Marilyn is egy karaktert alakít, a tipikus buta szőkét, kislányos hanggal, nagylányos testtel, aki valójában igenis nagyon intelligens. Blondie-beli karakterem részben tisztelgés volt Marilyn előtt, részben pedig véleménynyilvánítás a jó öreg kettős mércéről.”
A zenekar olyan New York-i punkklubokban játszott, mint a CBGB, és olyan kortársakkal játszott együtt, mint a Talking Heads, a Television és Patti Smith. Saját címmel debütáló albumát 1976-ban a Private Stock Records gondozásában jelent meg. Debbi Harry hatalmas, világszintű sikereket ért el a Blondie-val, számos slágerük lett toplistás, egyik turnét csinálták a másik után, majd jöttek a nehéz évek: Chris Stein betegsége, a drogok és a pénzügyi csőd.
1998-ban az eredeti tagok, Harry, Stein, Burke és Destri újra összeálltak egy európai koncertkörútra, és kiadták új albumukat. A nagy sikert azonban nem lovagolták már meg, noha a Blondie továbbra is szórványosan turnézott.
Debbie-nek a zenekarral mindig nagyobb sikere volt, mint bármikor szólókísérletei során. Első szólólemezét egyébként 1981-ben jelentette meg, amikor a zenekar zuhanórepülésbe kezdett. Nyolcnál nem volt több saját korongja Ezek közül az 1986-os Blakckbird és az 1989-ben kiadott Deaf, Dumb and Blonde aratta a legnagyobb sikert.
Dalai közül 1987-ben listát vezetett az In Love With Love, de volt több 2. helyezett száma, néhány pedig bekerült a legjobb húsz közé. Az újhullámtól fokozatosan eltávolodva a jazzben ért el sikereket – a Jazz Passengerrel turnézott Amerikában és Európában.
A filmszakmában és a színpadon is szerencsét próbált, de nem lett sztár belőle. Játszott a nálunk is bemutatott Hajlakk című könnyed zenés darabban, s igen nagy sikert aratott a Heavy című filmben nyújtott alakításával.
A Blondie története az 1999-ben folytatódott, és az együttes sikere kifejezetten jót tett Debbie-nek is, jelentősen emelkedett „árfolyama”. A Maria című kislemez a brit lista első helyezettje volt, és 17 év után No Exit címmel nagylemezük is készült, amelyen Debbie ismét tündökölt. Első oldalon foglalkoztak vele és a zenekarral a szaklapok és bulvárlapok. Volt olyan nap 1999-ben, amikor a VHI1 amerikai zenés televízió szinte kizárólag Blondie-klipeket sugárzott.
„David Bowie egyszer azt mondta a zeneiparról, hogy ez egy elmegyógyintézet: csak azért engednek ki, hogy népszerűsíts valamit, vagy készíts egy újabb lemezt, aztán mehetsz vissza az osztályra” – írja életrajzában az énekesnő.
2006-ban a Blondie-t beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. 2024-ben az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára felvette a Parallel Lines albumukat a Nemzeti Felvételi Nyilvántartásba, ami a „kulturális, történelmi vagy esztétikai szempontból jelentősnek” ítélt hangfelvételek listája.
