Munkáinak nagy része a francia irodalomtörténet, különösen a francia-magyar művelődési kapcsolatok tárgykörébe tartozik, miközben Balassi Bálint és Rimay János életművét tanulmányozta. Eckhardt Sándor irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus 45 éve halt meg.
Aki valaha a francia irodalommal, kultúrával vagy nyelvvel foglalkozott, ismeri a nevét, olvasta műveit, ha mást nem a francia-magyar, magyar-francia nyelvszótárt. Az aradi születésű tudós munkáinak nagy része a francia irodalomtörténet és különösen a francia-magyar művelődési kapcsolatok tárgykörébe tartozik, de foglalkozott a 16-17. századi magyar irodalom kutatásával is. Balassi Bálint és Rimay János összes műveinek feldolgozásával és bemutatásával is.
Eckhardt Sándor posztumusz Kossuth-díjas irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus 45 éve, 1969. május 16-án halt meg. 1890. december 29-én született Aradon. A budapesti tudományegyetem bölcsészkarát az Eötvös Kollégium tagjaként végezte el, majd egy évig a párizsi École Normale Supérieure hallgatója volt. Hazatérése után az Eötvös Kollégiumban tanított. 1923-tól 1958-ig a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán a francia nyelv és irodalom tanára volt.
Tudományos munkáinak nagy része a francia irodalomtörténet, különösen a francia-magyar művelődési kapcsolatok tárgykörébe tartozik. A francia szellem című könyvéről írva Cs. Szabó László író így méltatta: „jeles romanista és fáradhatatlan olvasó, a tudomány háromszögelési pontjairól s a mindennapi olvasmányok mezsgyéjéről egyformán ismeri Franciaországot.”
Maga a szerző így ír az előszóban: „E könyv két kérdésre válaszol: milyennek látta magát a francia nemzet öntudata, amióta írásban eszmélkedik és mi kapcsolata van ezzel az öntudattal annak a szellemnek, mely a francia irodalomból felénk áramlik? Egy nemzet öntudata sok mindenből kerül össze. Van benne felelet az eredet és hivatás, a honnan? és a hová? kínzó kérdésére. Benne parázslik a fizikai értelemben vett haza, a kenyeret adó föld szeretete összes indokaival…”
Másik kitüntetett kutatási területe a 16-17. századi magyar irodalom, mindenekelőtt Balassi Bálint munkássága. Sajtó alá rendezte Balassi Bálint (1951, 1955) és Rimay János költők összes műveinek (1955), valamint Bornemisza Péter író Ördögi kísértetek (1955) című művének kritikai kiadását.
Nagy jelentőségű nyelvészeti és szótárírói munkássága is, ő adta ki 1936-ban az első nagy magyar-francia szótárt. Később az ő irányításával készült az addigi legteljesebb francia-magyar és magyar-francia szótár (1953, 1958). 1936-tól 1948-ig az Egyetemes Philologiai Közlöny, 1942-43-ban a Magyarságtudomány társszerkesztője, 1939-44-ben a Magyar Szemle szerkesztőjeként is tevékenykedett.
1945-ben Szekfű Gyula rábeszélésére csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárthoz, majd az abból lett Demokrata Néppárthoz, amelynek egyik vezéralakjává vált. Az 1945. évi választásokon a Független Kisgazda Párttal kötött választási megállapodás alapján a parlamentbe jutott két kereszténydemokrata politikus egyike lett (Bálint Sándor mellett). Az 1947-es „kékcédulás választásokon” pártja Vas megyei listájáról szerzett mandátumot, ezt azonban már nem töltötte ki; két hónappal az 1949-es választások előtt, március 10-én lemondott parlamenti székéről, és visszavonult a közélettől.
A Magyar Tudományos Akadémia 1949. évi kommunista átszervezésekor rendes tagból tanácskozó taggá minősítették vissza (1989-ben posztumusz rehabilitálták). Az 1956-os forradalom során betegsége miatt már nem vett részt a Kereszténydemokrata Néppárt újjászervezésében. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.
