„Szégyellje magát, aki humorista létére nem olvasott Karinthyt!” Idén Aradi Tibor humorista kapta a szakma legfontosabb díjának számító Karinthy-gyűrűt. A humoristával a díj jelentőségéről, Karinthy Frigyesről, illetve a humorista-lét kihívásairól is beszélgettünk.
Mit jelent neked a Karinthy-gyűrű? Számítottál rá, vagy meglepődtél?
Nem számítottam rá. Nagyon nagy felelősséget jelent, úgy gondolom, hogy innentől még komolyabban oda kell figyelnem arra, miket írok vagy előadok.
Milyen változást tapasztaltál a díj óta?
Tény, hogy a telefonok jobban csörögnek, keresettebb humorista lettem ettől. De nem gondolom, hogy egyéb változásokat hozna, nem olyan világot élünk manapság. Eljutok olyan helyekre, ahol korábban nem voltam, és ez talán hozhat népszerűséget, újabb munkákat.
És maga a díj névadója, Karinthy Frigyes mit jelent neked? Szerinted tanultál tőle valamit?
Szégyellje magát, aki humorista létére nem olvasott Karinthyt! A Tanár úr kérem című regényt már akkor olvastam, amikor még nem tudtam, hogy erre a pályára lépek. Karinthy egyébként nem kifejezetten humorista volt, de az írásai ismeretében bátran kijelenthetem, hogy tökéletesen megállta volna a helyét stand-uposként. Nagyon tartalmas írásai vannak, s ráférne néhány humoristára, hogy tanuljon tőle. Elsősorban azokra gondolok, akik nem szeretnek tartalmat belevinni a műsorukba. Karinthy megmutatta, hogyan kell humort csinálni, hogyan ajánlott beszélni úgy az emberekhez, hogy közben a műsornak legyen egy mély tartalma. Nagyon sokan nem olvasnak el olyat, amitől depressziósak lesznek, de közben ugyanazt be lehet csomagolni egy befogadhatóbb, könnyedebb formába. Karinthy Frigyes a nagymestere volt ennek.
Mi befolyásol és hat rád, ad ötletet egy-egy darabhoz?
A téma az utcán hever, ez egy nagyon közhelyes mondat, de tényleg így van. Fontos mindent figyelnem, az emberek gesztusait például, sőt még olyanra is koncentrálok, amit más esetben nem bírna a gyomrom. Elengedhetetlen, hogy egy humorista művelt és intelligens legyen; a zenétől az irodalmon át bármilyen témáról tudnia kell beszélni. A közönség szereti a nyelvi fordulatokat. Attól szebb lesz egy előadott írás, ezért nem árt a cizellált fogalmazás sem. Egy humorista élete állandó képzést igényel.
Az előadásaitokban közéleti témával is foglalkozol. Létezik olyan téma, amiből nem lehetne viccet csinálni?
Szerintem mindenből lehet! A paródiával van gond, mert ha valaki nem egyéniség, azt nem lehet parodizálni. Manapság a legegyszerűbb celeb is alkalmas erre, az olyanok, akik egyéniségeknek, jelenségeknek számítanak. A humoristának egy egyéniség felér egy aranybányával. Orbán Sándor, aki felfedezett, az első írásom után elmagyarázta, hogy milyen a jó humor. Képzeljem el a következőt. Egy szerelmes pár sétál a Ligetben, átkarolják egymást, csókolóznak, és egyszer csak rájuk dől egy fa. Na, ez a humor! Amikor valami váratlan, abnormális dolog történik. A vicc akkor jó, ha nem tudod kitalálni.
Mikor jó egy humoristának? Milyen, a társadalmat érintő időszakokban?
A kabarénak az a jó, ha minden rosszul megy. A kabaré akkor nincs válságban, amikor a legnagyobb baj van. Abból táplálkozik ugyanis. Nem tudom elképzelni, milyen lehet Dániában egy kabaré. Miről szólhat egy olyan országban, ahol viszonylag rend van? Magyarországon azért működik a kabaré száz éve — amióta Nagy Endre kitalálta,– mert itt sajnos mindig van téma. Ha holnaptól minden jól menne, a kabaré meg is szűnne.
Hol tart most a magyar kabaré, milyen színvonalon működik?
A hagyományos kabaré – most nem a stand-upról beszélek – olyan szempontból van kicsit válságban, hogy nagyon sokan nyúlnak a kabaré műfajához valamirevaló hitelesség és hozzáértés nélkül. A Sas Kabaré — ahol én is szerepelek –, hála Istennek nincs válságban, mindig teltházzal megy. A mostani kabaré összeegyeztethető a rendszerváltás utáni helyzettel, tehát olyan dolgokkal foglalkozik, mint az embereket érintő problémák például.
Hogy látod, a magyar embereknek a problémák ellenére van még humorérzékük?
Humorérzékük van, inkább csak az igényük változott meg olyan szempontból, hogy le kellett egyszerűsíteni a műfajt. Az irodalmi, a gondolkodást megkövetelő, a lexikális tudást igénylő humor iránti kereslet megváltozott. A rendszerváltás előtt rengeteg kulturális műsor volt, és irtotta azt a fajta igénytelenséget, ami most nagyon sok csatornán jelen van. Ez olyan szinten mosta át az emberek agyát, hogy nem kaptak szellemi utánpótlást ahhoz, hogy megértsenek egy bonyolultabb poént, amit régen a gyári munkás is értett. Az ember most valóság-show-kat lát és azt, hogyan aláznak meg embereket rendszeresen és irányítottan a különböző csatornákon. Az ő igényük például nem az, hogy Karinthyt kapjanak. A csatorna elhitette velük, hogy erre van szükségük. Olyanokat emelnek fel, akik nem mutatnak jó példát, se a szellemi képességük nincs meg ahhoz, hogy jó példaképek legyenek. Ez számunkra probléma, mert nem egyszer muszáj altesti humort bevinnünk a műsorainkba, hogy sikert érjünk el.
Ezt azt jelenti, hogy komoly felelősség hárul egy humoristára, hiszen rengeteg ember elé kiállhat, hatást gyakorolhat a nézőkre. Nem mondom, hogy népművelőnek kell lennie, de sok múlhat rajta, hogy a jó dolgok felé formálja a közönségét.
A humoristának is népművelőnek kell lennie! Egy jó kabaréjelenet ugyanazt közvetíti, mint egy mély dráma. Összehasonlításképp tehát egy Karinthy Frigyes írás ugyanolyan fontos, mint Madách Imre drámája. Karinthy ugyanúgy megírta Az ember tragédiáját, csak humorosabb formában adta elő. A lényegi kérdések megegyeznek a kabaréban is egy dráma felvetette kérdésekkel.
Egy humoristánál szükséges az állandó megújulás. Nincs benned félelem, hogy mi lesz tíz-tizenöt év múlva?
Én egy lusta író voltam, ezért nem tartok ettől. Nagyon jól elevickéltem a szakmámban húsz évig úgy, hogy időnként írtam valamit és utána megéltem abból. Sokszor inkább színészként alkalmaztak, nem szorultam rá, hogy sok jelenetet írjak. Az utóbbi öt évben kezdtem el többet írni, tehát azt mondhatom, hogy én még nem írtam ki magamból mindent, most vagyok az alkotási folyamat elején. Egyelőre még nem tudom, milyen az, amikor a gondolat elfogy.
Honnan tudod, hogy egy új írás jó lesz?
Szerencsére nagyon nem szoktam félrelőni. Tudom, hogy körülbelül mi az, ami tetszik majd a közönségnek, erre megtanított a rutin. Ha nekiülök és leírom a szöveget, az olyan, mintha másolnék, s ha jó lesz, azt érzem közben. Hiszek abban, hogy ilyenkor az egész fentről jön és én csak egy tranzitállomás vagyok, amin átjön az üzenet.
És téged mi szokott megnevettetni?
Egyre kevésbé tudok olyan dolgokon nevetni, amiken tíz-tizenöt éve végig nevettem volna. Amin bármikor jót szórakozom, az Hofi Géza, a Markos-Nádas vagy a Maksa. A mostani humoristák produkcióin nem azért nem nevetek, mert rossznak tartom, hanem egyszerűen szakmai ártalomból. Egy jól előadott műsoron a mai napig kicsattanok. Legutóbb Haumann Péterrel és Márkus Lászlóval néztem otthon a Doktor urat, és nekik voltak olyan gesztusaik, hogy sírva röhögtem rajtuk, hiába ismertem már jól a művet.
A következő időszakban, miután kiheverted a Karinthy-gyűrűt, milyen terveid vannak?
Kollégámmal, Varga Ferenc Józseffel huszonöt éve vagyunk a pályán és tíz éve dolgozunk nagyon szorosan együtt. Ebből az alkalomból szeretnénk megtartani egy két részes műsort. Az előadás egyszer kerül bemutatásra, s hozzá tervezünk egy koncertet is. Szeretnénk egy emlékezetes, nagy érdeklődésre számot tartó előadást összehozni.
Ayhan Gökhan
Átjáró
