„Miért ne lehessek én: én? Miért kell föltétlenül hasonlítanom valakihez? (…) Miért ne tarthassam meg a saját egyéniségemet minden példától függetlenül? Hát nem tudjátok elképzelni, hogy így is lehet valaki értékes ember?” 65 éve hunyt el Erdős Renée, aki erotikus költészetével és szókimondó, a nők vágyait nyíltan hangoztató írásaival botránkoztatta meg kortársait.
Erdős Renée Ehrental Regina néven született 1879. május 7-én egy ortodox zsidó család hetedik gyermekeként a csallóközi Érseklélen. Tehetségére egy bencés tanár figyelt fel, az idős pap franciára, németre és irodalomra tanította. Tőle kapta meg az Újszövetséget is, ettől kezdve a két vallás között ingadozott, míg végül, már felnőttként megtagadta zsidóságát.
Tizenhat évesen beiratkozott a színiakadémiára, de hamarosan az írás felé fordult. Első versei A hét című lap hasábjain jelentek meg, első verseskötete Leányálmok címmel 1899-ben Eötvös Károly támogatásával látott napvilágot. Ezt követően az Egyetértés című folyóirat munkatársa, majd Az újság bécsi, római és firenzei tudósítója lett.
„Elvégre a maga korában már minden ő tudja, hogy mit akar az élettől. Mi a célja? És árkon-bokron keresztül arrafelé tör. De maga nem tudja. Ezzel kell tehát tisztába jönnie! Boldogságot akar? Férjet, gyerekeket? Gondtalan életet? Vagy hírnevet, sikereket, és ami még ezekhez járul? De ne felejtse el, mindezeken kívül és felül van egy sors is, az egyetlen, ami az embernek adatott, s ami nem törődik a maga hajlamaival, és oda viszi magát, ahova akarja. Maga nem tehet ellene semmit, mert ennek a sorsnak az alapja a maga természetében, vérmérsékletében, az agyában, az idegrendszerében van lerakva, ismeretlen ősök agyán, vérmérsékletén és idegzetén keresztül. Ez ellen védekezés nincs. Aki ezt tudja, az nem handabandázik sokat önmagával, hanem elveszi az élettől mindazt, amit elvehet, amit megkíván, s a fizetést erre a sorsra bízza.” (Erdős Renée: Ifjúságunk)
A nők vágyainak merészen hangot adó költészete és regényei híressé, sőt hírhedtté tették, őt emlegették a legerotikusabb magyar írónőként. A kritika fanyalgott, a közvélemény felháborítónak és szemérmetlennek tartotta, a fiatal lányok viszont a párnájuk alá dugták és titokban falták műveit.
„Én fiatal vagyok – és érintetlen – nem a régi értelemben vett szűz, hanem az új típusú lány, aki ismeri a maga értékét. Engem nem lehet meghódítani, vagy elcsábítani. Én magam vagyok, aki hódít és én magam veszem el magamnak a férfit, akit én akarok, aki nekem tetszik.” (Erdős Renée: Brüsszeli csipke)
Az írónő költészete, szépsége hatással volt Ady Endrére, és viszonyt folytatott Bródy Sándorral, Jászi Oszkárral, Szabó Ervinnel. Állítólag Bródy 1905-ben elkövetett öngyilkossági kísérletének hátterében három évig tartó viharos kapcsolatuk, kölcsönös (de nem alaptalan) féltékenykedésük állt. A szakítás Erdőst is megviselte, idegösszeroppanást kapott és egy olaszországi kolostorba vonult vissza, ahol 1909-ben áttért a katolikus hitre. Ezután született írásaira a fülledt erotikától sem mentes misztikus hangulat lett jellemző.
1913-ban férjhez ment Fülep Lajos művészettörténészhez, de házasságuk az írónő szerint maga volt a pokol. Második gyermekükkel volt várandós, amikor 1918 tavaszán férje elköltözött otthonról. A szülés után trombózist és tüdőembóliát kapott; három hónapig kórházban feküdt, csaknem egy évig alig tudott járni.
Erdős Renée hajdani botránykönyve, A nagy sikoly 1923-ban jelent meg először. Főhőse, Dóra, a nyárspolgár magyar lány, aki szerelmi házasságot köt, amit a család is támogat, s esküvőjét követően boldogan és izgatottan készül hosszú és érdekesnek ígérkező nászútjára. Vajon hogyan felel meg az erkölcsösnek nevelt fiatalasszony a hitvesi kötelességnek, képes-e egyáltalán a nemiséget a maga természetes valójában elfogadni, vagy az csak a szó igazi értelmében kötelesség marad a számára? Hogyan fogadja férje követelőzéseit s annak hűtlenségét, amelyet a jól ismert férfi logika könnyen megideologizál?
Erdős Renée volt az első nő a magyar irodalomban, aki meg tudott élni írásaiból, Karinthy is írt róla paródiát Norrah címmel az Így írtok ti-ben. 1925-től ismét Olaszországba utazott, 1926-ban férjhez ment a nála jóval fiatalabb titkárához, a következő évben Rákoshegyre költözött. A második világháború előtti zsidóüldözés – katolikus hite ellenére – őt is utolérte. 1938-tól nem publikálhatott, 1944-ben bujkálnia kellett, villáját elfoglalták, ráadásul férje is elhagyta. Utolsó éveit magányosan, szerény körülmények között töltötte, 1956. július 9-én hunyt el.
„Az írást tulajdonképpen negyven évvel kellene elkezdeni! Akkorra már van az embernek némi fogalma a világról, az életről, embertársairól és saját magáról. Addig csak tapogatózik maga körül a sötétben, és a saját lénye zavarait összekeveri az egyetemes zűrzavarral, ami a világot megtölti. Sokszor meg kell ütnie magát, addig, míg megtud valami érdemlegeset önmagáról és a világról. Mit gondol: ezt ingyen adják? Semmit sem adnak ingyen.” (Erdős Renée: Ifjúságunk)
Főbb művei: János tanítvány (színmű), Santerra bíboros, A nagy sikoly, Brüsszeli csipke, Lavinia Tarsin házassága, Lysias (Réz Bálint álnéven), Sába királynője (Réz Bálint álnéven). Hosszú évtizedekig kiadatlan Ifjúságunk című emlékiratai irodalmi szenzációként jelent meg 2018-ban.
