„Ha elgondolom, hogy vágy és cselekedet közt nincsen semmi különbség, akkor igazán nem tudom mikor vagyok erősebb, akkor-e ha vágyaimban élek, vagy akkor ha cselekedeteimben?” 135 éve született Erdős Renée, aki erotikus költészetével és szókimondó, a nők vágyait nyíltan hangoztató írásaival botránkoztatta meg kortársait.
Százharmincöt éve, 1879. május 7-én született Erdős Renée Ehrental Regina néven egy ortodox zsidó család hetedik gyermekeként a csallóközi Érseklélen. Tehetségére egy bencés tanár figyelt fel, az idős pap franciára, németre és irodalomra tanította. Tőle kapta meg az Újszövetséget is, ettől kezdve a két vallás között ingadozott, míg végül, már felnőttként a fasizmus előtörése idején megtagadta zsidóságát.
„Szeretem a férfit, nem azért, mert szép, nem azért, mert okos, mert tanult, mert zseniális, mert hősies, mert odaadó, nem azért. Hanem szeretem, egyszerűen azért, mert csak ő tudja nekem adni azt a mámort, ami nélkül nem tudok élni!”
Tizenhat évesen beiratkozott a színiakadémiára, de hamarosan az írás felé fordult. Első versei A hét című lap hasábjain jelentek meg, első verseskötete Leányálmok címmel 1899-ben Eötvös Károly támogatásával látott napvilágot. Ezt követően az Egyetértés című folyóirat munkatársa, majd Az újság bécsi, római és firenzei tudósítója lett. Pályáját merész, erotikus versekkel kezdte, melyek nevét egy csapásra ismertté tették.
A nők vágyainak merészen hangot adó költészete és regényei híressé, sőt hírhedtté tették, őt emlegették a legerotikusabb magyar írónőként. A kritika fanyalgott, a közvélemény felháborítónak és szemérmetlennek tartotta, a fiatal lányok viszont a párnájuk alá dugták és titokban falták műveit.
„Egy budapesti napilapban, mely állandóan hangoztatja, hogy protestáns és magyar érdekekért s a klerikalizmus ellen küzd, kíméletlen támadás jelent meg egy zseniális poétalány, Erdős Renée ellen. Az erkölcs nevében. Tetszik érteni? Egy gyönyörű talentum merész, erős szárnyait be akarja piszkítani, meg akarja tépdesni az erkölcs nevében egy lap, mely magát protestánsnak, magyarnak és szabadelvűnek vallja.” (Ady Endre, Nagyváradi Napló 1902. november 26.)
Az írónő költészete, szépsége hatással volt Ady Endrére, és viszonyt folytatott Jászi Oszkárral, Szabó Ervinnel. Bródy Sándorhoz hosszan tartó, szenvedélyes szerelmi kapcsolat fűzte. Állítólag Bródy 1905-ben elkövetett sikertelen öngyilkossági kísérletének hátterében viharos kapcsolatuk, kölcsönös (de nem alaptalan) féltékenykedésük állt. A szakítás Erdőst is megviselte, idegösszeroppanást kapott és egy olaszországi kolostorba vonult vissza, ahol 1909-ben áttért a katolikus hitre. Ezután született írásaira a fülledt erotikától sem mentes misztikus hangulat lett jellemző
1913-ban férjhez ment Fülep Lajos művészettörténészhez, de házasságuk az írónő szerint maga volt a pokol. Második gyermekükkel volt várandós, amikor 1918 tavaszán férje elköltözött otthonról. A szülés után trombózist és tüdőembóliát kapott; három hónapig kórházban feküdt, csaknem egy évig alig tudott járni. Két évtizeden át Az Újság munkatársa, de rövidebb-hosszabb ideig dolgozik az Alkotmány és a Pesti Napló, valamint a Politikai Heti Szemle szerkesztőségében. Elbeszéléseinek témái szerelmi viszonyok, későbbi műveit főként megkeresztelkedésének élménye hatotta át.
A húszas évek egyik legolvasottabb bestsellerszerzője volt. Botránykönyvnek számító művei közül A nagy sikoly már a megjelenése évében, 1923-ban a tiltólisták élére került. A ma már kissé elavult felfogású regény központi kérdése, hogy a nők nemi élvezete társadalmilag elfogadható-e. Lefordította Assisi Szt. Ferenc legendáit, Sík Sándorral közösen is publikált. Népszerűbb regényei: A nagy sikoly, Santerra bíboros, Lavinia Tarsin házassága, Ave Roma! I-II., Brüsszeli csipke, Az indiai vendég. Erdős Renée volt az első nő a magyar irodalomban, aki meg tudott élni írásaiból, Karinthy is írt róla paródiát Norrah címmel az Így írtok ti-ben. 1925-től ismét Olaszországba utazott, 1926-ban férjhez ment a nála jóval fiatalabb titkárához, a következő évben Rákoshegyre költözött, egy gyönyörű villába. Későbbi írásaiban élete legboldogabb szakaszaként említi az itt töltött éveket. A második világháború előtti zsidóüldözés – katolikus hite ellenére – őt is utolérte. Származása miatt 1938-tól nem, illetve csak írói álnéven publikálhatott. 1944-ben bujkálnia kellett, villáját elfoglalták, ráadásul férje is elhagyta. Utolsó éveit magányosan, szerény körülmények között töltötte, 1956. július 9-én hunyt el.
Főbb művei: János tanítvány (színmű), Santerra bíboros, A nagy sikoly, Brüsszeli csipke, Lavinia Tarsin házassága, Lysias (Réz Bálint álnéven), Sába királynője (Réz Bálint álnéven). Ifjúságunk című emlékiratai a mai napig kiadatlanok.
Fotók: OSZK, Erdős Renée Ház
