„Uram, kétségkívül ez a legnagyobb ötleted, a szeretet. Ennek nem lehet a végére járni.” Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójában írt így. Április 14-én ünnepelné 70. születésnapját Kossuth-díjas író, a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja.
A történelmi szerepet betöltő Esterházy-család fraknói grófi alágának leszármazottja Budapesten született 1950. április 14-én, nagyapja, Esterházy Móric 1917-ben rövid ideig miniszterelnök volt. Az író születése után nem sokkal a családot Hortra telepítették ki. A Budapesti Piarista Gimnázium a gyerek- és kamaszkor fontos élménye volt: a fiatal Esterházy Péter az 1956-os forradalom után főként az általános iskolában szenvedte el az úgynevezett osztályharc megkülönböztetéseit. Az ELTE Természettudományi Karán matematika szakán tanult, majd a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében számítástechnikai rendszerszervezőként tevékenykedett 1978-ig, ettől az időtől kezdve az írást tekinti főfoglalkozásának.
„Van egy anekdotám, tudom, hogy nincs rá idő, de megfordítom a dolgot, amit mondok, arra van idő. Az a szép, csöndes. Tehát: Egy afféle irodalmi konferencián a nekem rendelt tolmács nagyon tudott spanyolul, ami jó volt, mert ott spanyolul beszéltek, de az irodalomról halvány dunsztja se, akárha nekem a tehéntermesztésről beszélnének. Az előadó épp vidám dolgokat mondhatott, mert körülöttem dőltek a nevetéstől. Mit mond?, kérdem. Várjon, figyelek, majd később. Megint hallom, hogy Kafka és bruhaha. Mit mond? Majd később.
Ez így ment végig. Wittgenstein, Camus – és a felszabadult, orgiaszerű vihogások. Taps, szünet, várakozón a tolmácsra nézek, fiatal egyetemista lány, aki szigorúan, mintegy megrovóan azt mondja: Igen. Azt hiszem, az irodalomról beszélt.
Ezt szeretném én is elérni, hogy önök a végén azt mondhassák, igen, az hiszem, az irodalomról beszélt.” (Esterházy Péter: Az olvasó országa)
Első nagy sikerét az 1979-ben megjelent Termelési-regény (kisssregény) című művével aratta. A szocreál termelési regény paródiája az önmegértést-önértelmezést boncolgató elbeszélésmód egyik alapszövegévé vált újabb prózairodalmunkban. Ebben az időben nagy feltűnést aratott nem mindennapi gesztusával: Ottlik Géza 70. születésnapjára az Iskola a határon című regényt kézírással egyetlen rajzlapra másolta le.
A nyolcvanas évek elejétől évente jelentek meg kisregényei – Függő, Ki szavatol a lady biztonságáért?, Fuharosok, Kis Magyar Pornográfia, Daisy, A szív segédigéi –, amelyek több, folyóiratbeli szöveggel kiegészítve, Bevezetés a szépirodalomba címmel egy könyvvé rendeződtek. 1987-ben nagy feltűnést keltett Csokonai Lili álnéven írt Tizenhét hattyúk című regénye, amelynek főhőse, Weöres Sándor Psychéjének modern utódja ékes XVII. századi nyelven adta elő napjainkban játszódó szerelmi történetét.
Későbbi „nő-tárgyú” könyvei (Hrabal könyve, Egy nő) arról tanúskodnak, hogy írójuk hihetetlen empátiával térképezi fel és tárja olvasói elé a nőiség lényegét, finom árnyalatait.
1988-ban jelent meg irodalmi tanulmányainak első kötete A kitömött hattyú címmel, később publicisztikáiból több kötetet is összeállított. Nagy siker volt Harmonia caelestis című fikcióscsaládi krónikája, majd a Javított kiadás, amelyben saját ironikus-indulatos megjegyzéseivel közreadta apja ügynöki jelentéseinek egyes részleteit. Futballkönyvei (Utazás a tizenhatos mélyére, Semmi művészet) is nagy népszerűségnek örvendenek, utóbbit 2009-ben az év legjobb futballkönyvének választotta a Német Futballkultúra Akadémia. Drámaíróként is jelentőset alkotott, legutóbb a Harminchárom változat Haydn-koponyára című színművét mutatta be a Bárka Színház.
„Az ember életében elkövetkezik a perc, amikor hirtelen önmagára eszmél, és felszabadulnak erői; ettől a perctől számíthatjuk önmagunkat, ebben a percben születtünk meg. A zseni csírája minden emberben megvan. De nem minden ember képes rá, hogy életét a saját életévé tegye. Az igazi zsenialitás az egzisztenciális zsenialitás. Megkockáztatom: szinte minden tudás hiábavaló, ami nem a közvetlenül önmagunkról való tudás.” (Esterházy Péter: Az olvasó országa)
Esterházy Péter, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt, 2015 októberében az Élet és Irodalomban írott cikkében jelentette be, hogy súlyos beteg, hasnyálmirigyrákkal küzd. Betegségéről könyvet is írt, amely Hasnyálmirigynapló címmel jelent meg az idei könyvhétre. Esterházy mindenkit érintő kérdésekre próbált válaszokat keresni: mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az „ontológiai derűvel”, amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.
A 2016-os könyvhetet az író nyitotta meg június 9-én és ez a kötet volt a legnépszerűbb a könyvhét fővárosi programjain. A már súlyos beteg Esterházy Péter 2016. július 14-én hunyt el Budapesten.
Tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Berlini Művészeti Akadémiának, és több rangos elismerésben részesült. 1996-ban Kossuth-díjat kapott, 1999-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díjat. 2001-ben Márai Sándor-díjas lett, ebben az évben a Harmonia caelestisért megkapta a 2000. év legjobb szépirodalmi alkotásának járó Magyar Irodalmi Díjat. 2002-ben Herder-díjjal tüntették ki, emellett a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) irodalmi díját is neki ítélték. 2004-ben megkapta a Német Könyvkereskedelem Békedíját, az egyik legrangosabb német irodalmi kitüntetést. 2006-ban Prima Primissima-díjas, tavaly az osztrák kulturális minisztérium Manes Sperber-díjával tüntették ki, és Budapest díszpolgárává választották.
Műveiről egy interjúban így nyilatkozott: „Mindig van egy egyszerű történet, amit egyszerűen el akarok mesélni, és akkor aztán ez nekem nem sikerül. Ezek az én könyveim”.
