„Kora reggel semmi sincsen, csupán a kora reggel. Óvatosan, halálos csöndben öltöznek a szüleim, mint a tolvajok, hiába, mindig fölébredek. Sötétben öltözni, ez milyen nevetséges. A sötétben is lehet látni őket, a sötétnél is sötétebbeket.” Esterházyt olvasni kell, ahogyan a sorok között…
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat
A kiszolgáltatottság regénye
Egy kitelepített család az Isten háta mögött. Egy testvérpár: az egyiket a szavak érdeklik, a másikat az Isten. Nem tűnik ez feloldhatatlan ellentétnek. Az idősebb fiú mondatokból épít láthatatlan világot, süketnéma öccse szavai ugyan nem hallhatók, mégis ő meséli el a történetüket. Most akkor melyikük a Júdás?
Az anya nem keresi senki kedvét, az apa iszik. Az egri nagymamával csak titokban lehet találkozni, a másik meg bár velük él, folyton az Úrral beszélget, és magát a jóságot keresi. Na és az Isten: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében. A szomorú, boldog Isten.
Az Egyszerű történet vessző száz oldal második könyve az istentelen 20. század közepének regénye, szereplői mind a saját útjukat járják, bár egyetlen szobában élnek. Hogy a kiszolgáltatottság választja el őket, vagy eleve el vannak választva egymástól, azt csak az Isten tudja. Mindegyikük magányos. Az Isten is: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében.
(Péczely Dóra)
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat
(Rézlet a könyvből)
6.
Kora reggel semmi sincsen, csupán a kora reggel. Óvatosan, halálos csöndben öltöznek a szüleim, mint a tolvajok, hiába, mindig fölébredek. Sötétben öltözni, ez milyen nevetséges. A sötétben is lehet látni őket, a sötétnél is sötétebbeket. Nem jó így látni őket, nem akarom. A szobát szagolom, kell is, olyan. A háziak büszkék a meszelés friss szagára, a tisztaságot és az udvariasságukat jelenti számukra. Meszelni tízévente kell, ez a szokás, ők mégis újrameszeltek miattunk. Ekctrameszelés, mondta Ágoston bácsi. Mit mond, kérem? Anyám lassan tanult bele az új helyzetébe. De apám azonnal. Nem hallod, kedvesem? Ekctrameszeltek a kedvünkért. Köszönjük szépen. Anyám dühödten nézi a férjét, halkan sziszegi: Most mondtad az életben először, hogy kedvesem. Apám mosolyog, akár egy színésznő, most vagyunk először a világ végén. Kedvesem. Nem szeretem ezt a szagot. Szobaszag, külön szobaszag, ekctra. Mért kellene egy szobának külön szagának lenni?
7.
Ez a hátsó szoba az udvarra néz, a kúttal van egy magason az ablak, egy döglött kúttal, így mondják. Inkább így: megdöglött a kút, mintha a kút tevékenyen részt venne a halálában. Kiszáradt az utcában mind. Elriadt a víz, morogtak a parasztok. Úgy mondják, mintha részint ők is szíves örömest elriadnának, részint a víz is, ahogy ők, a téeszcsé elől riadna el. Menekülő víz, tűnődik a bátyám. Arcvíz, van apámnak. Jobb szagú, mint a szoba. Menekülő arcvíz. Arcvíz is legyen a Kincstárban. Találtunk egy katonai sisakot, kint a tocsogósnál, azt is föltettük a padlásra. A bátyám a fejébe húzta, és azonnal, mintha megrémült volna, ledobta. Szívdermesztő vagyok benne, vihogott komolyan. Mért kell ilyen szavakat használni?! Hátrébb, a kert felé áll a budi, inkább dülöngél, sokáig nem mehettem arra. Még a végén beleesel. Ahogy apám kilép a szürke szobából a szürke konyhába, az Ágoston bácsi így szól: Egy stampedlivel, doktor úr? Évekig ez volt a nap első mondata, amelyet hallottam. Ez a mondat, amelyet legtöbbször hallottam életemben, egy stampedlivel, doktor úr? Ez is fog valószínűleg maradni. Vajon hány mondat van összesen a világon?, ezt szívesen megkérdezném valakitől. Beleértve az Istent is. Hány mondatot tetszett teremteni? Pedig a mondatot nem is Isten teremti, hanem az ember. Ettől persze még tudhatná. Ha már mindent. Hallom a stampedlit, nézem a plafont, nincs valami magasan. Vagy az apám túl magas. Túl nagy, a szoba szinte játékszobának tetszik. Pedig ez az egész nem játék. Ha kiment az ajtón, erősen meg kellett hajolnia. Az elején, kezdetben, egy ideig nem kért apám a stampedlikből. Kezdetben vala a nem kért vala a stampedlikből.
8.
Kezdetben vala az anyámat is megkínálták, amikor a konyhába lépett. Előtte végigsimít a ruháján, sóhajt egy nagyot, hallom, mintha színpadra lépne. Most ő a színésznő. Színpadra lép, idegenbe, nem valóságosba. Semmi nem valóságos itt. Ez nem igaz. A bátyám meg én valóságosak vagyunk, a szüleink kevésbé. A budi is valóságos, a büdös is. A stampedli is. Az is büdös. Az elején, kezdetben, egy ideig nevetve utasította vissza. Ugyan, Ágoston bácsi, hová gondol, naplemente előtt…? Apám belepirul, mintha ő volna a naplemente.
