Ahogy az emberiség történelmét megpróbáljuk rekonstruálni, az időben visszafelé haladva egyre töredékesebb, homályosabb információkkal rendelkezünk. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: ahol legalább két ember volt, ott létezett kereskedelem és az ellenérték valamelyik fizetési módja. A kassza kultúrtörténete.
Pénztárgépek régen és most
A pénz megjelenése időszámításunk előtt 3. évezredben jelent meg, először Mezopotámiában és Egyiptomban, később a görög és a római birodalomban is átvette, mint fizetési formát. 1251-52-ben Genovia, Firenze pedig florin, azaz forint néven bocsátott ki pénzt, majd a fém után hamar megjelent a papírpénz is Svédországban és Angliában.
A kereskedelem felgyorsulása és a pontos összegek meghatározása miatt nagy szükség volt kisegítő számolóeszközökre, melyek közül talán a legismertebb az európai abakusz, amely virágkorát a XVIII. századig élte. A keretbe foglalt 10 tengelyen 10-10 golyóból álló abakuszt még az 1980-as években is használták a Szovjetunióban.
Egyedül nem ment
A XIX. század végén a kereskedelmi egységek forgalma megnövekedett, a boltokban egyre több vásárló fordult meg, ami mind több és több alkalmazottat igényelt. Az üzletekben a nagyobb létszám olyan megbízható berendezés használatát tette szükségessé, amely a korábbi kézi feljegyzésen alapuló pénzforgalom ellenőrzését gépi úton oldja meg.
A hagyomány szerint a pénztárgépek létrejötte mégis a véletlennek köszönhető: az 1870-es évekre tehető, miszerint egy kereskedősegéd rekedtre kiabálta magát, mialatt nagyothalló főnökének bediktálta a fizetendő összegeket. Hogy segítsen magán, 0-tól 9-ig sorszámozott léceket mutatott fel. Egy mérnök-vásárló észrevette ezt, és szerkesztett egy olyan összegfelmutatót, amely egy helyen rögzített lécekből állt, és a fizetendő összeg gombnyomásra felugrott.
Ezeknek a „nagyméretű monstrumoknak” az elsődleges célja az volt, hogy a napi pénzforgalom nyilvántartását és bizonylatait gép készítse el. Az iparban használatos számológépekből alakultak ki, és a számológép a beütött érték jól látható felmutatására alkalmas szerkezettel egészült ki. A nagy előnyük az volt, hogy lehetővé tették az áruforgalom mérését is. A kezdetleges szerkezetet az amerikai Nemzeti Ellenőrző Pénztár R.T. (The National Cash Register Co.) tökéletesítette és terjesztette el az egész világon. Miután megkezdődött a pénztárgépek gyártása, a használatuk világszerte elterjedt; 1899-ben Budapesten vezérképviseletet nyitott bécsi fiókteleppel, bár a Magyarországon 1900 körül megjelent National kasszák még nem rendelkeztek nyomtatószerkezettel és billentyűmezővel. A kifizetett összegeket regisztrálták és összegyűjtötték a pénzt.
A II. világháború után a National pénztárgépeket felváltották a svéd Hugin és Sweda, az olasz RIV, a szovjet SZAM, a keletnémet Secura, és a magyar IGV típusok. Az Irodagéptechnikai és Finommechanikai Vállalat 1960-ban kezdte meg a pénztárgépek gyártását.
A jövő útján
A nyomtatószerkezettel ellátott összeadó gépek a vevő számára nyugtázzák a fizetést, a tételeket a számlálószerkezetben folyamatosan összegzik, és a gépekben elhelyezett papírtekercsre (ellenőrző szalag) ugyancsak nyomtatásban tételesen feljegyzik. Ennek az egyszerű változatnak a továbbfejlesztéseként 1973-ban megjelent az IBM a vonalkódot leolvasó áruházi pénztárgép-rendszerrel.
Az utóbbi két évtized számos változást hozott a pénztárgépek fejlődését tekintve. A legegyszerűbb pénztárgépek csak az alapvető eladással kapcsolatos műveletekre képes szoftverekkel rendelkeznek, viszonylag olcsók, de nagy hátrányuk, hogy sok plusz munkát igényel a használatuk. Csekély kapacitású a memóriájuk, így a kontrollszalagokat folyamatosan gyűjteni kell. Viszont a bonyolultabb szoftverrel ellátott, számítógéphez csatlakoztatható pénztárgépek vagy az újgenerációs, érintőképernyős kasszarendszerek drágábbak ugyan, de leegyszerűsítik a munkát, átláthatóvá, nyomonkövethetővé téve a tranzakciókat. Egyesítik magukban mindazokat a tulajdonságokat, ami egy kiskereskedelmi egység gazdaságos és hatékony működéséhez szükséges. Kézi beavatkozás – a papír befűzését leszámítva – nem szükséges, sőt, az APEH-előírásoknak megfelelően nem is lehetséges.
(A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum anyagainak felhasználásával)
