Ellenszegült a kor követelményeinek, beleszeretett egy botrányhős költőbe, szörnyekről írt, miközben a teremtésvágy kérdését elemezte művében. Mary Shelley, a Frankenstein című regény írója, drámai fordulatokkal teli életet élt.
Mary Shelley nevét mindenki ismeri, noha tulajdonképpen a férje, Percy Bysshe Shelley és egyetlen könyv, a Frankenstein és tette híressé. De hogy magáról az írónőről tudjuk-e ki volt, arra már nehezebb válaszolni, hiszen sokan még azt sem tudják, hogy nő volt, vagy magával az angol romantikus költészet egyik legjelentősebb képviselőjével (Byron és John Keats mellett Shelley költői munkáját tekintjük a legjobbnak), saját férjével keverik össze vagy azonosítják.
Mary Shelley Wollstonecraft Godwin angol regényíró, drámaíró, esszéista, a mindössze 21 évesen írt Frankenstein alakjának létrehozója, 215 éve, 1797. augusztus 30-án született. Apja kiugrott lelkész, újságíró, író, radikális szabadgondolkodó, az angol jakobinusok vezére, egy osztályok nélküli társadalomról álmodott és a szabad szerelem híve volt. Anyja, Mary Wollstonecraft, az első feminista írónők egyike Mary születése után gyermekágyi lázban meghalt. A gyereknevelés Godwinra maradt, akinek háza tudósok, művészek, ismert szabadgondolkodók törzshelye volt, s vitáikból a gyerekek többet tanultak, mint a könyvekből. Mary nem járt iskolába, írni olvasni egy Louisa Jones nevű házvezetőnőtől tanult meg, amint tehette apja hatalmas könyvtárában olvasgatott, autodidakta módon sajátította el a tudást. A kis Mary akkor, 1808-ban írta első művét Mounseer Nongtongpaw; or, the Discoveries of John Bull in a Trip to Paris címen, melyet az apja által alapított Juvenile Library adott ki.
A nyitott házasságban élő Percy Bysshe Shelley azzal a céllal utazott Londonba, hogy több könyvesboltot is felkeressen és találkozzon a vallástagadó de Istenhívő William Godwinnal, Mary apjával, akinek szabadelvű hatására számos verset írt és különböző politikai reformokat követelő rendezvényeken is részt vett. Ugyancsak Godwin hatására fordult az ateizmus felől, Voltaire deizmusa felé. A Godwin-házban gyakran megforduló neves költő, az úri élet sármőrje, Shelley és Mary egymásba szerettek, vonzalmuknak az sem állhatott útjában, hogy Shelley még nős volt. Ezen az „aprócska” problémán felülkerekedve, a poéta felajánlotta feleségének, hogy éljenek hármasban, de a nő ezt elhárította. 1814-ben Shelley és Mary Franciaországba szöktek, ahonnan néhány hét múlva üres erszénnyel tértek vissza. Egy örökség révén némi pénzhez jutottak, s 1816 tavaszán meglátogatták a Svájcban időző Byront.
A Genfi-tó partján fekvő Villa Diodatiban összegyűlt társaság beszélgetéseit a kor divatos témái uralták, szóba kerültek kísértethistóriák, természetfölötti jelenségek, okkultizmus, Galvaninak az elektromossággal folytatott kísérletei. Végül a költők írói versenyt javasoltak, a feladvány egy rémtörténet lett. Mary egy felzaklató álom hatására megírta az ifjú tudósról, Victor Frankensteinről és az általa kreált szörnyről szóló novellát, Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címmel. Bizonyos kutatások szerint a holdfény késztette az írónőt a mai napig egyik leghíresebb horrortörténet kiagyalására. Az egyöntetű siker nyomán, Shelley biztatására Mary regénnyé bővítette a szöveget, a könyv 1818-ban jelent meg Shelley nevével (a kiadó nem hitte el, hogy a remekmű írására nő képes lett volna.) A siker máig tart; noha kevesen tudnának idézni a férj, Percy Bysshe Shelley soraiból, Mary regényalakját – ha más nem, filmekből – szinte mindenki ismeri, magát a művet pedig újra és újra előveszik és elemzik. Frankenstein és szedett-vedett emberi testrészekből összetákolt teremtményének véresen szomorú története meghódította az olvasókat. Azt már csak kevesen tudják, hogy az eredeti mű ízig-vérig romantikus regény volt, szerelemmel, szenvedéssel, csak a filmfeldolgozások csináltak belőle horror történetet.
1815-ben visszatértek Londonba. Ugyanebben az évben meghalt Shelley nagyapja, aki évi 1000 fontot hagyott neki hátra, a pár pedig utazgatásokkal töltötte a legtöbb idejét. Azonban a szakmai sikerek mellett életükben személyes tragédiák sora következett: Mary féltestvére és Shelley elhagyott felesége is öngyilkos lett. A megözvegyült költő feleségül vette Maryt, s 1818-ban Itáliába utaztak, ahol egy évvel később meghalt hároméves fiuk, majd kislányuk is. Az asszony búskomorságba esett, férje más nők társaságát kereste, csak újabb fiuk születése hozta őket közel egymáshoz, ám 1822. július 8-án a költő csónakbalesetben meghalt.
A magára maradt Mary visszatért Angliába, ahol minden idejét férje költői hagyatékának gondozására és az írásra fordította. E korszakából – noha egyik sem érte el a Frankenstein színvonalát – kiemelkedik a XXI. században játszódó és az emberiség pusztulásának apokaliptikus vízióját rajzoló Az utolsó ember című fantasztikus regénye, amelynek főszereplőiben Shelley-re és Byronra ismerhet az olvasó.
Utolsó időszakában egyre súlyosbodó agydaganatával küzdött, ami végül az 1851. február 1-jén bekövetkezett halálához vezetett. Leghíresebb műve és iszonyú teremtménye először 1931-ben tűnt fel a filmvásznon, a szörnyet a valóban rémisztő külsejű Boris Karloff színész játszotta. Azóta számos feldolgozás készült, amelyeknek vajmi kevés közük van az eredeti műhöz. Legutóbb Kenneth Branagh próbálkozott 1994-ben, Frankensteint ő maga, a monstrumot pedig Robert de Niro játszotta.
