Galileo Galilei olasz csillagász és fizikus, aki elsőként szállt szembe a hatalommal egy elmélet és az azt igazoló tények miatt, illetve mutatta ki, hogy égen és Földön ugyanaz a fizika érvényes 1642. január 8-án halt meg .
Galileo Galilei 1564. február 15-én született Pisában. Orvosnak készült, de anyagi gondjai miatt ott kellett hagynia az egyetemet. Már ekkor kitűnt matematikai és fizikai tehetségével, később zenészként és művészként is, sőt írói vénája révén eredményeit tiszta és érthető formában tudta leírni – egyszóval igazi reneszánsz ember volt. Ugyanakkor éles nyelve és összeférhetetlen természete miatt gyakran került bajba, és számos ellenséget szerzett magának, ami megkeserítette életét.
Még az egyetemre járt, amikor egy misén észrevette, hogy a mennyezeten a csillár akár kicsit, akár nagyot lengett, a lengés ideje ugyanakkora maradt. Hazatérve két azonos hosszúságú ingával kísérletezve megállapította, hogy kis kitérésnél a lengésidő nem függ a kitérés amplitúdójától, csak az inga hosszától. 1589-ben megcáfolta Arisztotelész tételét a különböző súlyú testek esésének különböző sebességéről: a legenda szerint a pisai ferde torony tetejéről két ágyúgolyót ejtett le, és hiába volt az egyik tízszer nehezebb, azok egyszerre értek földet. (A valóságban ferde lejtőn gurított le különböző súlyú tárgyakat.)
Arra is rájött, hogy a gyorsulás az idő négyzetével arányos, és hogy a testek megőrzik sebességüket, amíg egy másik erő nem hat rájuk. Azt is bebizonyította, hogy egy testre egy időben két erő is hathat, így a kilőtt ágyúgolyó elvileg horizontálisan, azonos sebességgel haladna, de a függőleges esés miatt parabola pályát ír le.
Matematikát tanított 1605-től annak a Cosimo de’ Medicinek, aki 1609-ben megörökölte a toszkánai nagyhercegséget. Még ebben az évben a tudós egy harminckétszeres nagyítású távcsövet épített, teleszkópjainak eladásával komoly pénzeket keresett. Eszközével megállapította, hogy a Tejutat csillagok sokasága alkotja, felfedezte a Hold hegyeit, a Jupiter négy holdját, a Szaturnusz gyűrűit. Megfigyelte a Vénusz fázisait és a Nap foltjainak évenkénti mozgását, és ezek végképp meggyőzték a heliocentrikus világkép igazáról. Erről előbb csak elméletként beszélt, de elkövette azt a hibát, hogy a Biblia értelmezéséről is könyvet írt. Ezt kihasználva ellenségei bevádolták, és V. Pius pápa 1616-ban „hamisnak és tévelygőnek” nevezte Kopernikusz tanait, egyben előírta Galileinek, hogy a heliocentrikus rendszert csak feltevésként kutathatja.
1610. január 7-én először említette meg egy levélben Galileo Galilei, hogy felfedezett három új égitestet, majd röviddel utána egy negyediket a Jupiter környékén. A felfedezés valójában nem azért fontos, mert ismertté vált a Jupiter (jelenleg ismert) 64 holdja közül a négy legnagyobb, hanem azért, mert ezek nem a Föld körül keringtek, ami értelemszerűen szembement a Föld-központúsággal.
Természetesen Galilei jóban akart maradni mecénásával, ezért valószínűleg további anyagi támogatások reményében (1610. február 13-i levelében) felajánlotta, hogy róla nevezi el az égitesteket. Így lett a négy hold neve: Medicea Sidera (Medici csillagok) a Medici-klán mind a négy testvérét (Cosimo, Francesco, Carlo és Lorenzo) örökítette volna meg. A nagyherceg az utóbbi megoldást preferálta, csakhogy Simon Marius 1614-ben azt állította, hogy Galileinél már korábban felfedezte az égitesteket és Zeusz (Jupiter görög megfelelőjének) négy szeretőjéről nevezte el őket. Galilei tagadta a vádat, és létrehozta azt a számozási rendszert, amit a holdak nevei mellett mai napig használunk – vagyis a bolygótól számított távolság alapján (esetünkben Jupiter) I, II, III és IV. Együttesen viszont (elfogadott) felfedezőjük neve szerint hivatkozunk rájuk.
Bár Galiei folyamatosan dolgozott, a háttérben tovább folyt a küzdelem a tudós ellenségei és barátai között. Utóbbiak 1632-ben elérték, hogy Galilei a cenzúra áldásával kiadhassa Párbeszédek című, a két világrendszert elemző művét. A könyv sikert aratott (még kínaira is lefordították), de szerzőjére mégis veszedelmet hozott. Galilei ugyanis a kopernikuszi elvek mellett állt ki, ráadásul a pápa úgy vélte, a Ptolemaiosz rendszerét védő, ostoba szereplő az ő karikatúrája.
A Párbeszédekben Galilei leírta a dagály-apály jelenség fizikai felvetését is, amit a Föld Nap körüli keringéséből próbált (helytelenül) levezetni. Kigúnyolta Keplert, mert Kepler az ár-apály jelenséget (helyesen) a Holdnak tulajdonította. (A könyv eredeti címe Dialógus a dagályról; de az inkvizíció parancsára megváltoztatta azt.) Ezen elmélet szerint az óceáni medencék alakjának szerepe van a dagály méretében és időtartamában. Helyesen megállapította, hogy az Adriai-tenger közepén elhanyagolhatóak a dagályok a többi részhez képest. A feltevés teljesen hibásnak mutatkozott, ugyanis Galilei ár-apály elméletéből napi egy dagály és apály következett. Minden tengerész tudta, hogy naponta két apály és dagály van, Galilei mégis ragaszkodott elképzeléséhez.
A tudós 1632-ben eretnekség vádjával az inkvizíció elé került, és miután bűnösnek találták, tanainak visszavonására, életfogytiglani börtönre (ezt később házi őrizetre változtatták) és az írástól való eltiltásra ítélték.
Az ítéletnek három fő pontja volt: 1.Galileit kötelezték heliocentrikus tanainak visszavonására; 2.börtönbüntetésre ítélték, mely ítéletet később háziőrizetre változtattak; 3.betiltották a „Párbeszédek”-et, és Galileit eltiltották az írástól.
Az ítélet nem nyilvános részében minden művét betiltották, azokat is, amelyeket a jövőben szándékozna kiadni, de az ítélet eme pontját később nem tartatták be.
A majdnem hetvenéves Galilei, akinek szeme előtt lebegett a megégetett Giordano Bruno példája, alávetette magát az ítéletnek. 1633. június 22-én nyilvánosan megtagadta tanait – bár a legenda szerint térdeiről felemelkedve azt suttogta: „És mégis mozog” (mármint a Föld).
1636-ban a Mediciek támogatásával megjelent fő műve, a majdani newtoni rendszer alapjait jelentő Discorsi e dimostrazioni matematiche intorno a due nuove scienze (Matematikai érvelések és bizonyítások az új tudomány…) címmel, mely a mechanikáról és az esési törvényekről szól. A mű a modern fizika alapművévé vált. Nem sokkal ezután Galilei megvakult és szinte teljesen megsüketült, de továbbra is dolgozott, könyveket írt. 1642. január 8-án halt meg. A firenzei Santa Croce templomban szeretett volna nyugodni, de ezt az egyház csak 1737-ben engedte meg. Dialógusa 1835-ben került le az indexről, pere végleg 1992-es vatikáni rehabilitációjával ért véget.
