„Ti talán jobban féltek kimondani rám az ítéletet, mint én meghallgatni azt” – vágta bírái szemébe a máglyahalálra ítélt Giordano Bruno. 425 éve, 1600. február 17-én máglya lobbant Róma piacterén, a cölöpökhöz kötözött filozófus kínhalált halt a Szent Inkvizíció által eretneknek minősített nézetei miatt.
„FILOTEO: A világegyetemet egészen végtelennek mondom, mert nincs széle, határa, sem felülete; a világegyetemet nem tökéletesen végtelennek mondom, mert minden egyes rész, amelyet belőle fölfoghatunk, véges, és mert a számtalan világok, amelyeket magában foglal, végesek. Istent egészen végtelennek mondom, mert kizár magából minden határt, és mert minden attribútuma egyformán végtelen; istent tökéletesen végtelennek mondom, mert a maga egészében, végtelen és tökéletes módon van meg az egész világban és minden részében; ellentétben a világegyetem végtelenségével, amely csak a maga egészében tökéletes, de nem azokban a részekben – ha ugyan lehet a végtelenhez képest részekről beszélni –, amelyeket benne fölfoghatunk.” (Giordano Bruno: A végtelenről, a világegyetemről és a világokról)
Giordano Bruno 1548 januárjában vagy februárjában született Nolában, Nápoly közelében, szülei Filippo Bruno névre keresztelték. A Nápoly melletti Nolában született 1548 januárjában vagy februárjában egy katona családjában. Bölcsészetet, logikát és filozófiát tanult, majd belépett a dominikánus rendbe. A Giordano nevet egyik tanára tiszteletére vette fel. Kiváló képességekről, nagyszerű memóriáról tett tanúságot, de hajlama a szabad gondolkodásra és beszédre, vonzalma a tiltott könyvek és eszmék iránt hamar az eretnekség gyanújába keverte.ú
1576-ban a rendet otthagyva menekülnie kellett, miután rájöttek, hogy Erasmus egyik tiltott könyvét olvassa. A következő évtizedben bebolyongta Európát. Genfben nyomdászként dolgozott, de a kálvinisták is kiközösítették, akárcsak később a németországi evangélikusok. Tanított a toulouse-i, wittenbergi és párizsi egyetemen, ahol teológiai előadásaival és mnemotechnikai, vagyis emlékezést segítő módszereivel tett szert hírnévre. III. Henrik király is felfigyelt rá, s meghívta udvarába. Több könyvet is publikált az emlékezés fejlesztéséről.
Londonban Kopernikusz elméletét hirdette a Föld mozgásáról, s mnemotechnikai rendszert dolgozott ki, miközben fáradhatatlanul írta verseit, értekezéseit és filozófiai tanulmányait. Ekkor fejtette ki, hogy a világegyetem végtelen, ez a gondolat azonban már felbukkant Thomas Digges angol csillagász 1576-ban kiadott írásaiban, akárcsak Nicolas Cusanus 15. századi német tudós műveiben. Arrogáns stílusával, túlzott magabiztosságával egyre több ellenséget szerzett ellenségeket magának.
1591-ben Velencébe hívták meg, de mivel házigazdája nem kapta meg tőle a remélt „titkos tudást”, feljelentette az inkvizíciónál.
Brunót Rómába vitték, ahol hét évig raboskodott az Angyalvárban, a hosszú fogság okai máig nem ismertek. Pere csak 1599 tavaszán kezdődött, s néhány hónap alatt lezajlott. Az ellene felhozott vádak között szerepeltek teológiai jellegűek, így istenkáromlás, eretnekség, mágia, jóslás gyakorlása, s filozófiai tételeit is tévesnek minősítették. Bruno ugyanis elvetette a „kettős igazság” elvét, és a tudomány kizárólagosságát hirdette. Panteista volt, azaz nem ismerte el a természet felett álló istent, azt magával a természettel azonosította.
Azt is állította, hogy a végtelen világegyetem középpontja nem a Föld, a számtalan miénkhez hasonló világ között akadnak más lakott égitestek, s hitt a lélekvándorlásban is.
Bruno hiába védekezett azzal, hogy nézetei inkább filozófiai, semmint teológiai jellegűek, s hogy azok összeegyeztethetők Istennel és a teremtés keresztény felfogásával. Tanainak teljes visszavonására nem volt hajlandó, ezért végül VIII. Kelemen pápa jóváhagyásával nem filozófiai, hanem teológiai tévedései miatt (Krisztust nem Istennek, csak ügyes mágusnak tartotta, felfogása szerint a Szentlélek a világ lelke stb.) találták bűnösnek és adták át a világi igazságszolgáltatásnak. „Ti talán jobban féltek kimondani rám az ítéletet, mint én meghallgatni azt” – vágta bírái szemébe.
A máglyát a római Campo de Fiorin rakták meg, Bruno nyelvét a kivégzés előtt kivágták, hogy ne szólhasson a tömeghez. Az elé tartott kereszttől elfordult, a lángok kialvása után hamvait a Tiberis folyóba szórták.
Írásai indexre kerültek és 1965-ig ott is maradtak, s mivel ma is érvényes teológiai dogmákat tagadott, nem rehabilitálták. A kivégzés 400. évfordulóján a katolikus egyház „mély sajnálatának” adott hangot a „szomorú epizód” miatt, fenntartva, hogy Bruno bíráit az igazság szolgálatának és a közjó előmozdításának szándéka vezérelte, s mindent megtettek a filozófus életének megmentése érdekében.
Giordano Bruno empirikus megfigyelésekkel nem bizonyította be a több naprendszerből álló világmindenségről kialakított nézeteit. A reneszánsz szellemi életének középpontjában tevékenykedett, és az emberi gondolkodás fejlődésének keresztútján állt. Keveréke volt a misztikusnak, a filozófusnak és a tudósnak, és az összes tudományág egyfajta egyesítéséről írt, hogy mindenre kiterjedő áttekintést alkosson, akárcsak előtte Leonardo, utána pedig Newton.
Giordano Bruno a szólás és a gondolat szabadságának vértanújaként maradt meg az utókor emlékezetében, 1899 óta szobor áll kivégzésének helyén.
