„A nyelvbéli hiányosság nem jelzi feltétlenül azt, hogy hiányosság van a szívben is.” 175 éve, 1850. június 22-én született Goldziher Ignác nyelvész, orientalista, humanista tudós munkássága rendkívül szerteágazó volt, azonban érdeklődésének homlokterében az arabisztika és az iszlámtudományok álltak.
Goldziher Ignác 1850. június 22-én született Székesfehérvárott. Családja, amely hamburgi és Spanyolországból elűzött morva zsidóktól eredt, 1735-től élt Magyarországon. Apja – jómódú, vallásos zsidó kereskedő – szigorú és magas követelményeket állított elé, aki már gyerekkorában lelkesen tanulmányozta a zsidó vallásos irodalmat. Eleinte magántanulóként a zirci cisztereknél vizsgázott, a hitek összevetését természetesnek vette.
1865-ben üzleti okokból Pestre költöztek, itt járt gimnáziumba, de közben 16 évesen a pesti egyetemen arabot, törököt és perzsát tanult, Vámbéry Ármin, továbbá Riedl Frigyes és Toldy Ferenc tanítványa volt. A fiatal kutatni vágyó Goldzihert Ballagi Mór és Vámbéry Ármin ajánlotta Eötvös József báró, vallás- és közoktatásügyi minisztere figyelmébe, aki így reagált: „Ha emberismeretem nem csal – pedig sok tudományos pályára készülő ifjút ismerve, rég megszuntem optimista lenni – Goldziherben a szemita nyelvek jeles tanárját várhatjuk.”
Tanulmányait Berlinben, Leidenben folytatta Eötvös Józseftől kapott állami ösztöndíjjal, a kor nagy orientalistájánál, H. L. Fleischernél doktorált Lipcsében, 1872-ben. Közben Oxfordban és Cambridge-ben tanulmányozta a keleti kéziratokat, megtanult szanszkritül és oroszul is.
1872-ben Budapesten lett egyetemi magántanár, majd 1873-tól két évig újabb ösztöndíjjal keletre utazott Arany László és Heinrich Gusztáv társaságában, s Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban kutatta az iszlám tradícióit. Kairóban, az Azhar medreszében első európaiként hallgatott arab filológiát, iszlám teológiát és egyházjogot, s álruhában vett részt egy pénteki istentiszteleten.
Hazatérte után Eötvös utóda, Trefort Ágoston nem adta meg neki az ígért professzori állást, az egyetem is elutasította zsidó voltamiatt, így 1876-ban a budapesti izraelita hitközség titkára lett. Főleg a zsidó iskolaügy terén tevékenykedett. Nem lett professzor az 1877-ben megnyílt Rabbiképzőben sem, mivel nem volt rabbi-diplomája, itt csak 1899-től tanított zsidó vallásbölcseletet.
Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája
(Ford. Dávid Gábor Csaba)
A. A muszlim filozófia
I. KALĀM ÉS FILOZÓFIA
(Kalām és mutakallim ūn)
Azokat, akiket nemcsak kimondottan vallási kérdések, hanem – a művelt rétegekbe mindinkább behatoló filozófiai szellem hatása alatt – ezzel kapcsolatban metafizikai kérdések is foglalkoztattak, a muszlim filozófia története a mutakallimūn, azaz: ‘beszélők’ szóval jelöli meg. Ez a név azt hivatott kifejezni, hogy a vallási hit által vitathatatlannak tartott, tovább nem gondolt igazságnak elfogadott tantételeket ezek az emberek megvitatták, beszéltek róluk, taglalták, megfelelő formákat kerestek számukra, amelyek révén a gondolkodó elmék is elfogadhatták őket; olyan spekulatív bizonyítékokkal bástyázták körül őket, amelyek megvédhették konzervatív vagy radikális ellenfelek ellenérveivel szemben. Tevékenységük a kalām (beszélés, szóbeli taglalás); – ennek megfelelően egyben az a dialektikus módszer, amely szerint e tevékenység folyik.”
1874-ben jelent meg Bécsben a Sia irodalomtörténetéről írt műve, 1877-es tanulmánya a spanyolországi arabok fejlődését vetette össze a keletiekkel, ez volt akadémiai székfoglalója. 1884-ban adta közre A mohamedán jogtudomány eredetéről című munkáját. Kétkötetes műve, a Mohamedán tanulmányok 1889-90-ben jelent meg Halléban német nyelven, ezt később, halála után angolul és franciául is kiadták. E műve egészen új módon tárgyalja az iszlám szent írásait, nemcsak a Koránt, hanem a Hadith nevű gyűjteményt is.
Híres kézikönyve a szintén németül írt, 1897-99-ben Leidenben megjelent Értekezések az arab filológiáról. Magyarul írt könyve az 1881-es Az iszlám, melyet száz évvel később ismét kiadtak, Az iszlám kultúrája címmel. Ehhez kapcsolódott a pogány arabok költészetének hagyományairól írt 1893-as munkája is.
Heidelbergben, 1910-ben jelent meg összegző műve, mely magyarul 1912-ben, Előadások az iszlámról címmel látott napvilágot, Heller Bernát fordításában.
A hebraisztika terén 1873-ban írta s Lipcsében adta ki A mítosz a hébereknél című művét, s átdolgozta Ballagi Mór A héber nyelv elemi tankönyve című munkáját is. Magyarul adta ki 1919-ben A zsidóság lényege és fejlődése című kétkötetes munkáját. Palesztináról írt könyve 1885-ben, Renan mint orientalista című műve 1894-ben, az A buddhizmus hatása az iszlámra 1903-ban látott napvilágot. Az iszlám az Omajjádok bukásáig a Képes világtörténet részeként, Az arab irodalom története az Egyetemes irodalomtörténet tagjaként jelent meg.
Naplóját, amelyet 1890-től 1919-ig németül vezetett, 1978-ban, magyarul 1985-ben adták ki. Az ifjúkorát is összefoglaló könyvben hitet tesz hűségéről hazája iránt, de beszámol számos konfliktusáról is, pályatársaival és a Rabbiképzővel, és összességében egy sértett, zaklatott embert tár az olvasó elé. Életművének 1927-es bibliográfiai összegzése 580 könyvet és tanulmányt említ, ezt többször is kiegészítették. Hat kötetben összegyűjtött írásait 1967-73 közt jelentették meg németül.
1894-ben lett egyetemi tanár, 1905-től a budapesti egyetem sémi filológiai tanszékének vezetője volt – ekkor köszönt le 30 éven át viselt hitközségi állásáról, melyet lélekölő robotnak érzett. 1921. november 14-én halt meg Budapesten.
Goldziher Ignác alapozta meg a modern, kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténetet. Európai szaktekintélyként tagja volt a berlini, göttingeni, szentpétervári, amszterdami, koppenhágaiakadémiának, 1889-ben az orientalisták stockholmi kongresszusán nagy aranyérmet kapott. Többször hívták külföldre tanítani, ő azonban itthon maradt. 1876-ban lett az MTA levelező, 1892-ben rendes tagja.
Goldzihert tartják a legnagyobb magyar arabistának. Munkássága az iszlám kultúrtörténet majd minden területére kiterjedt, elsőként vizsgálta e vallás kialakulását történeti fejlődésében, feltárta az arab nyelvtudomány és történetírás kezdeteit, s bemutatta, hogyan tükrözik a Mohamedre vonatkozó hagyományok a korai iszlám vallási és pártharcait. Emléktáblája Budapesten, a VII. kerületi Holló utcai lakóházán, valamint székesfehérvári szülőházán látható.
